Hogyan előzhetem meg a burgonyabogarak jelentős kártételét?

Agrofórum Online

Az árvakelésű burgonyát, illetve az alig kikelt, idén ültetett növényeket is rágja már a burgonyabogár. Hogyan előzhetem meg a jelentős kártétel kialakulását?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Sajnos a napközben tapasztalható meleg időjárás hatására nemcsak a növények, hanem a kártevők is fejlődésnek indultak. A talajban telelő burgonyabogár imágók is elhagyták már téli védett körülményeiket, érzékelték a melegebb külső hőmérsékletet. A most látható burgonyabogarak tehát az áttelelt kifejlett alakok, melyek szaporodását és tojásrakását kifejezetten fontos lenne megelőzni. Érdemes a kisebb növényekről első körben kézzel összeszedni és elpusztítani egyedeiket, ezt akár több napon keresztül is ajánlatos megismételni.

Az imágók megjelenése nem egyszerre, hanem fokozatosan történik, ezért is érdemes naponta időt szánnunk összegyűjtésükre, akár két héten keresztül is. Kisebb növényállomány, illetve lombozat mellett még könnyen gyűjthetők és gyéríthetők az imágók ezzel a módszerrel. Nagyobb lombfelület, illetve jelentős számú kártevő esetében már érdemesebb a permetezés mellett döntenünk.

Fontos, hogy a védekezést – akár kézi eltávolítással, akár permetezéssel szeretnénk megtenni – időben megkezdjük! Az éhes imágók az apró, alig kikelt növényeket akár teljes mértékben is képesek elfogyasztani, ezzel pedig jelentős károkat okozni. Az imágók tojásrakása után viszont már a fejlődő lárvák táplálkozására is fel kell készülnünk. A lárvák ugyancsak jelentős mennyiségű levelet képesek elfogyasztani, első körben kisebb részeket kirágni, majd akár az egész levéllemezt is gond nélkül megehetik. A tojásrakás általában május második dekádjában kezdődik meg intenzíven, ekkor a levelek fonáki oldalán a tojáscsomókat is meg tudjuk már találni. A tojásokból egy-két hét alatt akár 20-30 db lárva kifejlődése várható.

A krumplibogár esetében arra is nagyon fontos ügyelnünk, hogy a kártevő nemcsak a burgonyát, hanem a paradicsomot, de főként a padlizsánt is nagyon nagy kedvvel fogyasztja. Emellett gyomnövényeken való táplálkozása sem kizárt, így az összegyűjtésük, illetve permetezés során erre is mindenképpen legyünk tekintettel! A krumplibogarak hosszú ideig, akár egész nyáron megtalálhatók lehetnek a növényeken, így a védekezést, a növények szemrevételezését is folytassuk a vegetációs időszak többi részében is.

Kiemelt kép: Pixabay

Korai burgonyát a házikertből

2024. december 29. 08:10

Az elmúlt években továbbra is szívesebben vásárolták a fogyasztók a fólia alól szedett, részleges takarással termesztett és a csak előcsíráztatással, szabadföldön nevelt tavaszi zsenge burgonyát.

Burgonyakrémleves és kolbászchips

2018. január 5. 13:07

Télen sokszor az is elég, ha van egy kis forró leves otthon, és már kész is a vacsora.

Növények a fesztiválok középpontjában II.

2025. szeptember 22. 05:40

Cikksorozatunkban összegyűjtöttük hazánk legnépszerűbb, növényekről szóló ünnepeit. Ebben a cikkben a káposzta, a burgonya és a paprika főbb hazai ünnepeit ismertetjük.

Fóliák hasznosítása, V. – Burgonya hajtatás

2024. február 16. 16:40

A burgonya a világ harmadik legfontosabb élelmiszernövénye, termelési volumenben csak a rizs és a búza előzi meg.