Hogyan alakítsuk ki a zöldségeskertünket?

Agrofórum Online

Kérem segítségüket abban, hogy hogyan alakítsuk ki a zöldségeskertünket? Mire kell figyelnünk a tervezés során?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A zöldségeskert megtervezése egy fontos feladat, melynél több szempontot is figyelembe kell venni annak érdekében, hogy ne csak számunkra, hanem a növények számára is megfelelő körülményeket tudjunk kialakítani. Elsősorban a rendelkezésre álló hely méretét érdemes felmérni, majd pedig átgondolni, mely zöldségfajokat is szeretnénk termeszteni. Kisebb rendelkezésre álló terület esetében minden növényből kevesebbet tervezzünk, vagy részesítsük előnyben azon növények vetését/ültetését, melyekből a család a legszívesebben fogyaszt.

Érdemes lehet a kerten belül, a könnyebb művelhetőség érdekében ágyásokat kialakítani, melyek között kb. 30-50 cm széles utat is hagyunk. Az ágyások szélességét úgy határozzuk meg, hogy a kijelölt útról még könnyedén tudjuk az adott ágyást gyomlálni, kapálni és szüretelni egyaránt, de általában 1,2-1,5 méternél szélesebbet ne tervezzünk! Az utakat akár forgáccsal, kéreggel is leszórhatjuk, hiszen amellett, hogy jól mutat, esősebb időszakokban is biztosítja a sármentességet. A vetés előtt a területet is készítsük elő, gondoskodjunk a gyomok eltávolításáról, az elegyengetett, aprómorzsás szerkezetű magágy kialakításáról.

A növények egymás mellé való vetésének vagy ültetésének alapos átgondolásával akár elő is segíthetjük kertünk növényeinek fejlődését (fotó: Pixabay)

A zöldségnövények igényeit figyelembe véve, nagy helyigénye van pl. a tökféléknek és a burgonyának, míg a hagymafélék és a gyökérzöldségek kevesebb térrel is beérik. A paprikának, paradicsomnak, tojásgyümölcsnek feltétlen szükséges az öntözés, de a többi zöldségfaj rendszeres vízpótlása is elengedhetetlen, főként az aszályos időszakokban. Az ágyásokat úgy tervezzük meg, hogy az egy családba tartozó fajok egymás mellé ne kerüljenek, pl. a paprika a paradicsommal, burgonyával és tojásgyümölccsel se. Ez azért is fontos, mert a talaj tápanyagait a rokon fajok egyoldalúan használják fel, valamint elősegítik közös kártevőik és kórokozóik felszaporodását is.

A növények egymás mellé való vetésének vagy ültetésének alapos átgondolásával akár elő is segíthetjük kertünk növényeinek fejlődését. Jó szomszédok lehetnek pl. a zeller és a káposztafélék, melyek növényvédelmi vonatkozásban óvják egymást, hasonlóan a sárgarépa és a hagymafélék társításához. A bazsalikom a beporzók vonzását segíti elő, míg a bab és a borsó, vagyis a hüvelyes növényfajok a talaj nitrogéntartalmát képesek növelni, amit a burgonya, uborka, kukorica is szívesen hasznosítanak.

Kapacitásbővítő fejlesztés valósult meg Nyírlugoson

2019. június 4. 08:33

A feldolgozási kapacitás növekedését szolgálta a technológiai gyártóvonalak fejlesztése, az új fagyasztóalagút telepítése és az azt támogató új hűtési rendszer integrációja a meglévő rendszerükbe.

Hajtatott paradicsom rossz termékenyülésének okai és megszüntetése II. - Megoldások

2020. január 15. 04:37

Napjainkban a korszerű, talaj nélküli és konténeres paradicsomhajtatás során tapasztalt kiemelkedő terméseredmények (50-70 kg/négyzetméter) elképzelhetetlenek valamilyen megtermékenyítést elősegítő eljárás hiányában.

FruitVeB: gyorsítani kell a támogatások kifizetését

2020. április 7. 07:36

A kifizetési kérelmek sok projekt esetében már 6 hónapja benyújtásra kerültek, de nagyon lassú a kifizetési kérelmek ügyintézése.

Rákellenes vegyületeket tartalmazó zöldségek és gyümölcsök

2019. augusztus 4. 05:38

Ami a gyümölcsöket és a zöldségeket a rákellenes gyógyszerekben található vegyületekhez hasonlóvá teszi, az a flavonoidoknak nevezett antioxidánsok bősége.