Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

Talajmegújító gazdálkodás pelletált csirketrágyával

Agrofórum Online

Szervestrágyázás, talajjavítás és műtrágyázás egyetlen termékkel? A fermentált baromfitrágyából készülő CarbonKick starterek egy régóta meglévő igényre nyújtanak megoldást, hiszen a legalább 50 százalék szervesanyagot tartalmazó készítmény könnyen emészthető táplálékot nyújt a talajlakó élőlényeknek.

A szervesanyag által táplált mikrobák a talajban lévő tápanyagokat is feltárják, így azokat elérhetővé teszik a növények számára. Az újdonságnak számító starterekről a Somogy megyei Darányban beszélgettem Diriczi Zsomborral, a Démétér Biosystems Kft. kereskedelmi vezetőjével, valamint egy innovációkra nyitott fiatal termelővel, Varjú Ádámmal, aki testvérével és édesapjával számos módszerrel kapcsolatban folytat kísérleteket.

„A CarbonKick nevet viselő termékcsaládunk tagjai fermentált csirketrágyából készülnek, amihez aztán különböző adalékokat, mikroelemeket keverünk. Az így kapott anyagot 4 milliméter átmérőjű pelletté formáljuk. Ezzel a célunk az, hogy starterként a vetéssel egy menetben, márkától függetlenül bármilyen vetőgéppel ki lehessen juttatni” – tudtam meg Diriczi Zsombortól, aki hozzátette azt is, hogy a termék az NPK-tartalom szempontjából ugyan kevesebb hatóanyagot tartalmaz, mint egy klasszikus műtrágya, de véleménye szerint az akár 60-70 százalékok szervestrágya-tartalom mindezt pótolni tudja. Az eddigi tapasztalatok többsége azt mutatja, hogy a konvencionális starterekhez képest a CarbonKick hasonló, legfeljebb 50-100 kilogrammal elmaradó vagy azokat éppen ennyivel meghaladó terméseredményeket hoz napraforgóban és kukoricában egyaránt.

A Carbonkick starter összehasonlító kísérletének betakarítása Darányban

A termékcsalád számos területre, helyi adottságra kínál megoldást. A CarbonKick Boost a nitrogén és a foszfor mellett ként és esszenciális aminosavakat is tartalmaz, míg a CarbonKick Radix-ot a magas foszfor- és cinkigényű növényekhez ajánlják, hiszen a gyártás során huminsavat és meszet adnak a csirketrágyához. Amennyiben alacsony kálium-ellátottságú talajról van szó, a Démétér Biosystems Kft. szakemberei a magas kalciumtartalommal rendelkező CarbonKick Micro startert javasolják.

Hosszútávú kísérletek

A Somogy megyei Darányban már két éve végeznek kísérletet a Démétér Biosystems Kft. új termékével. A 300 hektáros családi gazdaságban üzemi szinten 15-10-20 összetételű NPK műtrágyát használnak, ám folyamatosan keresik a talajegészség szempontjából minél fenntarthatóbb megoldásokat. Próbálkoznak a talajművelést teljesen elhagyó no-till rendszerrel, ami mellett a szántással természetesen már régen felhagytak, a forgatásnélküli talajművelés bevált módszer a földjeiket. A takarónövények tekintetében sem bízzák a véletlenre a választást, számos teszt bizonyítja a Varjú család kísérletezőkedvét, aminek eredménye többek között egy saját keverék, ami a gazdaság területén eddig a legjobbnak bizonyult. Ebbe a képbe illik bele, az az elhatározás, hogy a CarbonKick startert is összehasonlítsák a hagyományos technológiájukkal.

Varjú Ádám családi gazdálkodó folyamatosan keresi az új, fenntartható módszereket – legyen az egy takarónövény-keverék vagy a csirketárgya-alapú starter

„Tavaly is folytattunk kísérletet a területünkön, és olyan eredmények születtek, amelyek alátámasztották, hogy érdemes hosszabb távon is foglalkozni a csirketrágya alapú starterrel. Kisebb hatóanyag mellett is ugyanazokat az eredményeket produkálta, mint a hasonló mennyiségű, de jóval több hatóanyaggal rendelkező komplex műtrágyák” – számolt be a korábbi tapasztalatokról Varjú Ádám.

Talajmegújító gazdálkodás – csirketrágyával

A CarbonKick starterek kiválóan beilleszthetők a talajmegújító gazdálkodás rendszerébe, amit az idei vizsgálatok is alátámasztottak. „A talajminták közül többet is bevizsgáltattunk mikrobiológiai analízissel. Ezek az üzemi technológiához képest kétszer nagyobb baktériumszámot mutattak ki a CarbonKick starterrel kezelt területen. A levélmintákat egy holland laborba küldtük ki, ahol bebizonyították, hogy a szervesanyagként kijuttatott plusz szén jelentősen növelte a növények cukortartalmát. A tápanyag-hasznosulás hatékonyságát mutató értékek következetesen magasabbak voltak az egész tenyészidőszak alatt” – mutatta be az idei tapasztalatokat és vizsgálati eredményeket Diriczi Zsombor.

Diriczi Zsombor, a Démétér Biosystems Kft. kereskedelmi vezetője éppen egy másik tábla takarónövényeit szemlézi

A CarbonKick starterek tehát mindent tudnak, amit egy jó minőségű szervestrágyának tudnia kell, ám a kezelésük és kijuttatásuk sokkal egyszerűbb annál. A granulált formának köszönhetően a termék könnyen beilleszthető akár a precíziós gazdálkodás rendszerébe is.

Ha még többet szeretne megtudni a CarbonKick startekről, érdeklődjön a Démétér Biosystems Kft. szakembereinél.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kalászosok megfelelő tápanyagellátása jó befektetés

2024. december 14. 16:10

A tápelemek közül nemcsak a makroelemeket igénylik, hanem a mikroelemek kijuttatását is meghálálják: termésmennyiséggel és az ezerszemtömeg növekedésével.

Mit tehetünk télen a komposzttal?

2024. december 10. 08:10

A téli hideg jelentősen lelassítja a komposztálás természetes folyamatait, mivel a bomlásban kulcsszerepet játszó mikroorganizmusok hőmérsékletérzékenyek.

Értelmezzük és értékeljük ki a talajvizsgálati eredményeket!

2024. december 4. 17:10

A bővített talajvizsgálat tartalmazza a talaj magnézium-, réz-, cink- és mangánellátottságának a megítélését lehetővé tevő paramétereket is.

Az őszi alaptrágyázás jelentősége őszi búzában

2024. november 21. 16:10

Kísérletek bizonyítják, hogy a búza még csernozjom talajon is képes megduplázni, hektáronként 9 tonna fölé növelni a termés mennyiségét.

Új módszer a drénvízzel kimosódó foszfor újrafelhasználására

2024. november 7. 09:40

Fenntartható, megfizethető bioszénpellettel csökkenthető a mezőgazdasági üzemek foszforszennyezése. Sőt, a foszfor visszajuttatható a földekre.

Lesz-e jövője trágyaként a birkagyapjúnak?

2022. november 7. 04:36

Egyik kertészeti profilú üzletben birkagyapjút tartalmazó trágyát árusítanak. Milyen tulajdonságai vannak a birkagyapjúnak, lesz-e jövője trágyaként?

Minden, amit az egyéb tüzelőanyagokról tudni érdemes

2022. október 23. 09:37

A tűzifán kívül lehetőségünk van egyéb tüzelőanyag beszerzésére is, de nem mindegy, milyen fűtőberendezésünk van otthon, és mennyire támaszkodnánk az alternatív megoldásokra! Ha a tűzifa-használaton kívüli egyéb tüzelőanyagokat keresünk, meg kell ismerkednünk a különböző brikett-termékekkel és a pellettel.