Zöldség-Gyümölcs
Zöldség-Gyümölcs

Ízessé válhatnak a bolti paradicsomok a jövőben

Ízessé válhatnak a bolti paradicsomok a jövőben

Agrofórum Online

A probléma a világ minden táján adott, ugyanis a boltban kapható paradicsomok döntő többsége nem igazán ízes, cseppet sem hasonlít a konyhakertekben termesztett egyedekhez. Most úgy tűnik, hogy kutatók megtalálták a megoldást erre a mindenkit érintő problémára, több ezer új, eddig nem ismert génre bukkantak paradicsomfajták vizsgálata közben.

A paradicsomot szinte minden ember szereti. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy évente 182 millió tonnát termelnek meg belőle világszinten. Az Amerikai Egyesült Államokban pedig – a sciencedaily.com írása szerint – a második legnagyobb mennyiségben fogyasztott zöldségnövénnyé nőtte ki magát. Van azonban egy hibája a boltokban kapható fajtáknak: jellemzően jóval kevésbé ízesek, mint a konyhakertekben termesztett társaik.

Ennek oka a mai szokásoknak megfelelő fajtanemesítésekben keresendő. Manapság ugyanis a nemesítők elsősorban arra figyelnek, hogy az általuk létrehozott fajták feleljenek meg az ökológiai kihívásoknak, tehát legyenek toleránsak a stresszel szemben, legyenek ellenállóak egyes, gyakran előforduló és pusztító betegséggel szemben, valamint álljanak ellen a károsítók ténykedésének is. Ez termesztési szempontból ideális, viszont így a paradicsomfajták íze háttérbe szorul, sok fajta szinte ízetlenné válik.

Azonban elképzelhető, hogy kutatók egy csoportja most megtalálta az ízhiány problémájára a megoldást! Kitartó munkájuk eredményeként 725 különböző nemesített paradicsomfajta, valamint azok vad rokonaik vizsgálatával létrehoztak egy úgynevezett pángenomot, amely tartalmazza a vizsgált fajták összes lehetséges génjét. Munkájuk során körülbelül 5000, korábban nem dokumentált gént találtak, ezzel vélhetően teljesen fel tudták térképezni a paradicsomfajtákban előforduló géneket, melyek között ott van a paradicsom zamatos ízéért felelős gén is!

A most talán legfontosabb paradicsom gént “TomLoxC” névre keresztelték és működésére is rájöttek. Vélhetően katalizátorként szolgál a növényben, amely néhány lipid (zsír) – beleértve egyes illékony anyagokat is – bioszintézisét segíti elő, amelyek hozzájárulnak a paradicsom mindenki számára kedvelt aromáinak létrejöttéhez.

A jövőben a nemesítők vélhetően jobban fognak figyelni a frissen felfedezett gén jelenlétére, ezzel létrehozhatják a termelő és fogyasztó számára is legideálisabb paradicsomfajtákat.

Még várni kell a nagyobb mennyiségű hazai dinnyére

2019. június 24. 11:33

Kár lenne temetni a dinnyeszezont, mert a másodvirágzásból augusztusban még nagyobb termés is jöhet a földekről.

Ingyenes meggy kóstoltatást tartanak a Balatonnál

2019. június 24. 08:04

Két szövetkezet termelői közösen biztosítják a körülbelül 5 tonna meggyet az akcióhoz.

Készüljön már most a júliusi munkákra!

2019. június 21. 11:35

Július hónapban rendszerint igen magas hőmérséklet uralkodik hazánkban, ezért az öntözésre kiemelt figyelmet kell fordítani, legyen szó zöldségről, vagy éppen gyümölcsről.

Duplájára is nőhet a meggy ára 

2019. június 17. 10:33

A meggy ára a tavalyinak a duplájára is nőhet idén a tavaszi aszályok és a nagy hőmérséklet-ingadozások miatt - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti és beszállítói osztályának elnöke hétfőn. 

Július végi zöldségpiaci helyzetkép a FruitVeB-től

2018. augusztus 4. 10:40

A FruitVeb szerint az időjárás az elmúlt évekhez viszonyítva átlagosnak mondható; a hőmérséklet nem volt szélsőséges, szerencsére kevés volt a hőségnap, ami pozitívan hatott a növények fejlődésére.

Fontos lenne az egész évben friss, biztonságos, hazai zöldség termelése

2018. szeptember 2. 06:29

Az Európai Unió napi átlagos fejenkénti zöldség- és gyümölcsfogyasztása még nem éri el a WHO által ajánlott 400 grammos napi értéket, de a növekedés biztató.

Fontos a megfelelő növényvédelem a zöldségeknél és a gyümölcsösöknél is a sok csapadék miatt

2019. május 28. 13:19

A gombás megbetegedések főként a most érő szamócánál, meggynél, cseresznyénél és az almánál okozhatnak gondot, ha a termelők nem tudják elvégezni a megelőző intézkedéseket.

A belföldi fejes saláta termelői ára 15 százalékkal csökkent

2018. március 25. 09:41

A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi fejes saláta kínálata egész évben folyamatos - olvasható az Agrárgazdasági Kutató Intézet zöldségpiaci jelentésében.