Magyarország területének közel 35%-át teszi ki. Ebben a főtípusban egyesített talajok az erdők és a fás növényállomány által teremtett mikroklíma, a fák által termelt és évenként földre jutó szerves anyag, valamint az ezt elbontó, főként gombás mikroflóra hatására jönnek létre. A mikrobiológiai folyamatok által megindított biológiai, kémiai és fizikai hatások a talajok kilúgzását, agyagosodását, elsavanyodását és szintekre tagolódását váltják ki.
A főtípus jellemző folyamatai:
- Humuszosodás: A humuszosodás mértékét és mélységét az erdős vegetáció által évente termelt holt biomassza, vagyis elsősorban a felszínre hulló lombanyag határozza meg. Mivel az eredetileg is sok szerves savat tartalmazó erdei alomtakaró bontását nagyrészt a mikroszkopikus gombák végzik, ezért a termelt szerves anyag savanyú, ami az erdőtalajok erőteljes kilúgzását és savanyúságát okozza.
- Kilúgzás: A kilúgzás, vagyis az oldható anyagok kimosódása a talajszintekből egyik legfontosabb folyamata az erdőtalajok képződésének. Előfeltétele az elegendő és nagy hányadában talajba jutó csapadék. Elősegíti a kilúgzást az erdei növénytakaró által termelt szerves anyag. A barna erdőtalajok lombos fái gyökérzetének jellege és elhelyezkedése segíti a lefelé áramló talajoldat mozgását, és ezáltal a kilúgzást és a felső szintek elsavanyodását.
- Agyagosodás: Az agyagosodás a másik meghatározó folyamata az erdőtalajok képződésének. Előfeltétele az agyagosodásnak az agyagásványok építőköveit tartalmazó ásványi összetétel, valamint a mállást elősegítő klimatikus jelleg és biológiai folyamatok. Következménye a kedvezőbb vízgazdálkodás és tápanyagmegkötés, mert az agyag sok vizet és tápanyagot képes tárolni.
- Agyagvándorlás: A folyamat során az agyagos rész elmozdul a mélység felé anélkül, hogy összetétele lényegesen megváltozna. Előfeltétele az agyagelmozdulást előidéző szerves és szervetlen anyagok képződése, legalább gyengén savanyú kémhatás és a kilúgzási szintből a felhalmozódási szint felé tartó állandó vízmozgás. Következménye a textúrdifferenciálódás, vagyis a felső szintek elszegényedése és az alattuk levők gazdagodása az agyagban.
- Agyagszétesés: (podzolosodás). A szélsőségesen savanyú és durva szemcséjű vagy köves erdőtalajok esetében következik be az ásványok (agyagásványok) alkotóelemeikre való felbomlása: kovasavra, alumíniumra és vasra. A szétesés termékei közül a vas és az alumínium a helyéről elmozdul és a szerves anyaggal együtt a mélyebb rétegekben halmozódik fel. Következménye a feltalaj tápanyagokban való elszegényedése és további savanyodása.
- Kovárványképződés: Homokos talajképző kőzeten, a felhalmozódási szint tagolódása útján jön létre, a feltalaj alatt vöröses-barnás csíkok formájában mutatkozik. Előfeltétele a gyengén savanyú vagy savanyú közegben az agyagelmozdulás, megfelelően nagy diffúziósebesség és oxidációs viszonyok. Következménye a homoktalajok tápanyag- és vízgazdálkodásának javulása.
- Redukció (glejesedés): Az időszakos és helyi redukció oka a talajrétegek vízgazdálkodása közötti különbség hatására kialakuló levegőtlenség. Előfeltétele a nagy különbség a kilúgzási és a felhalmozódási szint vízáteresztő képessége között, aminek hatására nagyobb csapadék esetén víztorlódás keletkezik a két szint határán, és így időszakos talajvízréteg alakul ki a nedves évszakokban, mely nyárra eltűnik.
- Savanyodás: A savanyúság származhat a talaj szerves és szervetlen alkotórészeitől, valamint a kilúgzásból. Következménye a tápanyagellátásban fellépő zavar, valamint a savanyúságra érzékeny növények károsodása, illetve elpusztulása.
- Szelvényfelépítés: A bolygatatlan barna erdőtalajok szelvényfelépítésére az Ao, A, E, B (Bt), C (D), szintekre tagozódás jellemző, vagyis a sok lebomlatlan alomanyagot tartalmazó (Ao) szint alatt található az ásványi részekkel keveredett humuszos szint (A), amelyet általában a kilúgzott, világosabb (E) szint követ. Ez alatt található a felhalmozódási szint (B, Bt), amelyet alulról a talajképző kőzet, esetleg kemény kőzet határol.
Forrás: https://www.uni-miskolc.hu/~ecodobos/ktmcd1/bet/bet.htm
