Elkéstem már a dióburok-fúrólégy elleni permetezéssel?

Agrofórum Online

Kertemben három diófa található. Szeretnék érdeklődni, hogy elkéstem-e már a dióburok-fúrólégy elleni permetezéssel?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A nyugati dióburok-fúrólégy elleni védekezés alapját a sárga ragacslapok kihelyezése adja, mellyel ugyanis a kártevő megjelenése és jelenléte is igazolható. E csapdák kihelyezését már júliusban érdemes megtenni, hiszen augusztusban már akár jelentős egyedszámban is jelen lehetnek a diófákon a kártevők. A diófákra több csapdát is ajánlatos tenni, azokat lehetőség szerint minél magasabban a fa koronájába kihelyezni. Védekezni kémiai módszerrel csak a repülő legyek ellen tudunk hatékonyan, a lerakott tojások és a kártételüket megkezdett táplálkozó lárvák ellen már nem.

A dióburok-fúrólégy rajzása akár szeptemberig is elhúzódhat, de ennek dinamikája és ideje helyenként eltérően alakulhat, hiszen számos körülmény befolyásolja élettevékenységüket. A mostani csapdafogások alapján már számos helyen megjelentek az imágók, néhol jelentős mennyiségben. Csapda hiányában a pontos permetezés időpontja nehezen meghatározható, viszont ahol egyszer már jelen volt a kártevő ott mindenképp érdemes kémiai kezelést végezni a jelentős kártétel megakadályozása érdekében.

Kiskerti körülmények között, a fák teljes magassága házi permetezővel kevésbé érhető el, főként, hogy az imágók nagyobb számban a fák napos oldalán és annak felső részén helyezkednek el. A kereskedelemben már beszerezhető olyan segédanyag, mellyel az imágók adott helyre csalogatása is elérhető. E táplálkozási szempontból csalogató készítményhez szükséges a permetlébe acetamiprid hatóanyagú szert is keverni, majd pedig a fákra juttatni. A permetlé készítése és bekeverése során vegyük figyelembe továbbá a gyártó által írt utasításokat, és használjunk nagy cseppmérettel történő kijuttatást. A permetezések során legyünk tekintettel a készítmények élelmezés-egészségügyi várakozási idejére is.

Házikerti körülmények között kiegészítő eljárásként alkalmazható még a fák alatti talajrész takarása fóliával, valamint a lehullott termések mihamarabbi begyűjtése is, ezáltal ugyanis a lárvák talajba húzódása, későbbi bábozódása akadályozható meg.

Hogyan készüljünk fel a levéltetvek elleni védekezésre?

2020. március 11. 05:37

D. Rozália kérdése: Tavaly szinte minden növényem levéltetves volt, összezsugorodtak leveleik. Hogyan készüljek fel, mikor érdemes ellenük védekezni?

Nufarm-prekonferencia Keszthelyen - A növényvédősök munkája az egészséges élelmiszer záloga

2020. január 30. 13:33

A január közepén Keszthelyen megrendezett XXX. Növényvédelmi Fórumhoz kapcsolódóan tartott a Nufarm Hungária Kft. konferenciát a növényvédelem aktuális kérdéseiről.

Magyar innováció hozhat áttörést a paradicsomokat támadó egyik vírus ellen

2022. május 24. 17:42

A fertőtlenítési és tisztítási megoldásokat kínáló Ecowian Magyarország Kft., és a MATE biotechnológiai kutatóintézet kutatócsoportja megtalálta a megoldást a paradicsom- és paprika termesztését veszélyeztető, paradicsom barna termésráncosodás vírussal szemben.

Mi készít fehéres színű járatokat az almafa levelén?

2022. június 21. 04:36

Almafám levelein valamilyen károsító fehér színű járatokat készít. Milyen kártevővel állhatunk szemben? Hogyan védekezhetek ellene?