Agrárhírek

Megszülettek az AKG-támogatást érintő döntések

AM
AKG

19 ezer támogatói döntés született a Vidékfejlesztési Program agrár-környezetgazdálkodási és az ökológiai gazdálkodási programjában – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön.

A környezeti, éghajlat-politikai célok elérése az előttünk álló időszakban is prioritásként jelenik meg, ezért az Agrárminisztérium minden lehetséges módon segíteni kívánja a környezetkímélő gazdálkodási gyakorlatok elterjedését, ezzel is hozzájárulva a magyar agrárium fejlődéséhez – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter. 

A fenti célok elérését nagyban segíti, hogy a Vidékfejlesztési Program „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” és „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című 2021-ben megjelent pályázati felhívásaira beérkezett támogatási kérelmeinek elbírálása az előzetes, feszített ütemezésnek megfelelően új szakaszba érkezett, és a benyújtott kérelmek több mint 80%-áról megszülettek az első döntések – ismertette a tárcavezető.

A Miniszter azt is elmondta, hogy a  mostani döntéssel az agrár- környezetgazdálkodási programban közel 16.000 gazdálkodó válik 1 millió hektárt meghaladó földterület után évente 117 milliárd forint támogatásra jogosulttá, míg az ökológiai gazdálkodásban részt vevő, közel 3400 gazdálkodó 150.000 hektár, a programba bevont terület után évi 33 milliárd forint támogatás megítéléséről döntött a minisztérium. A két célprogramban a 3 évre szóló kötelezettségvállalásra szóló támogatói szerződéseket a napokban kapják kézhez a pályázók, és amely alapján így összesen 1.15 millió hektár területre 453 milliárd forint támogatáshoz jutnak hozzá az előírások betartása esetén a kedvezményezettek. 

A tárcavezető kiemelte, hogy a kérelmek elbírálása továbbra is folyamatosan és feszített tempóban zajlik, várhatóan április második felében zárul az értékelési folyamat, így a gazdálkodók az agrár-környezetgazdálkodási programba bevont területek a duplájára, azaz 1.2 millió hektárra emelkednek a korábbi időszakhoz képest, az ökológiai gazdálkodás keretében művelt mezőgazdasági területek pedig 50 ezer hektárral, közel 180 ezer hektárra nőnek a Vidékfejlesztési Program támogatásainak köszönhetően, amelyre a Magyar Kormán által megemelt 80 %-os társfinanszírozásnak köszönhetően kerülhetett sor.  

Nagy István ezúttal is felhívta a támogatást igénylők figyelmét, hogy a támogatási kérelemben vállalt és a támogatói okiratban szereplő többlet tevékenységek elvégzésére legyenek figyelemmel a gazdálkodásuk során ezzel elősegítve a környezeti, éghajlat célok elérését.

AKG
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kívül ép, belül rothadt a vöröshagyma? Ez állhat a háttérben

2026. október 13. 11:10

A hagyma belső rothadása gyakran csak tároláskor derül ki. A fertőzés azonban már a termesztés során kialakulhat.

Páratlan kincsre bukkantak a Balaton környékén, csak most hozták nyilvánosságra

2026. október 13. 09:10

Félezer éves pénzérmékre bukkantak a nyáron a Magyar Nemzeti Múzeum régészei a Balaton közelében. A leletek révén ismét egy kicsit többet tudhatunk meg a tizenöt éves háború időszakáról.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

Mától tilos a trágyázás nitrátérzékeny területeken

2018. október 31. 10:33

Az őszi kalászosok, esetében a fejtrágyázás már február 1-től megengedett. A nitrátrendelet előírásai a VP AKG-ba bevitt területeken is kötelezően betartandók a terület érzékenységétől függetlenül.

Változott az AKG-ban nem alkalmazható növényvédő szerek listája

2020. május 11. 11:02

Módosult az AKG lista, így a flupiradifuron hatóanyag (Sivanto Prime) is használható már a programban növényvédelmi képesítéssel rendelkező szaktanácsadó, növényvédelmi mérnök, növényorvos írásbeli javaslata alapján.

Ültetvénytelepítési határidők az AKG-ben

2022. március 28. 16:18

A VP Agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásra pályázóknak a Támogatói Okirat hiányában is úgy kell már januártól gazdálkodniuk, ahogyan azt vállalták a kérelemben. Most egy, az ültetvényekkel kapcsolatos aktuális határidőre hívjuk fel a figyelmet.

Megkezdődtek az átütemezett terület- és állatalapú támogatás-kifizetések

2024. április 15. 16:10

Csaknem 48 ezer termelőhöz, 11 jogcímen több mint 55,6 milliárd forint támogatás érkezett meg a Magyar Államkincstártól a rendkívüli átütemezésnek köszönhetően.