18℃ 14℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

Március második félében a Solvitis jó megoldás lehet a foszforhiányos repcében

Agrofórum Online

A januári AGROmashEXPO és AgrárgépShow alkalmával a Huminisz Kft. standján Pais István kereskedelmi vezető várt minket, aki élő Facebook videónkban elmondta, hogy cégük minden évben új termékekkel jelentkezik, hiszen a fejlesztés folyamatos.

Nem lesz ez másképp 2018-ban sem, a gazdálkodók igényeit hamarosan újabb készítményekkel is ki tudják majd elégíteni. A paletta azonban már jelenleg is széles, a különböző növénykultúrákba más és más terméket tudnak ajánlani, hiszen 12 Solvitis lombtrágya és 3 Kondisol növénykondicionáló áll a termelők rendelkezésére. A Huminisz Kft.-nél a fókusz természetesen a huminsavas növénykondicionálásra helyeződik, hiszen több mint 15 éve foglalkoznak ezekkel az egyre népszerűbb készítményekkel.

Az AGROmashEXPO kiállításon az Agrofórum nézőinek többek között a tavaly piacra került Solvitis NPK 3-20-3 készítményt mutattuk be, amely a szakember szerint az idei évben különösen hasznos lehet. Sokáig ugyanis nagyon enyhe volt a tél, a repcében pedig megjelentek a foszforhiány tünetei. Éppen ezért március második félében a Solvitis NPK 3-20-3 jó megoldás lehet, méghozzá a Kondisol B+S vagy a Kondisol N termékkel kombinálva. A készítmény magas foszfortartalma ugyanis polifoszfát formában van jelen, ami gyors, ugyanakkor elnyújtott felvételt tesz lehetővé.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A földnek ára, a termőtalajnak értéke van

2025. június 23. 14:10

A szármaradványok tudatos talajba forgatása értékes tápanyagot és jobb vízháztartást biztosít a következő kultúrák számára.

A kukorica életútja a tápanyagigény függvényében

2025. június 11. 14:10

A kukorica tápanyagigénye kritikus pontokon változik. A TIMAC AGRO célzott megoldásokkal segíti a stresszhelyzetek kezelését.

A hasonló a hasonlót szereti

2025. május 26. 16:10

Az AGRO.bio termékei között olyan biostimulátorokat és lombtrágyákat találunk, amelyek hatékony segítséget nyújtanak a kihívások kezelésére.

Mogyoróültetvények tápanyagigénye

2025. május 6. 08:10

A hazai mogyoróültetvények fenntarthatóságához tápanyag-utánpótlás, növényvédelem és korszerű talajkezelés szükséges.

A jövő mezőgépészeit látta vendegül a Fliegl Abdán

2018. március 14. 14:39

A FLIEGL ABDA Gépgyártó Kft. vendégül látta a MezőgépÉSZek játék III. helyezett csapatát.

Az AGROmashEXPO 2022 Termékfejlesztési pályázat díjazottjai

2021. december 24. 05:36

Az AGROmashEXPO 2022 Termékfejlesztési pályázatát meghirdették és a zsűri el is végezte munkáját.

Mezőgépgyártásunk sikeres korszakai és jövőbeni esélyei

2020. január 28. 07:34

Mezőgépgyártásunknak nemcsak múltja, hanem sikeres jelene és ígéretes jövője van. A Mezőgépgyártók Országos Szövetségében (MEGOSZ) tömörült vállalataink termékei a kiállításon is megtekinthetők voltak.

Gazdainfó: tovább terjed a madárinfluenza; januári határidők és Agromash

2020. január 19. 04:38

A Gazdainfó rovatunk cikkéből tájékozódhat a madárinfluenza terjedéséről és a gazdákat érintő aktualitásokról, fontos közelgő határidőkről.