A 80-as években sláger zöldségnek számító konzervuborka, előbb keletebbre, a délalföldi vármegyékbe húzódott, napjainkban sajnos azt kell megállapítani, hogy számottevő termesztés már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében folyik.
A termőterület jelentősen visszaesett, kb. 1,3-1,4 millió folyóméter, az előállított mennyiség 13-14 ezer tonna. Ami kétségtelen pozitívum, hogy a síkművelésről áttértek a kertészek az intenzív kordonos művelésre, ennek megfelelően a termésátlagok is sokat javultak, jelenleg ~10 kg/fm az átlag, de vannak jó termesztők, akik 15 kg/fm körül teljesítenek.
Egyes európai országokban megoldottnak tűnik a konzervuborka gépesített, síkműveléses termesztése is, nálunk változatlanul, a kézi munkára alapozott, családi gazdaságokban folyó támrendszeres termesztés a meghatározó, ennek kétségtelen előnye a jobb minőségű, egyöntetű áru, amit gépi betakarítással nehezen lehet elérni. Cél lenne a termesztési idő meghosszabbítása (nagyobb termésátlag miatt), amit a meleg április talán lehetővé is tenné, de a gyárak, más termékek feldolgozása miatt, csak korlátozott időszakban képesek az uborkát fogadni.
Termesztési technológia
Annak ellenére, hogy a technológiát illetően kisebb-nagyobb viták vannak a termesztők között, de évek során kialakult egy általánosnak mondható termesztési mód, amelyben többnyire csak a fajták és a növényvédelemben használt vegyszerek és műtrágyák összetétele, márkaneve változik.
A termesztési technológia meghatározó része a támrendszer kialakítása, amely lehet szimpla és ikersoros. Az ikersor elrendezés a növény igénye (pl. fényviszonyok, szellősebb növényállomány) és termesztéstechnikai szempontokból (pl. szedés, hatékonyabb növényvédelem, stb.) kevésbé szerencsés, de a kisebb beruházási költségek és a hatékonyabb betakarítás miatt, nagyobb felületen ezt alkalmazzák.
A támrendszer alatt 20-25 cm magas, szimpla sor alkalmazás esetén 60 cm-es, ikersoros termesztésnél 80-100 cm-es bakhátat képeznek, erre fektetik rá az öntöző-tápoldatozó rendszer csepegtető csöveit, majd fekete fóliával lefedik. Ezt követően a talajtakaró fólián – fajtától függően – a palánták helyét 20-25 cm távolságra kivágják. Cél a minél korábbi ültetés – mint a nagyobb termésátlag egyik feltétele –, de a túl korai palántázás a növények megfázásával, esetleg megfagyásával járhat. A korai, április végi, május elejei ültetésnél sok helyen alkalmazzák a kiültetett palánták fóliával (fátyolfóliával) történő takarását, amit csak a május közepén, a talajmenti fagyok elmúltával vesznek le.
Talajminőség
Nemcsak közhely, amit a legtöbb zöldségfélével kapcsolatban a szakkönyvek megjegyeznek, az uborka esetében különösen igaz: igényes a talaj minősége iránt, csak jó szerkezetű talajon szabad termeszteni. Minden növény jobban fejlődik a jó szerkezeti paraméterekkel rendelkező talajon, ezektől az uborka annyiban különbözik, hogy a „jótól” eltérő talajminőség esetén a termésmennyisége drasztikusan csökken, jobban, mint például a levélzöldségeké, vagy a nagymagvú fajoké (bab, borsó vagy csemegekukorica). Értelmetlenség addig speciális mikroelem készítmények, termésfokozók használatáról beszélni, amíg legalább egy „közepesnek” mondható talajszerkezetet nem tudunk a növénynek biztosítani! A talajszerkezet javítása jó talajműveléssel, valamint helyesen megválasztott, talajkötöttségtől függő, kisebb-nagyobb adag, érett szerves trágya (szerves anyag) bemunkálásával valósítható meg. Nem a szerves trágyával bevitt tápanyagok (makro- és mikroelemek) a meghatározóak, ezek pótlása megfelelő műtrágya készítményekkel könnyen helyettesíthetők. A szerves trágyával bekerülő kolloidokon, szerkezetet javító humuszanyagokon van a hangsúly!
Agronómiai értelemben a talaj szerkezetén a talaj morzsalékosságát értjük. Jónak azokat a morzsalékos szerkezetű talajokat nevezzük, amelyek enyhe nyomás hatására apró darabokra, morzsákra esnek szét. Az olyan talaj esetében, amelyben túlnyomórészt 2 mm nagyságú morzsák vannak, nem kell tartani a túlöntözéstől, a levegőtlen gyökérközeg kialakulásától, azokban mindig marad az uborka számára elegendő levegő az öntözéseket követően, és ami további előnyük, a nedvességet is jól megkötik.
A talajkötöttség a szerkezetre utaló fontos tulajdonság (1. táblázat), az uborka számára ideálisak a homokos vályog és vályog kategóriába tartozó talajok. Ettől eltérő kötöttségű talajokat (egy bizonyos határig), különféle szerves anyagok bemunkálásával lehet alkalmassá tenni. Magas agyagtartalmú talajok használata kizárt a cserepesedés és levegőtlenség miatt, 10-30 % leiszapolható rész, még az uborka számára kedvező.
| Fizikai talajféleség | Leiszapolható rész (%) | Arany-féle kötöttség | Talajellenállás (kg/dm2) |
| Laza homok | 0-10 | < 25 | 10-20 |
| Homok | 10-25 | 25-30 | 20-30 |
| Homokos vályog | 25-30 | 30-37 | 30-40 |
| Vályog | 30-60 | 37-42 | 40-50 |
| Agyagos vályog | 60-70 | 42-52 | 50-60 |
| Agyag | 70-80 | 50-60 | 60-70 |
A szerkezet kapcsán uborkatermesztéshez szokás még a fajsúlyt és a természetes vízkapacitást is megadni. A fajsúly alatt az összetömörített talaj egységnyi térfogatának tömegét (súlyát) értjük, amely függ a szilárd részek, talajoldat és a levegő, azaz pórustérfogat arányától. Az uborka számára azok a jó talajok, amelyekben sok a pórustérfogat (60-70%), és alacsony a szilárdfázis aránya (30-40%). A pórustérfogatot levegő és víz tölti ki, uborka tápoldatozása során kívánatos, hogy a pórustérfogatban lévő levegő aránya legalább 12-15 térfogat % legyen a vízhez képest. A természetes vízkapacitással azt a vízmennyiséget szokás jellemezni, amely a talaj felületére kerülve a pórusokon keresztül beszivárog, és amit abból a talaj gravitációval visszatart. Szerves anyagban szegény, úgynevezett ásványi talajokon ennek a vízmennyiségnek a növények csak egy kis részét (homok és agyag talajoknál 10%, vályog esetén 20%) tudják hasznosítani, mivel nagy erővel kötődik a talaj felületéhez. Szerves trágyázással ez az érték jelentősen növelhető és javítható.
A szerves trágyák idővel lebomlanak, és ha nincs utánpótlás, kötöttségtől függően egy-két év alatt a gyengébb talajszerkezet visszaáll. Ez a folyamat a mi száraz és meleg éghajlatunkon gyors, mindössze 2-4 év, ebből adódóan az uborka esetében a szerves trágyát rendszeresen, 1-2 évenként kell pótolni.
A bakhátakat fekete fóliával takarják a gyomosodás és a párolgási veszteség csökkentése miatt. A sorközökbe sokszor vastag szalmaréteget terítenek a kedvezőbb, párásabb mikroklíma biztosítása, és gyomtalanítás céljából, amit ősszel a tenyészidő végén leszántanak. Az így leszántott magas cellulóz tartalmú szalma ugyan a szerkezetet jelentős mértékben javítja, de a nitrogéntartalmat a pentozán hatás miatt csökkenti. Ennek tünetei a nitrogénhiány, ami az alsó levelek sárgulása formájában jelentkezik (1. kép). (Pentozán hatás akkor alakul ki, ha a talajban sok a cellulóz a nitrogénhez képest. A cellulóz bontó baktériumok az elszaporodásukhoz a nitrogént a növény elől felhasználják.)
A talaj kémhatásával, azaz a pH-val, az uborka termesztésére használt talajok esetében ritkán szokott gond lenni. Mint valamennyi nálunk termesztett zöldségnövény, az uborka is a semleges, enyhén savanyú (6,5-7 pH) talajokat kedveli. Ennek ellenére javasolt a termesztés során a pH folyamatos ellenőrzése, mert rosszul megválasztott műtrágyával, rossz minőségű öntözővízzel az érték kedvezőtlen irányban eltolódhat.
Mésztartalom-igény tekintetében nincs lényeges különbség a zöldségfélék között, az uborka is azokon a talajokon érzi jól magát, amelyek CaCO3 tartalma 1-5% között van. Mészhiány betegséget ritkán lehet a szabadföldi uborkánál tapasztalni. Erősen meszes talajokon (5% felett) előfordulhat az úgynevezett ionantagonizmus jelenség, amely során a magas mésztartalom hatására a mikro- és félmikroelemek (pl. vas, magnézium, mangán, cink, bór) növénybe jutása gátolt, ebből adódóan hiány alakulhat ki a jelzett elemekből. A kelet-magyarországi régióban erre csak kisebb foltokban, meszesgödrök közelében, építési törmelékkel szennyezett talajokon van példa.
Uborkatermesztőknél előfordul, hogy a talaj sótartalma (EC értéke) magas, aminek leginkább a rossz minőségű öntözővíz, és a túlzott műtrágyázás az oka (2. kép). Bár a zöldségféléket sóérzékeny növények kategóriájába soroljuk, de az uborka ezen belül is a „különösen érzékenynek” mondható. A talaj sótartalmát kifejezhetjük összessó-%-ban és elektromos vezetőképességben, azaz EC-ben, amelynek mértékegysége a mS/cm. A kettő szoros korrelációban van, mind a kettő mérése az elektromos vezetőképességen alapszik, de gyorsabb, helyszínen is megvalósítható, nagy pontosságú mérése miatt a termesztési gyakorlatban az EC érték használata terjedt el. A zöldségfélék számára, így az uborkának is a kedvező talaj EC érték 1-2 mS/cm között van.
Az EC több élettani folyamatra is hatással van. Egy bizonyos határig történő növelésével elősegíthetjük a reproduktív folyamatok, így a virágképződést és a terméskötődést, ha nagyon alacsonyan tartjuk az EC-t, vegetatív irányban fog fejlődni a növény, vastagabb szárat, erősebb lombozatot nevel. Tekintettel arra, hogy öntözéssel és a tápoldat töménységének módosításával könnyen és gyorsan változtatható, ezért az EC jó lehetőség az uborkatermesztő kezében a növekedési folyamatok szabályozására.
A talaj tápanyagtartalmának mérésére számos módszer terjedt el. Szabadföldi körülmények között termesztett növények esetében (gabonafélék, szabadföldi zöldségek, szőlő- és gyümölcsültetvények) az úgynevezett AL-módszert alkalmazzák. Az intenzív termesztésben (fólia alatti hajtatás, szabadföldi támrendszeres uborka-, paprika- és paradicsomtermesztés) – ahol a kiemelkedően magasabb termésátlagok miatt magasabb tápanyagszintet kell a talajban a növényeknek biztosítani – a könnyebben felvehető, vízben oldódó tápanyagok mérése jobb összefüggést mutat a termésmennyiséggel.
