23℃ 14℃
július 11. Nóra, Lili, Nelli, Benedek
Növénytermesztés

Izmosodik a vetőmagágazat

Agrofórum Online

Hazánk a világ 5. legnagyobb vetőmag-exportőre 60 000 szezonálisan foglalkoztatott, és mintegy 5000 teljes munkaidőben dolgozó kenyerét biztosítja az ágazat.

Szeptember 25-én a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) Küldött közgyűlést tartott Martonvásáron az MTA Agrártudományi Központ Mezőgazdasági Kutató Intézetében. A rendezvényre meghívást kaptak a vetőmag szakma „veteránjai” is. A kezdeményezés – miszerint az elmúlt évtizedekben a vetőmaggal foglalkozó szakembereket is meghívják a rendezvényre – Dr. Balikó Sándor ötlete alapján öltött testet. A szövetség vevő volt az ötletre, mondván, akik ebben a szakmában öregedtek meg miután hölgyek is érintettek (pontosítok: töltötték legszebb éveiket) megérdemlik, hogy évente egyszer találkozzanak.

Ölelgetés, vállveregetés, és túláradó érzelmek, amelyeket egy-egy elmorzsolt könnycsepp tanúsított.
Mi tagadás, örültünk egymásnak, merthogy magam is abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy alanyi jogon vehettem részt a programon. (Az már csak hab a tortán, hogy az Agrofórumban tudósíthatok is a rendezvényről.

Dr. Bedő Zoltán akadémikus, főigazgató köszöntötte a résztvevőket. Takács Géza a VSZT elnöke beszámolt az elmúlt év eredményeiről és a jövő feladatairól. A legfontosabb, amit elértünk, – mondta – hogy sikerült szakmaközi szervezetté alakulnunk. Hangot adott annak az igénynek, hogy a jövőben a VSZT a jogalkotásban is szeretne közreműködni, mert olyan jogszabályokat célszerű hozni, amelyek a vetőmag szakma, illetve a vetőmagot felhasználók érdekeit markánsan megjelenítik.

Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár részvétele jelzésértékű volt. A minisztérium komolyan veszi a mezőgazdaság biológiai alapjaival, jelesül a vetőmaggal foglalkozó szerveződést, és annak tevékenységét. A vetőmag ágazatot érintő aktuális szabályozási kérdésekről beszélt, de az ágazat pozícióját is értékelte. Hazánk a világ 5. legnagyobb vetőmag-exportőre 60.000 szezonálisan foglalkoztatott, és mintegy 5000 teljes munkaidőben dolgozó kenyerét biztosítja az ágazat. Közel 120 ezer ha területen folyik vetőmag-előállítás, átlagosan 370 ezer tonna mennyiségben.

Dr. Potori Norbert az AKI agrár- és vidékpolitikai igazgatója a növénytermesztés – ma még lebegtetett – 2015-2020 évi támogatásairól beszélt.

A program egy közös fotózással végződött.

Részletesebben a novemberi lapszámunkban számolunk be a rendezvényről.

(Dr. Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A cirok gyomirtásának kihívásai + videó

2025. június 27. 16:10

A cirok növényvédelmi kihívásainak zömét a gyommentesítés képezi. Soron következő videónkban ezt a témakört járjuk körbe - A tábla széléről.

Változik a szabályozás: átláthatóbb vízhasználat a cél

2025. június 20. 14:10

2025 júniusától új rendelet szabályozza a mezőgazdasági kutak engedélyezését, de a háztartási kutak többségét továbbra sem érinti a változás.

Szója, ami „beszél”: érzékelők figyelik az egészségét

2025. június 15. 13:10

Szenzorokkal „megszólal” a szója: amerikai kutatók olyan eszközöket fejlesztettek, melyek a növények állapotát közvetlenül mérik.

Burgonya fókuszban – jövőépítés nemzetközi szemlélettel

2025. június 4. 16:10

A burgonya világnapjához kapcsolódó szakmai konferencián hazai és európai szakértők vitatták meg a termesztés, kereskedelem és fogyasztás aktuális kihívásait és lehetőségeit.

Fogytán a bőtermő vetőmagok a Karintiánál

2018. szeptember 13. 06:48

Érdemes sietni, ha Bőtermő vagy Prémium minőséget adó, Pannon régióra nemesített kalászos fajtára vágyik!

Áttörés az árpa sárga törpülés vírusával szemben

2022. június 30. 16:40

Különösen a korai vetésekben okoz gondot a betegség, amelynek jelentős terméscsökkentő hatása van.

Veszélyt hordozó vetőmagcsomagok a postaládákban

2020. szeptember 4. 11:33

A csomagok tartalmát semmiképpen ne ültessék el, ne etessék meg állatokkal, ne dobják a lefolyóba vagy a kommunális hulladékgyűjtőbe!

Hiánypótló kötet jelent meg a vetőmag marketingjéről

2021. január 11. 09:39

A Vetőmagmarketing és kereskedelem című szakkönyvében Bíró János agrárszakember - modern problémamegoldó stratégia-fókusszal, a globális referenciára épülő gyakorlatok tükrében - a vetőmagszektor mesterfogásait mutatja be a termékfejlesztéstől az értékesítésen át egészen a vetőmagcégek társadalmi szerepvállalásáig.