Terményárak
Terményárak

A következő napokban kezdődhetnek a vetések Ukrajnában

A következő napokban kezdődhetnek a vetések Ukrajnában

Kép: Unsplash

Ukrajna azt tervezi, hogy a következő napokban megkezdi a tavaszi vetését, és elegendő gabonával rendelkezik majd ahhoz, hogy a lakosságnak elegendő kenyere legyen – közölte Tarasz Viszockij kijevi mezőgazdasági miniszter-helyettes.

Elmondta, hogy az évi 8 millió tonna búzát fogyasztó országnak 6 millió tonna készlete van. A készletek között szerepel még 15 millió tonna kukorica és öt évre elengendő napraforgóolaj.

Ukrajna 2022-ben valószínűleg csökkenti a napforgóval, repcével és kukoricával bevetett területet, és gabonafélékkel – hajdina, zab, köles – váltja fel – közölte a mezőgazdasági termelői szövetség korábban az orosz invázió kapcsán.

Ukrajna a gabona és a növényi olajok egyik legnagyobb globális termelője és exportőre, de a tisztviselők és a gazdálkodók 2022-ben a betakarítás és az export visszaesésére számítanak az invázió miatt.

„A hangsúly a nyáron betakarított tavaszi növényeken lesz, mert nem tudjuk, mi lesz a hadi helyzet a továbbiakban” – mondta a helyi televíziónak Denys Marchuk, az Ukrán Agrártanács helyettes vezetője. „A lakosság és a fegyveres erők teljes körű ellátása érdekében nagyobb hangsúlyt fektetnek a hajdinára, a borsóra, azokra a növényfajtákra, amelyek reálisan lehetővé teszik majd a betakarítást, hogy Ukrajna teljes mértékben el legyen látva élelmiszerrel” – tette hozzá.

Ukrajnában hagyományosan február végén vagy márciusban kezdik meg a tavaszi munkálatokat. A gazdák azt mondják, hogy amint lehet, biztonságos területeken kezdik meg a vetést. Tarasz Viszockij agrárminiszter-helyettes szerint a háború okozta üzemanyaghiány lesz a fő probléma a gazdálkodók számára idén tavasszal, mivel elegendő vetőmagjuk volt a tavaszi vetéshez.

Ukrajna az invázióra való tekintettel már felfüggesztette a rozs, a zab, a köles, a hajdina, a só, a cukor, a hús és az állatállomány exportját. Ezenkívül engedélyeket vezetett be a búza, a kukorica és a napraforgóolaj exportjára.

Ukrajna, a világ legnagyobb napraforgóolaj-exportőre az invázió előtt azt jósolta, hogy a 2021/22-es július-júniusi szezonban több mint 60 millió tonna gabonát, ebből 33 millió tonna kukoricát és 23 millió tonna búzát tud exportálni. A mezőgazdasági minisztérium közölte, hogy Ukrajna 43 millió tonna különféle gabonát exportált a 2021/22-es gazdálkodási szezonban február 23-ig, egy nappal azelőttig, hogy Oroszország megtámadta volna szomszédját. Ukrajna 2021-ben 32%-kal, 85,7 millió tonnára növelte gabonatermelését.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágult a búza a magasabb exportértékesítés miatt

2024. július 6. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban zárt, a takarmánybúza árszintje stagnált.

Nagyot ugrott a búza ára Európában

2024. július 5. 07:10

Párizsban a malmi búza értéke 2,25 euróval a tonnánkénti 225,5 eurós szintig emelkedett a következő, szeptemberi határidőre.

Tovább csökken a búza ára a terménypiacokon

2024. július 4. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce értéke növekedett.

Csökken a búza ára az orosz betakarítási kilátások javulásával

2024. július 3. 07:10

Európában a malmi búza olcsóbb lett, ám a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Ukrajna a dunai kikötőkön keresztüli kizárólagos exportra készül

2023. június 29. 07:36

Ukrán tisztviselők szerint a román területen keresztül a fekete-tengeri Konstanca kikötőjébe történő tranzit is kritikus fontosságú lesz.

Az ukrán kikötő elleni támadás ellenére esett a búza ára

2023. augusztus 3. 06:10

A chicagói búza ára a hatodik egymást követő kereskedési napon zuhant szerdán, pedig a kereskedési nap elején meredeken emelkedett a kurzus.

Az ukrán gabonaszállítások folytatásán dolgoznak

2022. november 12. 09:34

Az ENSZ vezető tisztviselői Genfben találkoztak egy orosz delegációval, hogy megvitassák Moszkva sérelmeit a fekete-tengeri gabonaexport-kezdeményezés kapcsán, és foglalkozzanak az akadálytalan élelmiszer- és műtrágyaexport szükségességével – közölte az ENSZ szóvivője.

Az ukránok szerint tőlük lopott búzát adott Moszkva Szíriának

2022. június 4. 10:37

Oroszország a becslések szerint 100 000 tonna búzát küldött szövetségesének, Szíriának, amióta megszállta Ukrajnát.