Házikert

Így jártam az erdőalja veteményessel

Agrofórum Online

Ha már hobbikert és gyakorlati tippekről van szó, akkor az idei új kísérletem, az erdőalja veteményeskert tapasztalatairól is érdemes beszélni.

Hol is kezdjük? Talán ott, hogy van egy nagyobb felületű, árnyékos, erdős kertrészünk. Telis-tele akáccal, papíreperfával, mely utóbbit próbáljuk visszaszorítani valahogy, és egy hatalmasra nőtt komposztdombbal is rendelkezik ez az árnyas kertrész, és teljesen kihasználatlan volt a komposztot leszámítva. Gondoltam egyet és kísérletképpen egy erdőalja veteményeskertet álmodtam meg, nem magaságyásban, hanem szabadföldben, de komposztmulcsos technikával. Hogy milyen eredményeim lettek?

Már az első év tele van tapasztalattal!

Ebben a közel 500 nm-ben pár évig tyúkok kapirgáltak, majd pihent két évet, de a gyep nem regenerálódott. Az aljnövényzet árvacsalánból, csalánból állt elsősorban. A mogyoróbokrok alatt van némi kósza laskagomba-termőrönk leásva, hátha egyszer mi is eszünk róla, de mindig valaki megelőz minket. Hol a csigák, hol a madarak csipegetik le, hol a kutya kóstol bele. Az elképzelés nem lenne rossz, hogy egy ilyen árnyas kertrészbe laskatermőrönköket és más így termeszthető gombát tegyünk, mert nincs tűző nap és még a mikroklíma is jobb a nyári időszakban. De aszályos évben ezt is aktívan öntözni kell ahhoz, hogy gomba teremjen rajta.

De mi mást ültettem még és hogyan?

A rengeteg komposztot is felhasználtam, de nem akartam magaságyásokat készíteni, inkább csak raklaplécekből kereteket gyártottam a félárnyékos részekre és a kereteken belül teleszórtam érett komposzttal. Ebbe kerültek bele a növények.

Egy részébe kész palántát raktam: paradicsomok, paprikák, patisszonok kerültek a komposztmulcsba. Másik felébe magvetéssel sokféle fűszernövény, babok, sárgarépa került szintén a komposztmulcsba.

Szerencsére az erdőalja veteményessel folytatott kísérletezésnek eredménye is lett

Hogyan ment a begyökeresedés és csírázás?

Ebben az erdőalja kertrészben naponta alig 1 órát süt a nap, tehát egy majdnem teljes árnyékot, részint félárnyékot kell elképzelni árnyas fák takarásában. Köztes aljnövényzet nélkül, mert öntözés hiányában az ágyásokon kívül nem keltek még a gyomok sem. Ami valahol persze jó. A tavalyi avar takarja a talajt.

A begyökeresedés szépen sikerült és a magvetések is kiválóan keltek, eredményesek lettek.

Ezután jött nemsokra már az első virágok megjelenése. A komposztmulcs jól teljesít közegként és rengeteg tápanyaggal látja el a növényeket, így még nyár végén is nagyon szép méretű lett minden paradicsom, tökféle és paprika is.

De mivel nem volt aljnövényzet és egy “virágtalan, árnyékos” kertrészen voltunk, méhek sem voltak, így a beporzás mint olyan az első időben elmaradt. Ennek a helyzetnek a feloldására évelő virágzókat telepítettünk a kerítés mellé, közel az ágyásokhoz, ami elkezdte vonzani a beporzó rovarokat is és megjelentek az első termések.

Hogy nézett ki öntözés és tápanyagozás terén az erdőalja kert?

A meglepetés egyik része itt következett. Az öntözés esetében sokkal kevesebb volt a kijuttatott mennyiség, mint a kertészet többi részén, így ez kielégítőnek mondható. A komposzt viszont bár jól teljesített, az árnyékosság és a légköri aszály megborította a tápanyagozási rutint, így teljesen más hiánytünetek léptek fel sok esetben a napos kertrészekhez képest. Több bórra volt szükség például a virágok megtartásához. Ami érdekes volt, hogy a poloskák viszont nem támadták ezen az erdőalja területen a zöldségeket, míg mindenhol máshol boldogan szívogatták a zöldségeinket.

A paradicsomok is érdekesen alakultak. Az ágyásokban hamar megjelent a kalciumhiány és a feketetalpasság. Tehát volt előnye és hátránya is a nagyon árnyékos veteményes koncepciójának, de a jövő évre felvértezve az idei tapasztalatokkal újabb kísérletezés formájában megnézzük, hogyan viselkedik a továbbiakban az árnyékos erdőkert-veteményesünk.

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Borbolya a kertben: mérgező díszcserje vagy hasznos gyümölcs?

2026. január 14. 11:10

A borbolya látványos, de nem minden faja biztonságos. Mutatjuk, mikor ehető a termés, és mikor jelent kockázatot.

Milyen szempontok alapján válasszunk metszőollót?

2026. január 14. 05:40

Az egyik alapvető kérdés, hogy mitől fogunk majd szeretni egy metszőollóval dolgozni? Mert ugye bármikor elképzelhető egy nagyobb kertben, hogy akár egész nap dolgozni kell vele.

Mitől kezd el rothadni a paprika csúcsa?

2020. július 16. 14:36

Paradicsom növénykéimen szinte évek óta nyáron megtalálom ugyanezt a tünetet: mielőtt érni kezdene a bogyó, már barnul, rothad. Idén először a paprikán is ezt a tünetet látom. Mi lehet ez, ami mindkét növényt fertőzi és hogyan tudok ellene védekezni?

Paradicsom a tányéron: ízek színek szerint

2025. július 10. 13:10

A paradicsom nem csak piros lehet! A különböző színű fajták nemcsak látványban térnek el, hanem ízben, beltartalomban és felhasználásban is.

Génbankból kiszabadított ritka paradicsomok

2019. április 30. 12:24

Tavaly tavasszal örökbefogadók kertjeiben tesztelték őket, az augusztusi szüret után pedig a Bocuse d’Or nyertes séfpárosa, Szulló Szabina és Széll Tamás konyhájában is bizonyítottak az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) kiemelkedő minőségű öko paradicsompalántái, amelyekből az idén 30 darabot ajánlott fel a szervezet a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Közösségi Kertek programja javára a Föld Napja alkalmából.

Ház, táj blog Képgaléria

Aggasztó minőségű, vegyszerszennyezett paradicsommal árasztja el Marokkó Európát

2024. szeptember 13. 16:10

432 potenciális peszticidre vizsgálták meg a marokkói Souss Massa régióban termesztett 39-féle paradicsomot, és ebből 22 mintánál (56%) pozitív eset született.