A szabadföldi és a hajtatott zöldségtermesztésben alkalmazott tápanyagellátás kapcsán szakkönyvekben, szakcikkekben, termesztési tanácsokban gyakran hivatkoznak a szerves trágyázásra, mint fontos talajjavító módszerre és tápanyagforrásra. Részletezésére, hogy mennyit, milyet, mikor és hogyan kell adni, ritkán térnek ki a javaslatok, pedig ezek ismerete nélkül rosszul, hibásan, esetenként pazarlóan lehet használni ezeket a rendkívül jelentős és a kertészeti termesztésben nélkülözhetetlen anyagokat.
Növénytermesztés, de különösen kertészet, pontosabban zöldségtermesztés mint nagy szerves trágyaigényű ágazat szempontjából különösen sajnálatos, hogy a szerves trágya mennyisége, mint a szerves trágyázott terület is, jelentősen visszaesett, az elmúlt években mindössze ~230-240 ezer ha-on történt átlagosan 16 t/ha mennyiség kiszórása. A hígtrágyázás kevésbé a zöldségtermesztő területeket érintette, inkább a szántóföldi növények alá került kijuttatásra 54 000 ha felületen, átlagosan 53 m3/ha mennyiségben.
Nagyüzemek részére törvény írja elő a szerves trágyák gyűjtését, tárolását, használatát, ezekkel a szabályokkal a kisebb üzemekben, magángazdaságokban, önellátásra termelő kertészetekben sokszor nincsenek tisztában, mint ahogy a szerves trágyák értékét, tulajdonságait, esetleg használatukkal járó veszélyeket sem ismerik.
Mivel egy-egy cikkben, a zöldségfélék termesztési tanácsainak ismertetése és a termesztéstechnológia leírása során erre általában nincs lehetőség, most az év végén, a talajforgatás és alaptrágyázás idején szeretnénk ezt a hiányosságot pótolni, az ezzel kapcsolatos ismereteket átadni az olvasóknak.
A szerves trágya gyűjtőfogalom, ilyen megnevezés alatt – különösen a zöldségtermesztésben – sokféle anyagot tartunk számon: istállótrágyák (hígtrágya), zöldtrágyák, tőzegtrágya, mezőgazdasági és ipari komposztok, továbbá egyéb szerves anyagok, mint szalmatrágya, faforgács, fűrészpor, letermett gombakomposzt stb. Hatásuk a talajra alapvetően három területen van:
- tápanyagforrás,
- talajszerkezet javítás és
- talajélet fokozása.
Állati eredetű szerves trágyák
A szerves trágyák tápelem összetétele, ide értve az egyes kémiai elemeket, mennyiséget, formát nagyon különböző (1. táblázat), ezért nem helyes és pontos az, amikor csak általánosságban trágyamennyiségről beszélünk. Az állati eredetű trágyák összetételét, a talaj szerkezetére és a talajéletre gyakorolt hatásukat alapvetően négy tényező határozza meg:
- a trágyát termelő állat,
- a feletetett takarmány,
- az alom összetétele és mennyisége,
- a trágyakezelés módja, a trágya érlelése.
| Trágya megnevezése | nitrogén (N) | foszfor(P2O5) | kálium(K2O) |
| Marhatrágya | 0,4-0,5 | 0,15-0,4 | 0,2-0,3 |
| Sertéstrágya | 0,45-0,5 | 0,1-0,2 | 0,5-0,7 |
| Juhtrágya | 0,4-0,8 | 0,1-0,3 | 0,5-0,7 |
| Lótrágya | 0,5-0,6 | 0,6-0,8 | 0,2-0,6 |
| Baromfitrágya | 0,4-1,0 | 0,25-1,25 | 0,3-1,5 |
A szerves trágyák közül legnagyobb jelentőséggel a zöldségtermesztésben az istállótrágyák bírnak. A friss istállótrágya az állatok ürülékéből (bélsár és vizelet), valamint az alomból áll.
A bélsár nagyobb része, kb. 80%-a víz és 20%-a szerves anyag, mindössze 1% körüli az ásványi anyag mennyisége. Nagy a lignin és a cellulóz tartalma – ezek kevésbé emészthetők, szemben a szénhidrátokkal, amelyek az emésztés során beépülnek az állat szervezetébe.
A nitrogén és a foszfor fehérje formában van jelen. Jelentős mennyiségű élő és elhalt baktérium is található a szilárd ürülékben – 1 g szarvasmarha trágyában több milliárd található -, amelyeknek a trágya lebomlása során, illetve a talajélet fenntartásában van fontos szerepe.
A trágya másik alkotóeleme a vizelet, fontos növényi tápanyagban, a nitrogénben különösen gazdag, állatfajtól függően 0,5-1,5%-ot tartalmaz, továbbá foszfortartalma is számottevő 0,1-0,15%. A nitrogén döntő része karbamid, ami gyorsan nitrogénre, vízre és szén-dioxidra bomlik, ebből adódóan helytelen tárolása során a trágya értékéből sokat veszíthet.
Az istállótrágyák kapcsán szokás „hevítő hatásról”, régi kifejezéssel heves trágyáról beszélni, ami a gyors bomlásukra utal. (Ennek a tulajdonságuknak korábban a biofűtéses melegágyaknál, mint melegítő trágyatalpnak volt nagy jelentősége.)
A trágyában minél több az alomhoz viszonyított ürülék mennyisége, annál gyorsabban, intenzívebben bomlik, ami bizonyos körülmények között a zöldségfélékre is káros lehet, tekintettel arra, hogy a talaj sótartalmát károsan megnövelik, és ebből adódóan a gyökereket perzselik. A heves és éretlen trágyák zárt térben is súlyos károkat okozhatnak, nemcsak a gyökérzetet pusztítják, de a levegőbe kerülő ammónia a lombozatot is leégetheti.
Az istállótrágyák – bizonyos kezelést (érlelést) követően – valamennyi zöldségféle alá adhatók szabadföldön és hajtatásban egyaránt. A lótrágyák nagyobb részét a csiperkegomba termesztők hasznosítják.
A karámtrágyák jelentős mennyiségű szárazanyagtartalmuk mellett magas, könnyen felvehető nitrogéntartalommal is rendelkeznek, ebből adódóan gyorsan bomlók, a talaj szerkezetére kedvező hatással vannak. Használatuk kertészetekben nemigen terjedt el gyomosító hatásuk miatt.
A sertéstrágya korábban a kisgazdaságokban, házikertekben az egyik leggyakrabban használt szerves trágyaféleség volt. A házi sertéstenyésztés visszaesése miatt központi telepeken nagy mennyiségben képződik, ürüléktartalma magas, almot nem, vagy csak keveset tartalmaz, ebből adódóan nagyon tömény trágya. Gyakran az ólak, sertéstelepek fertőtlenítésére használt anyagok is előfordulnak bennük, amelyek növénytoxikus hatásúak lehet.
A baromfi ólakból és a baromfi telepekről kikerülő ürülék növényi tápanyagok szempontjából igen gazdag, nagyon jó tápanyagforrás, magas nitrogén, foszfor és kálium mellett kevés vizet tartalmaz. Alacsony alomtartalmuk miatt talajszerkezet javító hatásuk kisebb, mit általában más szerves trágyáké.
Gyorsan összeszáradnak, ebből adódóan nehezen kezelhetők, gondot jelenthet a talajon történő egyenletes elterítésük. Erősen perzselő hatásuk következtében használatuk során gyakoriak a magas sótartalmából adódó növényélettani és fejlődési rendellenességek. Égető, növénykárosító hatásuk mérséklése érdekében gyakran más szerves anyaggal (például fakéreg, szalma, stb.) vagy más állati trágyával keverik őket.
(Fotó: Goumbik/ Pixabay)
