A korábbi évtizedek tévhitei szerint elegendő 5-7 évente lazítani a talajt. Napjainkban már tudjuk, akár évente is szükséges lehet a lazító használata – észszerűen alkalmazva. A lazítókat korábban elmunkáló elem nélkül üzemeltették, így a nyitva hagyott, rögös felszínen keresztül elpárolgott a talajnedvesség.
Forgatás nélkül: előnyök és hátrányok
Ezzel szemben csak alkalmas tömörítő elemmel ellátott lazító használata javasolt. Régebbi konstrukció alkalmazása esetén kapcsolt Cambridge-, vagy gyűrűs henger is kielégítő munkát végezhet. A lazító eljárások, így a középmély lazítás is, kevesebb kárral járhat nyári időszakban, mint a szántás. Ennek oka, hogy az optimális talajnedvesség-tartomány értékek a szántás és a lazítás esetében különbözőek. A lazítás száraz, de nem kiszáradt talajon a leghatékonyabb. Ez az eljárás megszünteti a művelés és taposás eredetű tömörödést, jótékony hatással van a talaj biológiai életére, és a lazult talaj könnyen be tudja fogadni a csapadékvizet.
Optimális csapadékviszonyokkal rendelkező, vagy mérsékelten száraz gazdasági évben a kultivátor igen hasznos alapművelő eszköz (1. kép).
1. kép: Egy menetes talajelőkészítés tárcsás nehézkultivátorral repce számára, gyenge adottságú laza homok területen (Nyárlőrinc, 2014. augusztus 28.)
A tarlómaradványokat, az árvakelést és a gyomokat egyenletesen bekeveri a művelt rétegbe; a mulcs egy része viszont a felszínen maradva védelmet ad a talajnak. Középkötött és kötött talajokon száraz körülmények között, azonban előfordul, hogy a kultivátor kapák után felszerelt egyengető-tárcsák munkája nem kielégítő. Így nagyobb a rögös felszín kialakulásának esélye. Száraz talajállapot mellett így kedvezőbb inkább lazítani, majd – ha szükséges – síktárcsázni. Az alapműveléssel rögösített, egyenetlen felszín a káposztarepce magágykészítése szempontjából ugyanis igen nagy hátrányt jelenthet.
A forgatás nélküli alapművelési eljárásoknak lehetnek hátrányai is. A már tavasszal kezdődő aszályos periódus során előfordulhat, hogy az elővetemény tarlóján egyáltalán nem kell gyom- és árvakelés problémával számolni a nyár folyamán. Ennek veszélye abban rejlik, hogy az augusztus végén várható csapadékhullást követően az összes felszínhez közeli gyommag egyszerre kel ki az elővetemény árvakelésével együtt. Mivel ez időben egybe eshet az őszi káposztarepce magágy-készítésével – amellyel ismét elősegítjük a gyomok csírázást –, a forgatás nélküli alapművelés alkalmazása gondot okozhat az állományban (2. kép).
2. kép: Az elővetemény betakarításakor a kombájn rostáiról lehulló törtszemek a repcével együtt keltek ki és hátráltatták a kezdeti fejlődésben (Tabajd, 2013. november 3.)
A gyom- és árvakelés kémiai irtásának időzítése tehát kulcsfontosságú mulcshagyó művelés esetén a vetést követően, mivel tér- és tápanyag-konkurenciát jelentenek a repcének. Sikertelen őszi gyomirtás esetén sok veszélyes gyom tavasszal már nem irtható hatékonyan. A gyomos repce ősszel felnyurgul, kifagyási kockázata nagyobb, a szárazságot kevésbé tolerálja, és a gyomok nehezíthetik a betakarítást is.
A betakarítógép által hátrahagyott csökkent értékű szemek másik kellemetlenség forrásához is vezethetnek. A vaddisznók ugyanis keresik a talajba kevert törtszemeket és pelyvát, eközben túrási kárukkal gyéríthetik az elvetett repce (akár búza) állományát.
A forgatás nélküli művelés fent említett problémái mérsékelhetők pelyvaterítő alkalmazásával a betakarítógépen, amely a kombájn adapterének teljes munkaszélességében egyenletesen elteríti a kombájn rostáiról kikerülő hulladékot. Így a vadak sem találnak rá a maradványokra és az árvakelés sem a rosták utáni keskeny sávban fog tömegesen kelni.
Fontos megemlíteni, hogy a mulcshagyó alapművelésnél felszínen maradt növényi maradványok kedvező életteret biztosítanak a repce kártevőinek. Amennyiben a gazda nem kíván szántani repce előtt, úgy már az elővetemény tarlóhántásakor célszerű nitrogénműtrágyát és biológiai talajkondicionáló permetezőszert a talajba dolgozni. Ezek a pentozán hatás fokozása révén elősegítik a szalma bomlását, így csökkentve a károsítók elszaporodásának mértékét.
Magágykészítés
A repce vetőágyába komplex műtrágyát kell bedolgozni, mivel a nitrogén mellett a foszfor jótékonyan hat a gyökérzet erősödésére, míg a kálium a télállóságot segíti elő. A magágykészítés esetén is fontos az időzítés, mivel korszerű magágykészítő kompaktorral is kialakítható a kellőnél tömörebb magágytalp, amikor túlságosan nedves körülmények között járatják. Nehéz tömörítőhenger nedves talajban magágytalpat képez, így a növények gyökerei nagyrészt oldalirányba fejlődnek (3. kép).
3. kép: A káros magágytalp a főgyökérzetű őszi káposztarepce gyökérzetét is deformálta (2012. november 22.)
A vastag és tömör magágytalpat a növény nehezen töri át, így lemarad a fejlődésben. Saját tapasztalatok alapján emiatt akár 15 % termésveszteség is kimutatható.
Kompaktor hiányában elő lehet venni a hagyományos rugós kapás kombinátort is, de hengert minden esetben kapcsoljunk hozzá a nedvességvesztés csökkentése érdekében (4. kép).
4. kép: Rugóskapás kombinátor és Cambridge-henger eszközkapcsolatok repce magágykészítésekor (Hegykő, 2014. augusztus 26.)
Jó minőségű magágyat lehet készíteni síklapú rövidtárcsával is. Valójában az lenne jó, ha a magágykészítő gépkapcsolatot közvetlenül követné a vetőgép. Ekkor az 5 cm mélységben átmunkált, nyirkos, magágyba kerül a mag (5. kép).
5. kép: A síktárcsát azonnal követte a vetőgép (Tabajd, 2016. augusztus 30.)
Ezzel elő lehet segíteni a mag gyors csírázását és kelését. Az egyenetlen, vagy túl mély magágykészítésből származó hibák a vegetáció során már nem javíthatók, jelentős termésveszteséggel járnak. A lépcsőzetes kelés hatására az állomány egy része lemarad a fejlődésben. A gyengén fejlett növények gyomelnyomó-képessége gyenge, növényvédőszer-tűrése pedig rossz.
Egy menetes megoldás a tárcsalapsorokkal felszerelt mulcsvetőgépek alkalmazása, mindazonáltal sárréti agyag területeken a csipkés tárcsalapok felszínrögösítő hatását tapasztalták, amely hátráltatta a kelést, csökkentette a preemergens gyomirtás eredményességét. Előnyt jelenthetnek a síklapú tárcsasorok, mint magágykészítő egység a vetőgépen. Amennyiben vetéskor nagyobb rögfrakciók vannak a felszínen, a vetést is hengerrel kell lezárni, mindazonáltal a túlságosan tömör felszín szintén hátráltathatja a repce kelését (a forgókat nem mindig előnyös hengerezni).
Összegzés
A szántás előnye repce vetése előtt az elővetemény szalmájának leforgatása, amely által csökkenthető a károsítók elszaporodásának mértéke. Hátránya a talajrétegek cseréjéből adódó nedvességvesztés, bár ez azonnali gondos elmunkálással minimalizálható. A lazító eljárásokkal a talaj nedvességtartalma megkímélhető, ám a felszínen hagyott szármaradvány kedvező életfeltételeket biztosít a repce károsítóinak, ezen kívül vadkárral is számolnunk kell alkalmazásukkor.
Az őszi káposztarepce tehát színvonalas alapozó- és termesztéstechnológiát igénylő kultúrnövény. A jövedelmező termés elérésnek érdekében törekedni kell a talajmunkák és növényvédelmi eljárások jó időzítésére. Ezek okán adott gazdaság területének csak akkora hányadát érdemes repcével elvetni, amelyen minden szükséges művelési és ápolási munka időben elvégezhető: meglátásom szerint ez adott gazdaság vetésterületének körülbelül 15%-a lehet. Ezen kívül gondot kell fordítani a növény 3-4 éves visszavethetőségre is, továbbá a repcével közös kórokozójú haszonnövények vetésváltásban történő elhelyezésére.
Fotó: A szerző és munkatársainak felvételei
