Zöldség

A tápanyagellátás hatékonyságának fokozása jó időzítéssel és tápoldatozással a szabadföldi zöldségtermesztésben, I. rész

Agrofórum Online

Az agrokémiában a tápanyag-utánpótlás kapcsán négy elemet említünk, a növénytáplálás négy alappillérre épül: a tápanyag (trágya) minőségére (összetétel, halmazállapot, oldhatóság, felvehetőség üteme); a trágya mennyiségére (t/ha); a kijuttatás idejére; a trágyázás módjára (kijuttatás, illetve bemunkálás formája).

A termesztés eredményessége szempontjából a négy tényező között fontossági sorrendet nehéz megállapítani, mind a négy jelentős és összefüggenek egymással, ebből adódóan együtt kell őket kezelni.

A szántóföldi növények esetében (pl.: búza, árpa, rozs) az alkalmazott technológiákból, valamint a vetésforgókból adódóan hasonló és viszonylag egyszerű a tápanyagok megosztása, az időzítésük, illetve a kijuttatásuk módja.

A gabonafélék alá az őszi trágyázás (alaptrágyázás) alkalmával a három fő tápanyag közül a foszfort és a káliumot, esetleg a nitrogén egy részét szórják ki, a tavaszi fejtrágyázás során többnyire csak nitrogént adnak. A kapások ettől eltérnek, de csoporton belül sok vonatkozásban hasonlóak.

Ezzel szemben a zöldségtermesztésben a növények tápanyagigényétől, az alkalmazott technológiától, a termesztés intenzitásától (külterjes, intenzív, szuperintenzív technológiák), a talajtól és termesztési céloktól függően a trágyamegosztás és a kijuttatás időzítése, akárcsak a kijuttatás és a bemunkálás módja, nagyon változó.

Tápanyagok megosztása, trágyázás időzítése

A trágyázás időpontjával valamit a kijuttatandó tápanyagok megosztásával viszonylag keveset foglalkozik a szakirodalom, de a kereskedelmi reklámok és termesztési szaktanácsok túlnyomó része is csak a tápanyagok, illetve a műtrágyák minőségének és mennyiségének kérdésére terjed ki. Igaz, költségszempontból ez utóbbiak a súlyponti tényezők, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy tápanyag-megtakarítás jó időzítéssel és ütemezéssel is elérhető.

A trágyázás ideje és a trágyamegosztás szorosan összefüggő két tényező, nehezen választhatók el egymástól, amelyeket számos környezeti tényező és technológiai elem módosíthat.

A trágyázás ideje köthető naptári időpontokhoz (alaptrágyázás – október; indítótrágyázás – május), technológiai folyamatokhoz (ültetés, talajlazítás stb.) és fejlődési, fenológiai fázisokhoz (virágzás, terméskötés stb.), ez utóbbiaknak a fejtrágyázásoknál van kiemelkedő jelentősége.

Gyakori kérdés a megosztás aránya az alap-, indító- és fejtrágyázások között. Pontos választ a talaj és a termesztési technológia ismerete nélkül nehéz adni, ezért általános szabályként – közepes tápanyag-ellátottságú talaj esetében – a 1. táblázatban feltüntetett arányszámokat javasoljuk alapul venni. Ettől jelentősebb eltérés lehet tápoldatos termesztés során, amikor a fejtrágyázások számának növelése mellett a tenyészidőben kijuttatott mennyiségét is növeljük az alap- és az indítótrágyázás rovására.

Trágyázás időzítéseNitrogén (N)Foszfor (P2O5)Kálium (K2O)
Hosszú tenyészidejű fajok
Alaptrágya80-9050-60
Indítótrágya10-3010-2020-25
Fejtrágya70-900-1020-25
Rövid tenyészidejű fajok
Alaptrágya80-9060-70
Indítótrágya50-10010-2015-20
Fejtrágya0-5015-20
1. táblázat: Trágyamegosztási arány (%) a hosszú és rövid tenyészidejű zöldségnövényeknél. (Rövid tenyészidejű fajok: hónapos retek, fejes saláta, korai karalábé, spenót, borsó, bab stb.)

A tápanyagfelvétel üteme, a felvett tápanyagok egymáshoz viszonyított aránya a tenyészidő folyamán változik. Optimális időzítésről és megosztásról akkor beszélhetünk, ha a talajban mindig olyan arányban és mennyiségben állnak rendelkezésére a tápelemek, mint ahogy azt a növény az adott időszakban igényli.

Dr. Terbe István

MATE, Kertészettudományi Intézet, Budai Campus

A cikk teljes terjedelmében az Agrofórum újság 2023. októberi számában olvasható.

KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Zöld marad a paradicsom? Nem mindig a napfény hibás

2025. július 4. 14:10

A napfény nem minden – ha nem érnek be a paradicsomok, több ok is lehet a háttérben. Íme a leggyakoribb hibák és megoldások!

Miért reped meg a paradicsom, és hogyan előzze meg?

2025. június 28. 16:10

A paradicsom héjrepedése sok kiskertben előforduló gond. Nemcsak esztétikailag zavaró, hanem a termés élettartamát is csökkenti.

Szaporítási módok a szabadföldi zöldségtermesztésben

2025. június 27. 14:10

A zöldségpalánták szaporításának módja alapvetően meghatározza a termesztés sikerét – tudatos választással hozam is nyerhető.

Megkóstolták, megmérték – ez a retek lett a győztes

2025. június 26. 08:10

A Nébih kísérletében nemcsak vetőmagként, hanem konyhakertben és laborban is vizsgálták a hónapos retkeket – meglepő eredmények születtek.

Elengedhetetlen a talaj szervesanyag-utánpótlása

2019. augusztus 15. 12:25

A fenntartható és hosszú távú gazdálkodáshoz elengedhetetlen a talaj szervesanyag-utánpótlásának biztosítása - jelentette ki az agrárminiszter a baromfitenyésztéssel foglalkozó Baromfi-Coop Kft. 2,6 milliárd forintból felépített új szervesanyag-kezelő központjának átadásán szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírjákóban.

Jó időzítéssel és megosztással fokozható a tápanyagellátás hatékonysága a szabadföldi zöldségtermesztésben I.

2023. május 22. 09:06

A növénytermesztésben a tápanyag-utánpótlásnak négy eleme van, de szokás úgy is mondani, hogy négy alappillérre épül.

Támrendszeres konzervuborka termesztése III. - Tápanyagellátás

2020. május 17. 04:36

Az uborka – más zöldségfélékhez, pl. paprika vagy paradicsomhoz hasonlítva – sok nitrogént és valamivel kevesebb káliumot, továbbá egészen kevés foszfort igényel.

Szerves trágyák jelentősége és alkalmazásuk a zöldségtermesztésben, I. (Állati eredetű trágyák szerepe a zöldségtermesztésben)

2023. november 21. 10:10

A szabadföldi és a hajtatott zöldségtermesztésben alkalmazott tápanyagellátás kapcsán szakkönyvekben, szakcikkekben, termesztési tanácsokban gyakran hivatkoznak a szerves trágyázásra, mint fontos talajjavító módszerre és tápanyagforrásra. Részletezésére, hogy mennyit, milyet, mikor és hogyan kell adni, ritkán térnek ki a javaslatok, pedig ezek ismerete nélkül rosszul, hibásan, esetenként pazarlóan lehet használni ezeket a rendkívül jelentős és a kertészeti termesztésben nélkülözhetetlen anyagokat.