Noha rendkívül jó környezeti adottságok jellemzik a magyar zöldség- és gyümölcstermesztést, a rendszerváltás óta szűkülő termőterületen, az uniós átlagtól messze lemaradó termelékenységgel működik, aminek több oka van, köztük a szervezetlenség, valamint az öntözés hiánya – állapították meg elemzésükben az OTP Agrár szakértői.
Miután a hazai agrárgazdaság termelési szerkezete a gabonafélék és az ipari növények dominanciájával meglehetősen egysíkú, az agrárpolitika egyik fontos feladata a mezőgazdasági termelés diverzifikálása az állattenyésztés és a kertészet fejlesztésén keresztül. Az OTP Agrár szakértői szerint erre elsősorban a kertészetben adott a lehetőség, ebben ugyanis több komparatív előnyünk és kevesebb hátrányunk van, mint az állattenyésztésben.
A hazai ökológiai és talajadottságok kedvezők a kertészet fejlesztésére, de az elmúlt évtizedekben a kertészet teljesítménye tendenciáját tekintve – az uniós támogatások ellenére is – legfeljebb stagnált. A gazdálkodók egy része a tőkehiány, illetve a szegényes szakmai ismeretek miatt elavult módszerekkel, alacsony terméshozamot elérve termeszt. Kialakult viszont egy szűkebb termelői kör, amely intenzív, korszerű termesztéstechnológiát alkalmaz. A zöldségfélék hazai átlaghozama az EU-tagállamokéval összehasonlítva többnyire a középmezőnyben van, míg a gyümölcsféléknél a nyugat-európai vagy a hazai intenzív termesztésben elért hozamok felét-harmadát teszi ki.
Az EU-csatlakozást megelőző időszak átlagában Magyarország zöldségtermő területe meghaladta a 100 ezer hektárt, de a vetésterület az elmúlt években a 74 ezer hektárt sem érte el. Ez a csökkenés 2010 előtt zajlott le, azóta már nem esett vissza a zöldségterület, stabilizálódás, sőt kisebb területnövekedés volt tapasztalható. A legnagyobb arányban termesztett növényfajok – a csemegekukorica (29–31 ezer hektár), a zöldborsó (12–16 ezer hektár) és a görögdinnye (5–7 ezer hektár) – a vetésterület több mint 70 százalékát foglalják el. A gyümölcstermő terület a rendszerváltás időszakában 100 ezer hektár körüli volt, a 2000-es évek elejére 80 ezer hektárra csökkent, és azóta is ezen a szinten alakul.
A visszaesés tehát egyértelmű, miközben azt sem a külső objektív körülmények, sem pedig hazai adottságaink nem indokolják. A külpiacokon érzékelhető a folyamatosan növekvő és az egyre igényesebb termékek felé forduló kereslet. A piac adva van, a lehetőségek elszalasztása elsősorban a gyenge versenyképességünkből fakad.
Magyarországon a megtermelt zöldségek és gyümölcsök fele a feldolgozóiparba, fele pedig a frisspiacra kerül. A feldolgozóipari zöldség- és gyümölcsfelvásárlás csökkenő tendenciát mutatott a 2003–2016 közötti időszakban, az 1,6 millió tonna 1,1 millió tonnára csökkent, de még így is jelentős felvevőpiacot biztosít az ágazat szereplői számára, és fontos az exportban is. Az élelmiszeripar belföldi árbevételéből a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás és -tartósítás tavaly 87 milliárd forinttal részesedett, ami 6 százalékos részarány, az exportárbevételben viszont 168 milliárd forintot, az összes külpiaci árbevétel 15 százalékát hozta.
Az OTP Agrár szakértői a szervezettségben jelentős különbségeket tapasztaltak a zöldség- és a gyümölcstermékpálya között. Míg a zöldségféléknél csak nagyon ritkán jelentkeznek piaci zavarok, addig a gyümölcsfajok esetében szinte minden évben feszültségek adódnak. A szántóföldi zöldségtermelés magas területi termelékenységet mutató ágazataiban a legfejlettebb agrártermelők találhatók, ezért kiszámíthatóbb, kockázatmentesebb az alapanyag-termelés, ezzel jobb a vertikum versenyképessége, ellentétben a gyümölcstermelőkkel. A zöldségtermékpályákon általában rendelkezésre áll a profi termelői háttér, a korszerű és jól gépesíthető termesztéstechnológia, a hozambiztonságot szavatoló öntözés, és relatíve magas fokú a szerződéses fegyelem. Ezzel szemben a gyümölcstermékpályákon a termesztéstechnológia nagyobbrészt elavult, az öntözés a termőfelület csupán 10-20 százalékán van jelen, alacsony fokú a szerződéses fegyelem.
