23℃ 12℃
május 30. Janka, Zsanett, Johanna, Nándor
Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

Minden igényre YaraVita, avagy az ősziek okszerű lombtrágyázása tavasszal

Yara Hungária

Sokat írunk az időjárási szélsőségekről, hiszen az időjárás mindig tartogat valami újdonságot, mely még a sokat látott agronómusokat is meg tudja lepni. Mit lehet tenni, hogy növényeink ne szenvedjenek kárt? Az igények folyamatos nyomon követése mellett az okszerű tápanyagellátás fokozza a növényeink ellenállóképességét, melyhez a Yara továbbra is biztosítja a szükséges eszköztárat.

A szélsőségek mára a növénytermesztés részévé váltak, feladatunk ehhez a legnagyobb mértékben alkalmazkodni, és időben dönteni azokról a beavatkozásokról, melyekkel növényeinket felkészítjük ezekre a külső hatásokra.  Az eddigi áprilisi időjárás sem maradt szélsőségek nélkül, pedig még alig néhány nap telt el, sorra dőltek meg a hidegrekordok, érdemi csapadék pedig kilátásban sincs. Ez utóbbira mondhatjuk, az elmúlt évek alapján már hozzászokhattunk. Őszi vetésű növényeink életében viszont igen fontos ez az időszak: az intenzív növekedés nagyadagú tápanyagigénnyel is társul, melyet mennyiségben és a tápelemek arányának tekintetében is ki kell elégíteni.

Repce áprilisban

A repce ebben az időszakban naponta akár 4-6 kg nitrogén hatóanyagot is felvehet a talajból, a kalászosok felvétele sem sokkal marad el ettől. A nitrogénen túl ebben az időszakban van a legnagyobb szerepe a mikroelemeknek, rövid ideig tartó hiánynak is jelentős mértékű kiesés tulajdonítható. Még a szemre jól kinéző, hiánytünetet nem mutató állományokban is előfordulhat a szükségesnél alacsonyabb mértékű ellátottság.

Március során több kalászos és repceállományból vettünk levélmintákat. Az eredmények kézhezvétele után néhány fontos megállapítást tehetünk:

  • a magas nitrogénellátottság igazolja a tavaszi fejtrágyák hasznosulását,
  • az őszi alaptrágyázásnál érdemes a káliumnak kiemelt figyelmet szentelni,
  • a kalászosok három kulcsfontosságú mikroeleme (Cu, Mn, Zn) közül általában kettő hiányban van,
  • a magnézium- és a kalciumellátottság, ha elégséges is, de az alsó határértéket sok esetben alig meghaladóan.
  • a kalászosokban is tapasztalható bórhiány, melyre a későbbiekben érdemes figyelmet szentelni,
  • a repcében az előző évekhez hasonlóan jelentkezik molibdénhiány, melyre érdemes a jövőben nagyobb jelentőséget tulajdonítani.

A korábbi évek tapasztalatai, és az elvégzett vizsgálatok is igazolják a YaraVita ún. növényspecifikus lombtrágyák összetételének szakmaiságát: a szükséges tápelemek ideális arányú komplex keverékei, a megfelelő formulációban, hatékony formában, vagyis azokat a tápelemeket tartalmazzák, melyek lombon keresztüli pótlásával a hatékonyságot a legnagyobb mértékben tudjuk fokozni.

Példa a 2020 márciusában elvégzett levélvizsgálatok során kapott eredményekre

Őszi búza, Felsőrajk, Zala megye, Mintavétel: 2020. március 19.

A YaraVita Gramitrel kalászosokban tavaszi kijuttatás esetén egészen a zászlóslevél megjelenéséig alkalmazható, egyszeri kijuttatásnál 3 l/ha, két alkalommal megosztva pedig 2-2 l/ha dózisban célszerű kijuttatni. Ezzel gyakorlatilag a magas termések teljes mikroelem igénye fedezhető.

Bokrosodó őszibúza

Repcében pedig a YaraVita Brassitrel Pro egészen a virágzás kezdetéig biztonsággal használható, mellyel az ekkor szükséges tápelemek iránti igények teljes mértékben fedezhetők. A jelentőségét fokozza a magas kalcium-tartalma, mely szárrepedéssel szembeni ellenállóságát is növeljük a növénynek. A termékben található bórral együtt pedig szinergista módon egymás hatását fokozzák.

Az elkövetkező időszakban a mono, vagyis egy tápelemet tartalmazó YaraVita lombtrágyáink abban az időszakban javasoltak, amikor az adott tápelemmel szemben jelentkezik fokozott igény. A YaraVita Bortrac a repcében közvetlenül a virágzást megelőzően a korábban kijuttatott Brassitrel Pro megfelelő társa 1-2 l/ha dózisban. A levélvizsgálati tapasztalatok alapján pedig érdemes kalászosokban is a soron következő növényvédelmi kezelésekkel 0,5-1,0 l/ha dózisban a tankkeverékben kijuttatni.

Mangánhiány

Egy-egy tápelemmel szembeni kifejezetten nagy igény, vagy igazolt hiány esetén használhatóak önmagukban is a YaraVita Mantrac (500 g/l mangán), Coptrac (500 g/l réz), Zintrac (700 g/l cink) és Molytrac (250 g/l molibdén) összetételek is. A versenytársakkal való összehasonlításban a kiugróan magas hatóanyagtartalom következtében igen alacsony dózisok mellett juttathatók ki.

A YaraVita Thiotrac a magas kén- és nitrogéntartalmának köszönhetően száraz időszakban általános kondicionáló szereppel bír, akár a későbbi Gramitrel kezelések kiegészítőjeként, akár önmagában. A kalászvédelem idejében pedig meghatározó a minőségi paraméterek emelésében.

Tankkeverékben való kijuttatáskor célszerű a TankMix adatbázisban ellenőrizni a kiválasztott növényvédőszerekkel való keverhetőséget, melyben jelenleg több mint 50.000 elvégzett keverési próba eredménye kereshető. Amennyiben nem találjuk, a szükséges adatok megadását követően pedig 24 órán belül megkapjuk a Yara angliai laborjából a kívánt keverés eredményét.

A megváltozott logisztikai rendszerünk következtében célszerű a YaraVita rendeléseket a megszokottnál néhány nappal korábban jelezni kereskedő partnereink felé. A legtöbb YaraVita lombtrágya április elejétől jelentős készletekkel megtalálható az ország minden pontján, melyekről kereskedő partnereink, vevőszolgálatunk és szaktanácsadó kollégáim is készséggel adnak tájékoztatást.

Makra Máté
Yara szaktanácsadó
+ 36 30 785 65 49

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A hasonló a hasonlót szereti

2025. május 26. 16:10

Az AGRO.bio termékei között olyan biostimulátorokat és lombtrágyákat találunk, amelyek hatékony segítséget nyújtanak a kihívások kezelésére.

Mogyoróültetvények tápanyagigénye

2025. május 6. 08:10

A hazai mogyoróültetvények fenntarthatóságához tápanyag-utánpótlás, növényvédelem és korszerű talajkezelés szükséges.

Napraforgó és/vagy a kukorica!?

2025. május 5. 13:10

Napraforgó és kukorica tápanyagellátása hatékonyan: célzott Yara technológiák a jobb termésért és stressztűrésért.

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025. április 30. 15:10

Létezik univerzális és biztonságos N pótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Igen, lehetséges.

Yara tápanyag-utánpótlása állókultúrákban

2022. április 16. 07:55

A gazdálkodók tapasztalták, hogy az öntözőműtrágyákkal kezelt állományok többet, szebbet és minőségibbet teremnek.

YARA VITA: Tények, információk, avagy miért több ez a termék?

2022. április 13. 13:54

Összefoglaljuk a lombtrágyázás területén a YaraVita termékekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat!

Szabad nyáron növényeket ültetni?

2024. augusztus 9. 05:40

Klasszikus olvasói és kertépítős kérdés, hogy szabad-e nyáron növényeket ültetni? A válasz egyértelműen igen, de nagyobb odafigyelés szükséges.

A víz a legfontosabb tápanyag

2020. május 4. 13:43

A növénytermesztés bármely részével – termeléssel, szaktanácsadással – foglalkozók már hetek óta aggodalommal nyitják meg a meteorológiai honlapokat esőfelhők kutatása reményében. A májusi eső valóban aranyat fog érni, mert a gabonák, repcék esetében a szárazság miatt komoly termésveszteségek következhetnek be, az elvetett tavaszi növények pedig a porban várják a kelesztő égi áldást.