Állattenyésztés

A csirkefogyasztás 70 százalékkal nőtt 30 év alatt

Agrofórum Online

A farmokon élő 30 milliárd szárazföldi állat közül 23 milliárd a csirke. A súlyuk pedig az elmúlt évtizedekben látványosan 0,9 kilogrammról mára 4,2 kilogrammra növekedett.

Világszerte csirkék millióit tenyésztik olyan körülmények közt, hogy az állatok ezrei ülnek saját ürülékük halmán. A tenyésztelepek létesítményeit többnyire csak a szárnyasok levágását követően takarítják ki, ami azt jelenti, hogy gyakran ammóniás égési sérüléseket szenvednek, és nehezen nőnek a tollaik. Hangyák és kukacok másznak át azon állatok testén, amelyek nem jutottak el a vágásig. A csirkeipar néhány szakértó szerint egy piszkos üzlet, de egyben nyereséges is – írta a az angol The Economist. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) államaiban a sertés- és marhahús-fogyasztás változatlan maradt 1990 óta. A csirkefogyasztás azonban 70 százalékkal nőtt.

Az emberek annyi csirkét esznek, hogy a madarak a farmokon élő 30 milliárd szárazföldi állat közül már 23 milliárdot tesznek ki. Carys Bennett, a Leicesteri Egyetem munkatársa kollégáival nemrégiben megjelent tanulmánya szerint a tenyésztett csirkék össztömege meghaladja a bolygó összes többi madarának együttes össztömegét. Jól mutatja a csirkehús népszerűségét, hogy Londonban például a sült csirkét árusító üzletek mindenütt jelen vannak. Sokukat amerikai államokról nevezték el, köztük van Kansas és Montana, a Kentuckyról nem is beszélve. A furcsa nevek azonban nem zavarják a fogyasztókat, a csirkeételek népszerűsége töretlen. Azon sem aggódnak sokat, hogy honnan származik az ételük és az milyen.

Érdekes tény, hogy egy 56 napos broiler csirke átlagos tömege 1957-ben még 0,9 kilogramm volt, de ez 1978-re 1,8 kilogrammra nőtt 2005-re pedig már 4,2 kilogrammot tett ki a körülmények és a takarmányok változása kapcsán.

Brojlernek neveznek minden olyan csirkét, amelyet kifejezetten hústermelés céljából tenyésztenek és nevelnek. A legtöbb kereskedelmi brojler négy és hét hetes korában éri el a vágási súlyt, bár a lassabban növekvő fajták körülbelül 14 hetes korban érik el a vágási súlyt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

5+1 csirkefajta, amely könnyen tartható a ház körül

2026. szeptember 4. 16:10

A háziállatok közül a csirke könnyen, kis alacsony költséggel tartható, akár kisebb kertben is. Ehhez viszont fontos a jó fajtaválasztás.

A kínai csirkeállomány ötmilliárd feletti

2021. április 14. 06:02

A Föld országai közül Kínában található a legtöbb csirke, őket Indonézia és az Egyesült Államok követi ezen a listán a dobogón.

Baromfiágazat: égető szükség lenne az exportra

2020. május 26. 06:37

Az exportra égető szükségünk lenne, a magyar baromfiágazat jelentősen külföldre termel. Az úgynevezett „nagyvevő országaink” részben Európában, részben Távol-Keleten vannak.

Élő online valóságshow-t indít a Nébih

2019. március 28. 07:47

A „Túlélő tojások” az első olyan valóságshow, melynek főszereplői állatok, nevezetesen csirkék, vagyis kezdetben tojások.