19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Tápanyag-utánpótlás

Egy trágya, amit talajminőségre szabható beltartalommal is kínálnak

Master Good

A Master Good cégcsoport 10 évvel ezelőtt kezdett hozzá a fejlesztéshez, mára a Bio-Fer üzeme Magyarország piacvezető szerves trágyáját készíti, a tervek szerint pedig 3 év alatt Európa legnagyobb szerves trágya gyárává válik.

2022-ben 8 terméket, köztük 4 biominősítésűt kínáltak, és 30 ezer tonna trágya került értékesítésre. Idei újításuk, hogy a gazdák által előzetesen beküldött talajminta alapján talajminőségre szabható trágyát is képesek előállítani.

Id. Bárány László az üzem új innovációjával kapcsolatban elmondta: „A Bio-Fer üzemében sikerült olyan technológiai fejlesztést végrehajtanunk, melynek köszönhetően nem egyszerűen egy sztenderd, magas beltartalmi értékekkel bíró tápanyagot, szerves trágyát tudunk előállítani, hanem szinte bármilyen összetételű terméket »étlapra tudunk tenni«.

A legmodernebb technológiával felszerelt központi laboratóriummal rendelkezünk. Ha valaki talajmintát küld be hozzánk, akkor az adott talaj fizikokémiai és beltartalmi vizsgálatát elvégezzük, feltárjuk, melyek azok a makro- vagy mikroelemek a talajban, melyek pótlásra szorulnak. Ezeket a gyártás során beemeljük a receptúrába, így »testre szabva« állítjuk elő a talajba kikerülő trágyakeveréket”.

Id. Bárány László kiemelte, a külföldi üzemek nem tudnak figyelembe venni extra termelői igényeket és azt, hogy minőségi többletigényt kielégítve speciális formulázással, egyedi igényre szabva gyártsanak le egy terméket.

A Bio-Fer konkurenciája általában három-öt késztermék van a palettán, melyek beltartalmi minősége a nitrogén, foszfor, vagy a kálium tartalom alapján változik. A Bio-Fer termékskála ennél lényegesen nagyobb, forgalmaznak biominősítésű terméket is, ezzel az innovációval pedig további lehetőségek is nyílnak a gazdák számára, akik a romló minőségű hazai földek állapotát szeretnék javítani a magasabb hozam elérése érdekében.

Miért jobb a csirketrágyából készült szerves trágya a többihez képest?

„Nitrogén, foszfor, kálium – ezek a makroelemek, melyekre a növényeknek szüksége van. Azonban ezen hatóanyagok mellett a mikroelemek is kiemelten fontosak – kezdi a magyarázatot Id. Bárány László, majd folytatja: – Amikor egy növénytermesztő műtrágyát vesz, az a fent említett makroelemekből áll különböző arányban összekeverve. Rendelhet hozzá ugyan kiegészítést kénnel, mangánnal, rézzel stb., de minderre csak tetemes extra áron van lehetősége.

A csirketartásnál, a takarmány receptúrában háromszoros dózisban adjuk a mikroelemeket (magnézium, kén, bór, mangán stb.) a táphoz, hogy a kívánt mennyiség a lehető leggyorsabban felszívódjon, a csirkének ugyanis az összes haszonállatfaj közül a legrövidebb az emésztőcsatornája. A dózis kétharmada így bentmarad a trágyában, tehát távozik az állatból az emésztőcsatorna végén. Ennek köszönhető, hogy a csirketrágyánkkal a gazdák egy jól felvehető tápanyag összetételű makro- és mikroelemsort vásárolnak meg alapáron.”

Kalkulálható és stabil árak

A háború okozta válság következményeképpen elszálltak az energiaárak, ennek következtében a műtrágya árak szinte megfizethetetlenné váltak. Más európai szerves trágya beszerzésekor a logisztikai költségek drasztikus növekedésével és az instabil devizaárfolyammal számolhattak a gazdák.

Manapság tehát hatalmas értékkel bír a tény, hogy a Master Good akár egy éves árat képes meghatározni forintban, amit komolyan vesznek és be is tartanak. A magas, kalkulálhatatlan költségek miatt egyre több termelő kezdett a Bio-Fer termékei felé fordulni.

A Baromfi-Coop Kft. teljes szolgáltatás tud nyújtani a Bio-Fer vásárlók számára, amely a jelenlegi precíziós gazdálkodás alapja. A termelőt a szakembereink felkeresik, átbeszélik, hogy milyen területen milyen növényt szeretne termeszteni.

Ezt követően az adott talajból mintavétel történik, melyet a Bio-Fer akkreditált központi laboratóriumába beszállítanak. A vizsgálólabor a tápanyag gazdálkodásban fontos paramétereket tudja vizsgálni: Arany-féle kötöttség (KA), pH (KCl), vízben oldható összes sótartalom, humusz tartalom, szénsavas mész (CaCO3), (NO3+NO2)–N, , P2O5, K2O, Na, Mg, S, Mn, Zn, Cu.

Az eredményeket is figyelembe véve a szaktanácsadók tápanyag gazdálkodási tervet készítenek a termelők számára, így biztosítva a legoptimálisabb termék választást és mennyiségi felhasználást.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Augusztus végén még szükség lehet tápanyagra a zöldségeskertben

2026. augusztus 31. 07:10

Augusztus végén még lehet helye a nitrogénpótlásnak a zöldségeskertben. A növény állapota és a korábbi trágyázás dönti el, szükség van-e rá.

Frissen trágyázott gyep: mikor engedhető rá a gyerek és a kutya?

2026. augusztus 9. 08:10

A gyep rendszeres tápanyag-utánpótlása látványos eredményt hozhat, de mikor használható ismét biztonságosan a pázsit?

Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa

2026. augusztus 7. 08:10

A repce termésbiztonságát a talajvizsgálatra épülő, kiegyensúlyozott őszi tápanyagellátással alapozhatjuk meg.

Nem attól lesz több a termés, hogy több a tápanyag: így trágyázzon okosan a veteményesben!

2026. június 12. 07:10

A sikeres zöldségtermesztés egyik kulcsa a tudatos tápanyag-utánpótlás, de nem minden növény igényel ugyanannyit.

Ezért imádják a kertészek a nyúltrágyát

2026. május 5. 14:10

Azokban a kertekben, ahol nyulak a házikedvencek, a kerti talaj egészségéhez a család növényevő, négylábú tagjai is hozzá tudnak járulni.

Lehet januárban facsemetét ültetni?

2023. január 6. 04:36

Lehet a napokban facsemetét ültetni? A szakkönyvek novemberig és márciustól javasolják. Jelenleg ideiglenesen fektetve elástam őket. Metszési munkák is végezhetők a gyümölcsfáknál? Érdemes-e már most a metszést elkezdeni?

A CE vagy nem CE jelölésű termésnövelő anyagok forgalmazása

2020. január 26. 13:06

A CE jelölésű uniós termésnövelő anyagok követelményeinek való megfelelés vagy nem megfelelés a gyártó, forgalmazó, importőr, exportőr részéről választható.

Ezek a legfontosabb természetes tápanyagkiegészítők a növényeink számára

2024. április 12. 09:10

A természetes tápanyagkiegészítők és egyéb hagyományos segédeszközök alkalmazása növényeink számára nemcsak a termelési eredmények javítására, hanem a fenntartható gazdálkodásra és a környezetvédelemre is kiváló megoldást nyújthatnak.