14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor
Állattenyésztés

Az unió szarvasmarha- és sertésállománya is csökkent

Agrofórum Online

2021 végén az Európai Unió tagállamaiban tartott szarvasmarhák száma 75,7 millió volt, amely 844 ezerrel (1,1 százalékkal) kevesebb volt az egy évvel korábbinál. Az állomány 2016 óta csökken, a 2000-es években ez a legalacsonyabb összlétszám. A 27 tagállam közül hatban tartottak több mint 6 millió szarvasmarhát, és ezen országok adják az unió állományának 71 százalékát.

Szarvasmarhatartás szempontjából kiemelkedik Franciaország a 17,3 milliós állományával, de Németországban is 10 milliónál több állatot tartanak. Előbbiben 2,7, utóbbiban 2,3 százalékkal kisebb volt az állomány, mint egy évvel korábban.

A 2021. év végi adatok alapján csak 9 országban tartottak több szarvasmarhát, mint 2020-ban. A létszám csökkenése Románia után Magyarországon volt a második legnagyobb mértékű (–3,3 százalék) – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai Tükör Állatállomány című kiadványából.

2021 decemberében az Európai Unió sertéslétszáma 141,6 millió volt, ami 4,3 millióval (3,0 százalékkal) kevesebb az egy évvel korábbinál. Az unióban tartott sertések száma 2010 óta nem volt ilyen alacsony. A kínai exportlehetőségek visszaszorulása, a rendkívül alacsony átvételi árak következményeként hat tagállam kivételével mindenhol kevesebb sertést tartottak, mint egy évvel korábban. A mostani csökkenés nagyobb lett volna, ha a legnagyobb sertéstartó Spanyolországban nem következik be 1,7 milliós (5,1 százalékos) állománybővülés. A spanyol sertéstartás bővülése nemcsak az elmúlt egy, hanem a legutóbbi tíz évben is figyelemre méltó volt: 2011 óta 34 százalékkal, 8,8 millióval lett nagyobb az állatlétszám.

Az uniós szinten bekövetkezett csökkenés oka, hogy a további nagy sertéstartó országok közül Németországban 2,5 millióval (9,4 százalékkal), Lengyelországban 1,5 millióval (13 százalékkal), míg Hollandiában 669 ezerrel (5,8 százalékkal) kevesebb volt a sertések száma, mint 2020. év végén. Az éllovas országok sorrendje az elmúlt évben némileg változott: Spanyolország hetedik éve tartja vezető helyét Németország előtt, utánuk viszont Dánia és Franciaország helyet cserélt egymással, miután előbbiben kisebb mértékű volt a csökkenés, mint az utóbbiban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ebzárlat és legeltetési tilalom jön több vármegyében

2025. szeptember 29. 08:10

Október 4-én indul a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása a déli és keleti vármegyékben; ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe.

Mit ehetnek a háziállatok ősszel a kerti maradékból?

2025. szeptember 19. 13:10

Őszi takarmányozás praktikusan: így használhatja fel a kert maradékát egészségesen és olcsón az állatok etetésére.

Cukiságbomba hiányosságokkal – így tartják az állatokat!

2025. szeptember 18. 13:10

Csak egyetlen kereskedés felelt meg maradéktalanul a szabályoknak – sok boltban tiltott körülmények között tartják az állatokat.

Miért esik vissza az európai marhahústermelés?

2025. szeptember 15. 16:10

Az EU-ban 2025 első félévében közel 5%-kal esett a marhavágás. A kínálat szűkül, az árak tartósan magasak.

Közel 11 milliárd forint támogatás érkezik a tejtermelő és hízott-bikatartó gazdaságoknak

2023. szeptember 18. 09:40

Az Agrárminisztérium a nehéz gazdasági helyzetben lévő szarvasmarhatartók likviditásának biztosítása érdekében megteremtette a feltételeit annak, hogy az érintett 9600 gazdálkodó számára hamarosan megérkezzen a 2022. évi jogalapon kifizethető átmeneti nemzeti támogatás.

Jól kezdték az évet a hazai vágóhidak

2018. május 28. 07:43

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az üzemekben 11 százalékkal több szarvasmarhát, 1,7 százalékkal több sertést és 15 százalékkal több baromfifélét dolgoztak fel az első negyedévben, mint az előző év azonos időszakában.

Komoly mennyiségben vásárolt élőállatot hazánktól Kazahsztán

2019. szeptember 17. 10:04

A vásárlásra a kazahsztáni gazdálkodók többször is kérték az ottani mezőgazdasági tárcát, mivel a magyar élőállatok kiváló minőségűek.

Szerves trágya: melyik a legjobb, ha a növényeket a kertben táplálni akarjuk?

2023. augusztus 25. 11:40

De honnan szerezzünk szerves trágyát? Mert ugye itt rögtön jön a kérdés: saját szerves trágya? Bio vásárolt? Intenzív állattartó telepről kerüljön a kertbe? Ezek mind olyan kérdések, amit már a legelején érdemes tisztázni.