Gyümölcs

Gyakori kártevő a szivarsodró eszelény a szőlőben

Agrofórum Online

A szőlő az egyik „legbetegebb” kertészeti kultúra. A rengeteg növénykórtani eredetű károsítója mellett az állatvilágból származó kártevők sem vetik meg. Több, gyakoribb kártevője mellett idén egy általában ritkább károsító, a szivarsodró eszelény helyenként tömeges kártételével borzolja a szőlő termesztésével foglalkozó gazdák idegeit.

A szivarsodró eszelény igazság szerint egy rendkívül dekoratív, zöldes – fémfényű ormányos bogár. Ráadásul ezen a néven két közeli fajt (Byctiscus betulae, Byctiscus populi) is illet a magyar nyelv. Magával a bogárral sokszor meglehetősen nehéz összefutni, mivel ha bolygatjuk, akkor meglehetősen gyorsan leveti magát a földre és elbújik.

szivarsodró eszelény
A kártétel felelőse egy igen dekoratív ormányos bogár, a szivarsodró eszelény

(Bármelyik fajról legyen is szó) évente egy nemzedéket nevel és imágó alakban telel át a talajban. A bogarak május elejétől jelennek meg a szőlő, illetve sokszor más gyümölcsfajok levelein, és június elejéig intenzív érési táplálkozást folytatnak. Ezen tevékenységük során keskeny, hosszúkás csíkokban átrágják a levéllemezt, amely a még folyamatban levő növekedés miatt sokszor továbbszakad. Ez a kártételük is látványos ugyan, de gyakorlatilag jelentéktelen. A kopulált nőstény bogarak ugyanakkor a lárváik nevelésére olyan lárvabölcsőket képeznek, amelyek kialakítása nagyobb populáció jelenléte esetén már számottevő lombveszteséget is eredményezhet.

szivarsodró eszelény imágók érési táplálkozása
Az imágók érési táplálkozása során okozott kártétel is látványos, de általában jelentéktelen
levélszivar
Levélszivar készítés közben

A kártevő lárvái az elhalt levél szerves anyagából táplálkoznak. Hogy ez a táplálék ne száradjon ki a lárva teljes kifejlődése előtt, a bogár átrágja a levélnyelet és a fonnyadó levélből egy összesodort „szivart” alakít ki, amelyben 1 petét helyez el. Az így kialakított levélszivar külső rétegei hamar megszáradnak, de a belseje a lárvafejlődés 2-3 hetes időtartama alatt végig kellően nedves és puha marad. A szivar belsejében fejlődő kis hófehér kukac így gond nélkül képes kifejlődni. Az sem zavarja meg a fejlődését, ha a levélszivar egy hevesebb eső, vagy szélvihar miatt leesik a földre. A lárva a fejlődése végén kirágva magát a szivarból a talajba furakodik és bábozódás után imágó alakban megy a télbe. Abban az évben már nem jön többé elő.

kész friss levélszivar
Kész friss levélszivar, a petét a nőstény imágó már elhelyezte a belsejében
szivar belsejében lárva a szivasodró eszelény
A kialakított szivar belsejében táplálkozó lárva

Amolyan alkalmi károsító a szőlőkben. Ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy olyan nagy populációval jelentkezik egy-egy szőlőültetvényben, hogy az általa okozott lombveszteség már érdemi mértékű és esetlegesen még védekezési helyzetet is előidézhet.

lombveszteség
Ilyen mértékű lombveszteség már nem tűrhető el a kártevőtől
levélszivarok a földön
A levélszivarok leeshetnek a földre, de ez a bennük táplálkozó lárvákat nem zavarja

Szivarsodró eszelény ellen

Ez ellen a kártevő ellen általában önmagában nem szükséges külön inszekticides védekezést elrendelni. A szőlőmolyok első nemzedéke elleni védekezés sok esetben eleve megoldja a problémát. Mivel teljesen nyílt terepen mozgó károsítóról van szó, bármely kontakt hatásmódú inszekticid eredményes ellene. Ugyanakkor védekezni csak az imágó ellen tudunk, az elhalt növényi szövet, a levélszivar belsejében élő és táplálkozó lárva ellen inszekticidekkel nem tudunk hatékonyan védekezni.

Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alanyt is válasszunk a cseresznyefákhoz, ne csak fajtát!

2026. október 15. 07:10

A magyar sajmeggy-klónalanyok kedvezőtlen termőhelyeken is ígéretesek. De melyik milyen növekedésű, és mit mutatnak a kísérletek?

Erre költse a tavaszi fagykárok megelőzésére nyert pályázati pénzt: hatékony szélgépek, magyar viszonyokra tervezve

2026. október 10. 13:10

Sok magyar gyümölcstermesztő nyújtott be pályázatot a tavaszi fagykárok megelőzésére szolgáló beruházások támogatására. A megítélt összeget a WepiFrost szerint a hatékony, magyar gyártású, vagyis a hazai körülményekre kifejlesztett szélgépekre érdemes elkölteni.

Korszerű őszibarack művelési rendszerek

2026. október 8. 07:10

Váza, karcsú orsó vagy Tatura? Bemutatjuk, milyen művelési rendszerekkel gyorsítható az őszibarack termőre fordulása.

Egészséges gyümölcsfákat!

2026. szeptember 30. 07:10

Az egészséges gyümölcsös jó oltvánnyal kezdődik, de a metszés, az öntözés és az apró sérülések is meghatározzák a fák sorsát.

Méhkímélő növényvédelem

2020. április 8. 14:48

A növényvédelmi munkálataink során kiemelt fontosságú a beporzó rovarok védelme, melynek szabályait a 43/2010 FVM rendelet 15. §-a szabályozza hazánkban. Ez alapján a növényvédő szerek felhasználását szabályozó engedélyokiratban is külön tételként felsorolják az adott készítmény méhekre gyakorolt hatását, besorolását, ezek az adatok a szerek csomagolásán olvashatók.

Kertbarátok figyelem: őszi teendők a kertben novemberben

2023. november 7. 16:10

Idén az utolsó felhívást írom, még egy-két növényvédelmi teendőre felhívva figyelmüket. Elvégzésükkel már a jövő évi termést védik! - Ajánlás Zsigó György növényorvos tollából.

Permetezési Napló: szigorodnak a szabályok 2026-tól

2025. november 17. 08:10

A Nébih megerősítette, hogy a növényvédelmi és nitrát adatszolgáltatási kötelezettségek változatlanok, 2026-tól azonban nő a Permetezési Napló adattartalma.

Már nem elég a megszokott permetezési program: változik a zöldségek növényvédelme

2026. október 14. 07:10

Változik a betegségek megjelenése és a növényvédőszer-kínálat is. A jó időzítés ezért egyre többet ér a zöldségtermesztésben.