A vetésforgónak nemcsak a nagyüzemben, de a háztáji zöldségtermesztésben is helye van, sőt egyre inkább bebizonyosodik, hogy a vegyszertakarékos és a biotermesztésben is alapfeltétele a sikeres termesztésnek.
Igaz, a kisgazdaságokban nem a klasszikusnak számító, szántóföldi és nagyüzemi szempontok alapján történik a tervezés, elsődleges szempont a monokultúrás termesztésből adódó terméskiesés elkerülése.
Mi okozza monokultúrás termesztés esetén a terméskiesést?
Elméletileg három oka lehet, a gyakorlatban igazán nagy jelentősége a növényvédelmi szempontok miatt van.
- A korábban gyakran hangoztatott egyoldalú tápanyag-felhasználás szerves trágyázással vagy műtrágyák alkalmazásával könnyen elkerülhető, még a talajzsarolónak tartott növényfajok esetében is.
- Toxikus (önmérgező) anyagok termelődése, amelyek ugyan annak a növénynek az újabb vetés vagy ültetés sikerét veszélyeztetné a nálunk termesztett zöldségfajok esetében nincs, korábban egyes káposztaféléknél feltételeztek ilyen hatást.
- Olyan kártevők és kórokozók szaporodnak fel a talajban, amelyek áttelelnek, és a következő évben fokozott mértékű fertőzést és károsítást eredményeznek.
A talajban áttelelő kártevők (1. kép) és kórokozók azok, amelyek indokolják, sőt szükségessé teszik az átgondolt növényváltást, a szakismeretek alapján történő növénytervezést. Az egyre enyhébb teleken, a korábban részben vagy teljesen a kártevőket pusztító talajátfagyás hatása elmarad, illetve kevésbé valósul meg.
A vetésforgók vagy növényváltás tervezésekor a növényvédelmi szempontok mellett figyelembe kell venni a termesztett növény környezeti igényét, és a gazdaság (kert) talaj- és klímaadottságait is.
A zöldségfélék kivétel nélkül a középkötött vagy annál lazább, mélyrétegű, magas humusztartalmú, közel semleges kémhatású, nem túl meszes talajokat igénylik, érzékenyek a rossz vízminőségre, a talaj szikesedésére. Hogy mégis beszélünk igényesebb és kevésbé talajigényes fajokról, az abból adódik, hogy vannak fajok, amelyek a talajszerkezet kisebb mértékű hibáira is érzékenyen reagálnak, míg más zöldségnövény termésmennyisége és termésminősége esetében alig észrevehető változást okoznak.
Az előzőket talaj- és környezetigényes zöldségféléknek nevezzük, ide tartoznak a káposztafélék (fejes és kelkáposzta, karfiol, brokkoli, karalábé, kínai kel, kelbimbó), a kabakosok (uborka, sárga és görögdinnye, spárgatök, patisszon vagy csillagtök és cukkini), valamint a paprika, paradicsom és a padlizsán, az utóbbiakat talaj iránt kevésbé igényeseknek, de semmi esetre nem gyenge talajminőséget igénylőknek mondjuk.
Természetesen talajtulajdonságok vonatkozásában a csoportokon belül is léteznek kisebb mértékű eltérések (pl. egyes tápelemek iránti nagyobb igény stb.), de ezeket az említett csoportosításnál kevésbé vesszük figyelembe.
Trágyázás, vízigény
Amennyiben lehetőség van szerves trágya használatára (komposztok, állati eredetű trágyák), úgy azt célszerű ősszel, a talaj minősége iránt fokozottan igényes fajok alá bemunkálni. A pillangós virágúakhoz tartozó veteményeknél (pl. bab, borsó) érdemes azt a fontos tulajdonságukat figyelembe venni, amellyel képesek a levegőből a nitrogént megkötni, ezáltal a talaj tápanyagkészletét növelni.
Korábban fontos szempont volt a zöldségnövények elhelyezésénél a vízigényt figyelembe venni (öntözést igénylők, öntözést nem feltétlenül igénylők, öntözés nélkül is termeszthetők). Az elmúlt évek aszályos időjárása és a klímaváltozás irányának ismeretében minden zöldségféle termesztésénél számolni kell a csapadék mesterséges utánpótlásával.
Öntözés nélkül legfeljebb csak néhány nagyon korai betakarítású vetemény termeszthető sikeresen (korai borsó, rövid tenyészidejű, korai káposztafélék és gyökérzöldségek, fejes saláta, spenót, sóska).
A jó növényváltás, ha nem is helyettesíti teljesen a vegyszereket, de a gyomirtást is segíti, fékezi az gyomosodást. A zöldségféléket – hasonlóan a szántóföldi növényekhez – ilyen tekintetben négy csoportra osztjuk:
- gyomirtó növények, amelyek termesztésével a gyomokat is irtjuk (pl. paradicsom, burgonya, paprika, csemegekukorica stb.),
- gyomfojtók, amelyek sűrű lombozatuk vagy nagy levélzetük miatt nem engedik a gyomok kifejlődését (pl. fejes káposzta, tök, stb.),
- gyomnevelő fajok, amelyek lassú csírázásuk, csekély talajtakarásuk következtében nem képesek megakadályozni a gyomok kelését és elszaporodását (pl. sárgarépa, vörös hagyma, petrezselyem stb.) és
- gyomosító növények, ide olyan fajokat sorolunk, amelyek elszórt és újra kelő magjuk, a talajba maradt gyökerük miatt még a következő évben is nagyszámban kikelnek (pl. rebarbara, torma, új-zélandi spenót).
A zöldségnövények gyökeresedési mélysége jelentősen eltérő, gondoljunk csak a hagymára, amelynek a gyökérzete a talajfelszín közelében helyezkedik el, ugyanakkor néhány tárolási gyökérzöldségé a 0,5 méter mélységig is elér, és onnan is képes hasznosítani a tápanyagokat.
Az ilyen növények helyes párosításával gazdaságosabban kihasználható a talaj tápanyagkészlete, nevezetesen az a jelentős tápanyagmennyiség is „visszahozható” és hasznosítható, amely az öntözések és a természetes csapadék hatására mélyebbre, a gyökérzóna alá került, egyébként a sekélyen gyökeresedő növények számára elérhetetlenné válna.
Csoportosítás
A zöldségféléknél a növényfajok vetésforgó szakaszokba történő csoportosítása többnyire a botanikai hovatartozásuk (családok) alapján történik:
- burgonyafélék (paprika, paradicsom, tojásgyümölcs),
- kabakosok (uborka, dinnye, tök stb.),
- káposztafélék (fejes káposzta, kelkáposzta, karalábé stb.),
- hagymafélék (vöröshagyma, fokhagyma stb.) és
- pillangósok (bab, borsó).
Néhány esetben ettől kisebb eltérés is létezik, ahol a botanikai hovatartozást felülírja a nagyon hasonló termesztéstechnológia és környezeti igény:
- gyökérzöldségek (sárgarépa, feketegyökér, cékla, retek) és
- levélzöldségek (fejes saláta, spenót).
A zöldségféléknél a növénysorrend (növényváltás) kialakításánál a következő szempontokat szükséges figyelembe venni:
- Az egymást követő növényeknek közös kártevője vagy betegsége ne legyen.
- Lehetőleg talaj tápanyagigényét jobban igénybevevő növényt talajkímélő vagy talajerőt fenntartó növény kövesse.
- A gyomosító vagy gyomnevelő növényeket követő szakaszba gyomfojtó vagy gyomirtó fajokat helyezzünk.
- A tenyészidő hossza (lekerülése) ne zavarja a vetést, ill. a palántázást.
A jobb terület-kihasználás érdekében elő- és utónövényeket is tervezhetünk, ilyen tekintetben a zöldségfélék eltérő tenyészideje, különböző szaporítási időpontjai nagy lehetőséget nyújtanak. Az elő-, fő- és másodnövények megválasztásánál a következő általános szabályok betartására ügyeljünk, amelyek hasonlóak a növényi sorrend kialakításánál leírtakkal:
- Az előnövény időben lekerüljön, ill. a főnövény után legyen idő a másodvetemény talajának elkészítésére.
- Megfelelő talajszerkezetet hagyjanak maguk után, a tarlómaradvány ne zavarja a magágy-előkészítést.
- Veszélyes közös betegségük és kártevőjük ne legyen.
- Megfelelő fajta legyen, amely alkalmas az előveteményezésből ill. az utótermesztésből adódó eltérő klímaviszonyokra és termesztési feltételekre.
Jól tervezett vetésforgóval csökkenthetők a növényvédelemi költségek, helyesen megválasztott másodnövénnyel növelhető a kert kihasználtsága!
| Előnövény | Főnövény | Másodnövény |
| korai burgonya | tárolási káposztafélék | |
| borsó | kabakosok | |
| borsó | őszi káposzta | |
| borsó | őszi-téli retek | |
| fejes saláta | paprika | |
| hónapos retek | uborka | |
| hónapos retek | paradicsom | |
| vöröshagyma | őszi saláta | |
| korai sárgarépa | tárolási káposztafélék | |
| zöldhagyma | tárolási káposztafélék | |
| korai burgonya | bab | |
| korai káposztafélék | bab | |
| fejes saláta | cékla | |
| spenót | cékla |
