27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

Mire kell figyelni a búza tápanyagellátásában tavasszal?

Borealis L.A.T Hungary Kft.

A magas termés eléréséhez nagyon fontos a tavaszi fejtrágyázás és annak megfelelő megtervezése. A helyes tavaszi fejtrágyázási stratégia közvetlenül a növény egyes fejlődési szakaszaihoz kötődik. Ez azt jelenti, hogy a fejlődésnek azon a szakaszaiban, amelyek a termésképzés és a termésminőség szempontjából különösen jelentősek, az őszi búza több nitrogént igényel. Az összes nitrogénmennyiség több adagra történő felosztásának célja az, hogy folyamatos és megfelelő nitrogénellátást biztosítsunk a teljes vegetációs időszakban. Emellett pedig ily módon elkerülhető a növények által nem felvett, többlet nitrogén kimosódása, felszíni vizekbe kerülése, így e technológia környezetvédelmi szempontból is indokolt.

Első tavaszi fejtrágyázás

  • Az első tavaszi fejtrágyázás alapvető fontosságú a gyors és korai fejlődés érdekében.
  • Az első tavaszi fejtrágyázás kulcsfontosságú a bokrosodáshoz.
  • A kora tavaszi körülmények között fontos, hogy a növények számára könnyen felvehető nitrogént – illetve ként, ha szükséges – juttassunk ki.
  • A legalkalmasabb a nitrát forma, ami gyorsan felvehető.
  • Az ammónium nitráttá alakulása 5 °C-os talajhőmérsékleten több hétig is tarthat, így a kijuttatott nitrogén ezen része biztosítja majd a folyamatos, további ellátást a növények számára.

A második fejtrágyázás

  • A második nitrogénműtrágya adagot a szárbaindulás kezdetétől a 2 nóduszos állapotig kell kijuttatni (EC 30-32).
  • Ebben a fázisban már kialakul a kalászkezdemény, ezért ez a fejtrágyázás kulcsfontosságú ahhoz, hogy megfelelő számú szem fejlődjön a kalászban.
  • Ha az állomány túlságosan gyér, minden egyes hajtásnak kalászt kell hoznia. Ebben az esetben a második adagot korábban (EC 30, már a szárbaindulás kezdetén) kell kijuttatni.
  • Az EC 31 és EC 39 (zászlóslevél megjelenése) fejlettségi állapotok között a búza minden nap nagy mennyiségű nitrogént vesz fel (ez akár 5 kg N/ha/nap is lehet!).
  • Általánosságban az 1. és 2. fejtrágyázás során összesen 120-140 kg nitrogén hatóanyagot javasolt kijuttatni hektáronként.

Harmadik tavaszi műtrágya-kijuttatás

  • Az utolsó fejtrágyázás a zászlóslevél megjelenése (EC 37) és a kalászhányás kezdete (EC 51) között esedékes.
  • Ebben a szakaszban (EC 37 – EC 51) a nitrogén-kijuttatás jelentős hatást gyakorol az ezermagtömegre és a fehérjetartalomra.
  • Amennyiben a terméshozam növelése a cél, érdemes már a zászlóslevél fázisban trágyázni (EC 37-39) – ha elegendő nitrogént juttattunk ki már az első és második adagban, és nem várható nagyon magas hozam.
  • Ha magas minőségű malmi búza előállítása a cél, a harmadik fejtrágyát a kalászhányás kezdetén (EC 49-51) vagy még később javasolt kijuttatni. Ebben az esetben nem a terméshozamot befolyásolja, hanem a fehérjetartalmat.

Tápanyag-ellátási javaslatunk búzára:

* amennyiben a csapadékviszonyok lehetővé teszik a tápanyagfelvételt

A kijuttatandó tápanyagmennyiség meghatározásához a Borealis L.A.T digitális eszközei kiváló segítséget nyújtanak. A NutriGuide® digitális tápanyag-utánpótlás tervező webalkalmazás kiszámolja a termésátlaghoz szükséges összes tápanyag mennyiséget, javaslatot ad a kijuttatás idejére, és a legjobb Borealis L.A.T termékeket ajánlja. A program segítségével néhány kattintással akár a gazdaság teljes területére és komplett vetésforgókra is készíthető tápanyag-utánpótlási terv.

Keresse prémium termékeinket a www.lat-nitrogen.com weboldalon, illetve üzletkötőinknél.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A földnek ára, a termőtalajnak értéke van

2025. június 23. 14:10

A szármaradványok tudatos talajba forgatása értékes tápanyagot és jobb vízháztartást biztosít a következő kultúrák számára.

A kukorica életútja a tápanyagigény függvényében

2025. június 11. 14:10

A kukorica tápanyagigénye kritikus pontokon változik. A TIMAC AGRO célzott megoldásokkal segíti a stresszhelyzetek kezelését.

A hasonló a hasonlót szereti

2025. május 26. 16:10

Az AGRO.bio termékei között olyan biostimulátorokat és lombtrágyákat találunk, amelyek hatékony segítséget nyújtanak a kihívások kezelésére.

Mogyoróültetvények tápanyagigénye

2025. május 6. 08:10

A hazai mogyoróültetvények fenntarthatóságához tápanyag-utánpótlás, növényvédelem és korszerű talajkezelés szükséges.

Hat hetes csúcson is járt a szójabab árjegyzése

2020. március 4. 07:47

A szójabab ára a tonnánkénti 332,25 dolláros szintre került, de korábban ennél magasabb szinten is kötöttek üzletet.

Terményárak: korrekció és várakozás az eredményre

2020. november 9. 06:33

Itthon is tartott árakra számíthatunk, a kukorica áránál azonban még jöhet árcsökkenés elsősorban a kínálat növekedése, a betakarítási nyomás miatt, ahogy lassan az aratás végéhez közelítünk.

Kínai megrendelésekben bíznak a szójabab-piacon

2020. február 14. 08:33

Napokon belül hatályba lép a januárban aláírt kereskedelmi megállapodás, amely alapján a kereskedők arra számítanak, hogy Peking vásárol majd az amerikai készletekből.

Emelkedett az Oroszországból exportált búza ára

2023. június 21. 07:37

Az előrejelzés szerint az amerikai kukoricát érintő szárazság és egyéb lehetséges problémák is növelhetik az árakat.