21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika

Mi köze van a rózsának a szőlőlisztharmathoz?

Agrofórum Online

K. Sándorné kérdése: Idén is megjelent rózsáim levelein a lisztharmat. Hogyan védekezhetek ellene?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

A rózsa lisztharmat (Sphaerotheca pannosa var. rosae) a rózsa egyik legsúlyosabb betegsége, mely ellen rendszeres védekezés szükséges. A legtöbb rózsa fajtát megfertőzi. Termesztési, nevelési körülményei is befolyásolják a betegség kártételét: a túlzott nitrogén adagolás, fokozott növekedés, párás, rossz szellőzésű terület mind elősegíti a lisztharmat fertőzés fellépését és súlyosságát.

A kórokozó gomba elsősorban a rózsatő rügyeiben telel, és azokból növő hajtások már fehér bevonattal (fertőzötten) bújnak ki. Ezekről kerülnek át a gomba-spórák (konídiumok) a tő további leveleire, virágaira. A fertőzött leveleken a fehér bevonat alatt a levélszövet elhal, a fertőzés hatására a levelek hullámosak lesznek, gyakran vöröses elszíneződést mutatnak. A hajtáscsúcsok fiatal leveleit részesíti előnyben, azokon jelennek elsőnek a fertőzést jelző foltok.

Megfertőzi a virágbimbók zöld csészeleveleit is, és néha a sziromleveleket is. A hajtáson, vesszőn a fehéres bevonat vastag, nemez-szerű. A gomba szaporodáshoz, járványok kialakulásához nem vízcseppekre van szükség, hanem magas (95-98%-os) páratartalmú levegőre, valamint 21-27 °C – os léghőmérsékletre. Ilyen körülmények általában nyár elején, nyár végén valamint ősszel szoktak előfordulni hazánkban.

A védekezés a rózsa metszésével kezdődik: el kell távolítani a fehér lisztharmatos foltokkal rendelkező vesszőket. Rügypattanás előtt mészkénlé hatóanyagú készítményekkel, később pedig elemi kén hatóanyagú készítményekkel ajánlott (lehet) permetezni. Tartós védő hatást számos felszívódó, lisztharmatok ellen is ható készítmény fejt ki, pl. azoxistrobin, ciprodinil, difenokonazol, penkonazol, propikonazol, tebukonazol. Valamennyi növény fajon előforduló lisztharmat ellen ugyanazok a gombaölő szerek hatásosak, attól függetlenül, hogy felhasználásuk az adott növénynél (kultúránál) engedélyezettek-e.

Rózsánál a tritikonazol hatóanyagú Saprol engedélyezett. Ennek használata különösen előnyös, hiszen a lisztharmat mellett a leveleket fertőző diplokarponos levélfoltosság és a rozsda ellen is hatásos, védelmet nyújt ellenük. Permetező szerhez tapadást fokozó adalék felhasználása feltétlenül indokolt. Az esti, éjjeli öntözés mellékhatása a levegő páratartalmának megemelése, erre tekintettel az esti öntözés helyett a hajnali, reggeli öntözést javaslom.

Dr. Lehocky János professzor megfigyelése szerint a rózsalisztharmat megjelenését követi a szőlőlisztharmat fertőzés. Ezért javasolta, és szőlőtermesztők alkalmazták is, hogy a szőlősorok végére rózsatöveket, mint jelzőnövényeket ültessenek.

Elatus Era – új fejezet a kalászosok védelmében

2019. október 8. 13:47

A Syngenta idén bevezetett új fungicid terméke az Elatus Era idén is bizonyította a kórokozók elleni hatékonyságát, magas fokú biztonságot, teljes körű védelmet biztosított.

Hasznos tippek az ecet használatára a kertben

2024. július 18. 07:40

Természetes gyomirtóként, hangyák távoltartására, a penész és gomba elleni védekezésben, sőt még a csigák ellen is hatékony fegyver.

Hogyan védekezhetünk a lisztharmat ellen almában és szőlőben?

2019. április 28. 07:36

S. Miklós kérdése: Kertemben található almafáim és szőlőtőkéim minden évben nagyon lisztharmatosak. Mit tehetek ellene?

Megjelent a Nufarm 2021. évi termékkatalógusa

2021. január 15. 16:21

Letölthető a Nufarm növényvédelmi megoldások 2021, amelyből részletesen tájékozódhat cégünk termékpalettájáról, és az egyes növényvédő szerek pontos használati útmutatóját is megismerheti.