Nagyvilág

Mellbevágó hír érkezett a vadon élő állatokról, a legtöbben ezt el sem hiszik

Agrofórum Online

A legtöbb ember túlbecsüli a Föld vadállományának mértékét, pedig az emlősökből – de akár a madarakból is – ma már elképesztően kevés él az eredeti környezetében. Mennyi is?

A természet- és állatvédő egyesületek évtizedek óta hangoztatják, mennyire káros az a mód és mérték, ahogyan az ember beavatkozik a Föld ökoszisztémájába. Az erdők kivágása, a nem megfelelő mezőgazdasági gyakorlat, vagy akár bizonyos állatfajok mértéktelen pusztítása, kiszorítása eredeti élőhelyükről visszafordíthatatlan károkat okoznak bolygónkon.

Laikusként, egyszerű hírfogyasztóként a legtöbbünknek nehéz megérteni mindennek a jelentőségét, néhány döbbenetes statisztikai adat viszont kijózanítólag hathat ránk. Ilyen az is, ami a vadon élő emlősök jelenlegi arányára mutat rá, márpedig az emberiség ezt az állatcsoportot is alaposan átformálta az évezredek során.

A dinoszauruszok 66 millió évvel ezelőtti kihalása után az emlősöké lett a domináns szárazföldi állatcsoport. A mi elődeinket is köztük kell keresni, de a hominidák (emberfélék) felbukkanása egyáltalán nem számított kedvező fejleménynek az emlősök szempontjából. Szakértők szerint fajunk elterjedésével párhuzamosan a szárazföldi emlősök aránya 85 százalékkal csökkent az idők során.

4 százalék

Jelenleg ott tartunk, hogy a Föld domináns fajának számító emberek alkotják az emlősök teljes állományának 34 százalékát, a jórészt élelem- és nyersanyagforrásnak számító háziállatok a 62 százalékát, míg a vadállatok csupán a 4 százalékát. Valójában kész csoda, ha összefutunk az erdőben egy medvével vagy farkassal, vagy a szavannákon elefántokat, zsiráfokat, orrszarvúakat látunk.

A kutatók a fenti arányokat nem darabszámra, hanem biomasszára átszámítva adják meg. Tonnában számolnak, vagyis egy egér nem azonos súllyal esik latba például egy jávorszarvassal, így jön ki az az érték, hogy az emberek „biomassza értéke” nagyjából 9-szerese a vadállatokénak. Még a házi sertéseink aránya is 3-szor nagyobb, mint a vadon élő összes emlős állaté. Mindez a madarak esetében is igaz: a házi szárnyasok aránya közel kétszerese a vadmadarakénak.

Az arányok elképesztő mértékű eltolódása nemcsak a vadvilág visszaszorulásának következménye. Az is fontos szerepet játszik benne, hogy az emberiség (és haszonállataink) száma milliós nagyságrendről milliárdosra ugrott, lényegében néhány évszázad leforgása alatt. Az emberi népesség 1800 körül lépte át az 1 milliárdos határt, és azóta már 8 milliárd fölött járunk.

Így változott az emberiség lélekszáma és elterjedésének mértéke a Földön az idők során:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Évezredek óta rejtőzött a Duna mélyén, egészen elképesztő lelet került elő

2026. október 8. 09:10

Ha nincs az idei rendkívüli szárazság, aligha került volna elő a legnagyobb folyónk medréből egy valóban fantasztikus jégkorszaki lelet.

Ilyen dinnyét még a régészek is ritkán látnak: 2100 éves lelet került elő

2026. október 5. 07:10

DNS-vizsgálattal is azonosították azt a több mint kétezer éves dinnyemaradványt, amely kivételes állapotban őrződött meg a nedves talajban.

Megvették a legolcsóbb dekopírfűrészt, elképesztő dolgot tapasztaltak vele kapcsolatban

2026. október 3. 09:10

Vajon mire képes egy 7500 forintos faipari barkácsszerszám? Érdemes ennyiért otthoni célokra dekopírfűrészt vásárolni? Egy teszt most – úgy tűnik – eldöntötte.

A tűzifa drága? Mutatjuk az olcsóbb megoldást!

2025. november 12. 16:10

A brikett a hazai fűtés új slágere: környezetbarát, energiatakarékos és praktikus megoldás a drága tűzifával szemben.

Elkezdődött a biomassza- és bioüzemanyag-kereskedők adatszolgáltatási időszaka

2018. július 3. 09:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a BIONYOM ügyfelek figyelmét, hogy 2018. július 1-jén kezdetét vette az első BIONYOM adatszolgáltatási időszak.

Keresik a „Biomassza alapú gazdaság fiatal nagyköveteit”

2022. május 15. 09:12

A felhívásra várják azok jelentkezését, akiket érdekel vagy már tapasztalatot szerzett a biomassza alapú gazdaság vagy ahhoz kapcsolódó szektor terén.

Gazdainfó: januári teendők, változó jogszabályok

2022. január 13. 16:15

Az évkezdet a gazdálkodóknak nem csak a tervezésről szól, hanem a jelentési kötelezettségekről is. Ezen kívül is érdemes résen lenni, hiszen több jogszabály is változott, ezekről is olvashatnak az alábbi összefoglalóban.