Málna szaporítása – egyszerű módszerek

Agrofórum Online

Új helyre szeretném telepíteni málnatöveimet. Hogyan szaporíthatnám a legegyszerűbben a málnát?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A málna egy viszonylag könnyen szaporítható gyümölcsfajunk, melyet házi körülmények között, meglévő saját töveink esetében egyszerűen el tudunk végezi. A málna szaporítása történhet egyrészt gyökérsarjakról, másrészt pedig gyökérdugványokról egyaránt.

A sarjakat alapesetben a művelés során érdemes eltávolítani, hiszen a málna művelését jelenlétükkel megnehezítik, valamint növekedésük során be is sűrítik az állományt. Tovább szaporítás céljából tehát érdemes előre gondolkozni, így az anyatövektől kb. 50 cm-es távolságban elhelyezkedő sarjakból párat előzetesen már ajánlatos meghagyni. Ezek közül olyanokat hagyjunk csak meg, melyek anyatövei is egészségesek, betegségektől és kártevőktől mentesek, megfelelő minőségű és mennyiségű gyümölcsöt teremtek.

A meghagyott sarjak a vegetációs időszakban továbbfejlődnek, erősödnek, szaporításra alkalmassá válnak az őszi időszakra. A szaporításra megérett sarjak jellemzője, hogy kb. 20-40 cm nagyságúak. A sarjak leválasztásának egyik időszaka ősszel van, így akár ez még novemberben is megtörténhet, de tavasszal, tél vége felé ezt ugyancsak elvégezhetjük. A málna szaporítása szempontjából az őszi ültetés tekinthető optimálisnak, hiszen így tavaszig van ideje a növénynek a gyökereit fejleszteni, így az időjárás melegedésekor már a hajtásait fogja fejleszteni.

Az ültetés folyamatában elsőként az új helyet érdemes előkészíteni, talaját 30-40 cm-es mélységben átforgatni, pár héttel az ültetés előtt. Az ültetéshez elégséges kb. 30 cm-es mélységű gödröt készíteni. A sarjat ásóval emeljük ki régi helyéről, majd új, előkészített helyén is olyan mélységbe helyezzük a talajba, ahogyan addig is volt. Őszi ültetés esetén a növény körül a talajt érdemes felkupacolni, míg tavaszi ültetésnél pedig kitányérozni a sarjak körüli talajrészt. Az ültetés utáni beöntözésről se felejtkezzünk el, melyet száraz időjárás esetében mindenképp érdemes akár többször is megismételni. A sarjakat vissza is kell metszeni, ezt a talajszint felett kb. 20-25 cm-es magasságban kell megtennünk.

A gyökérről történő dugványok elkészítését az anyatőről leválasztott gyökerekkel végezhetjük el, ugyanis ezeken számos rügy fejlődik, melyekből idővel sarjak képződnek. Málna szaporítása céljából vastagabb gyökereket szükséges választani, melyeket 10-15 cm hosszúságúakra kell felvágni, majd ezeket pedig ősztől tavaszig nedves homokban érdemes nevelni. 

Nagy az eltérés a zöldség- és a gyümölcstermékpályák között

2018. november 6. 11:47

Az EU-csatlakozást megelőző időszak átlagában Magyarország zöldségtermő területe meghaladta a 100 ezer hektárt, de a vetésterület az elmúlt években a 74 ezer hektárt sem érte el.

Costa Rica ananász-nagyhatalom lett

2021. február 5. 04:46

A világon a legtöbb ananászt Costa Ricában, a Fülöp-szigeteken és Brazíliában takarították be.

Gyakori kártevő a szivarsodró eszelény a szőlőben

2023. június 17. 05:37

A szivarsodró eszelény egyedek május elejétől jelennek meg a szőlő, illetve sokszor más gyümölcsfajok levelein, és június elejéig intenzív érési táplálkozást folytatnak.

Búcsút mondhatunk a zöldség-gyümölcs műanyag csomagolásnak

2024. március 8. 11:10

Környezetvédelmi okokból száműzné a boltokból a friss zöldség-gyümölcs kategória műanyag csomagolását az Európai Unió. Más élelmiszer-kategóriákra nem vonatkozna a tiltó rendelkezés.