0℃ -3℃
február 3. Balázs, Oszkár, Celerina

Uborka palánta nevelése, érdemes-e palántát készíteni uborka termesztéshez?

Agrofórum Online

Szeretném megtudni, hogy érdemes-e az uborka magjaiból palántát nevelni? Hogyan és mikor vessem el a magokat?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az uborka esetébe palántát általában hajtatás, illetve szabadföldi salátauborka nevelés céljából szoktak nevelni. Ez nem jelenti azt, hogy házi körülmények között nem nevelhetünk belőle palántát, de a helyrevetés egyaránt megfelelő szaporítási módnak számít az uborka esetében. Az uborka palánta nevelésének időtartama kb. négy hetet vesz igénybe. A szabadföldi kiültetéssel feltétlenül érdemes megvárni a késő tavaszi fagyok elmúltát, tehát a május közepét. A magvetés ideje ezáltal kb. április első felére tehető.

A vetéshez felhasznált közeg legyen tápdús és laza szerkezetű. A csírázáshoz meglehetősen meleg szükséges, lehetőség szerint 25 foknál magasabb hőmérséklet. A talajt és ezáltal a magokat soha ne hagyjuk kiszáradni, de a túlöntözést egyaránt kerüljük. A kelés után mérsékeljük az öntözővíz mennyiségét és a hőmérsékletet is kb. 18 fok körülire. A gyökeresedés elősegítése érdekében a sziklevelek megjelenése után már tápoldat kijuttatása is javasolható, mely nagyobb mennyiségben tartalmaz foszfort. A kiültetésnél legyünk óvatosak, vigyázzunk a növényre, valamint érzékeny gyökereire is.

Az állandó helyrevetés ideje általában április második felére tehető, hiszen ekkor a talajhőmérséklet legtöbbször már eléri a 12 fokos hőmérsékletet. Az uborka magjai egyébként egészen július közepéig folyamatosan vethetők, nyár közepén azonban már csak rövidebb tenyészidejű fajtákat vessünk. A vetés mélysége 2-3 cm között legyen, könnyű talajon ennél mélyebbre, 4 cm-re is elvethetők magjai. A sortávolság kb. 70-100 cm közötti, míg a tőtávolság 20-30 cm közötti legyen. Érdemes támasztékot is biztosítani az uborka számára, melynek használatával a sor- és tőtávolságokat is növelni szükséges. Támaszték mellett nevelve az uborkát ugyanis jobban átlátható növényállományt kapunk, így a növényvédelem, betakarítás is könnyebben elvégezhető, valamint javul a növények fényellátottsága is.

A vetést követően a kelés általában 5-6 nap alatt bekövetkezik. A kelés utáni időszakban fokozottan ügyeljük a gyomok irtására, valamint a sorközök lazítására. A kapálás közben az esetlegesen sűrűn vetett állomány ritkítását is végezzük el. A tenyészidőszakban fordítsunk nagy figyelmet az öntözésre, hiszen nagy vízigényű zöldségfaj, mely egyrészt nagyméretű leveleiből, és azok fokozott párologtatásából is adódik.

Így indítsuk a balkonkertet tavasszal!

2023. április 17. 06:37

Nézzük, hogyan készül a balkonkert, lássuk az alapoktól!

Segített a szabadföldi kertészeti kultúráknak a csapadékos idő

2019. május 16. 06:02

A FruitVeB szakértői szerint a szabadföldi zöldségkultúrák közül a zöldborsótáblák állapota kielégítő, a gyökérzöldségek és a vöröshagyma esetében jó átlagos termés várható, a spárgatermést közepesre becsülik.

Vessen és szüreteljen párhuzamosan augusztusban

2019. július 16. 05:36

A hagymafélék mellett sok más zöldségnövényt lehet betakarítani augusztusban, például a paradicsom, a paprika, a cukkini is ebben az időszakban érik a legintenzívebben

A természetközeli termesztés szellemisége

2019. május 27. 14:08

Egy hazai gazdaságot mutatunk be Olvasóinknak, ahol a természetközeli termesztési mód alkalmazásával törekednek arra, hogy a kemikáliák felhasználását csökkentsék, illetve elkerüljék. Ezen alapelvek közel állnak az integrált növényvédelem alapelveihez.