Mi okozza a barna foltokat a paprika levelén?

Agrofórum Online

Fóliában termő paprikám levélhullásba kezdett és a képen látható foltok jelentek meg rajta. Mi okozza ezt?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A csatolt képeken a paprika leveleinek baktérium általi fertőzöttsége látható. A paprikát két baktériumfaj is fertőzheti, az egyik a xantomonász (Xanthomonas campestris pv. vesicatoria), a másik pedig a pszeudomonász (Pseudomonas syringae pv. syringae). Megjelenésükre általában minden évben számíthatunk, azonban nem minden esetben okoznak súlyos károkat.

Barna foltok a paprika levelén

A képen a paprika pszeudomonászos betegség okozta tünetek láthatók, mely kórokozó szabadföldön, valamint termesztő berendezésekben egyaránt jelentős károkat tud okozni. A betegség tünetei nemcsak fejlett állományokban, hanem fiatal szikleves növényeken is kialakulhatnak. A kezdeti tünetek apró foltok formájában jelennek meg, majd e vizenyős foltok barnulnak, nagyobbodnak, közepük pedig idővel kivilágosodik. A betegség tüneteit mutató levelek torzulása és kanalasodása is a bakteriális fertőzés okai közé sorolhatók. A tünetek a levelek mellett a kocsányon, virágokon is megjelenhetnek. A kocsányon apró foltok keletkeznek, míg a virágok és a kisebb termések a fertőzés hatására elhalnak és lehullanak. Nagymértékű elszaporodása esetében idő előtt, akár a növény teljes lombvesztése is bekövetkezhet.

Pszeudomonászos betegség okozta tünetek

Szabadföldi körülmények között már nyár elején megjelenhetnek a tünetek, azonban fóliás termesztés során főként a vegetációs időszak vége felé, a változó és a nem megfelelő környezeti körülmények hatására. A fertőzéshez általában meleg és nagyon magas relatív páratartalom szükséges. A termesztő berendezéseket ezáltal az őszi időszakban is érdemes rendszeresen szellőztetni, annak öntözését a reggeli órákban végezni, valamit mennyiségét fokozatosan mérsékelni. Ha a levelek felületének nedvességét sikerül elkerülni, nem okoz gondot ennek a baktériumnak a fertőzése.

A védekezést másrészt a megelőzésre is kell alapozni, a fertőzött növényi maradványokat el kell távolítani, hiszen azokban a baktérium áttelelése biztosítva van. Kerüljük a növényállomány esőztető öntözését, alakítsunk ki szellős sorokat, a növények között tartsunk megfelelő ültetési távolságot. A betegség fellépése esetében az egyetlen, amit tehetünk, hogy réztartalmú szerekkel ismételt kezeléseket végzünk az állományban.

A kukorica profi startertechnológiája

2022. április 12. 05:37

A kukorica termesztésében is a vegetáció első fele meghatározó a termés szempontjából. Ha ebben a fázisban a növény a lehető legtöbb és legjobb támogatást kapja (stresszmentes fejlődés, gyommentes környezet, megfelelő tápanyagellátás, ideális környezeti feltételek), akkor javul a termésbiztonsága, növekszik a potenciális termés elérésének lehetősége.

Bio növényvédő szerek helye a hagyományos termesztésben

2020. december 30. 12:02

Nufarm hibrid technológiával egy növényvédelmi programon belül okszerűen használhatunk hagyományos és biológiai készítményeket a nagyobb élelmiszer-biztonság és a kisebb környezeti terhelés érdekében.

Klímaváltozás okozta hatások a növénytermesztésben – megoldási utak

2022. február 3. 09:12

A BIOFIL Klíma talajoltó baktérium készítmény a legújabb innováció a mikrobiológiai talajoltó termékek körében. A terméket speciálisan a klímaváltozás szélsőséges hatásainak a talajban okozott kártételének mérséklésére fejlesztették ki. A termék 2021-ben került piacra, és mind a hazai mind a külföldi piacokon egyedülálló ilyen képességű, elő baktérium sejteket tartalmazó talajoltóanyag. Az első szántóföldi eredmények rendkívül biztatók. Ezért vettük fókusz alá a klímaváltozást szakmai kerekasztal keretében az AGROmashEXPO rendezvényén.

Miért van szükség a szója vetőmag oltására?

2023. november 12. 13:10

Beoltassam a szója vetőmagot? A Beck's szakértői szerint ez a felvetés évről évre visszatérő kérdés. Hogy miért? Mert a válasz egy kicsit összetettebb, mint egy egyszerű „igen" vagy „nem".