25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Támogatások, pályázatok

Tájékoztatás az EMVA-AKG támogatás 5. évében alkalmazott vetésszerkezeti és agrotechnikai jogkövetkezményekről

Agrofórum Online

A vetésszerkezeti előírások vizsgálatánál az ügyfelek által bejelentett fővetésű növényekből és a táblára megállapított területekből számította ki az MVH a növénycsoportok százalékos arányát.

Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások (AKG) szántóföldi célprogramjaiban támogatott területeken az ügyfeleknek vetésszerkezeti és agrotechnikai előírásokat is be kellett tartaniuk az 5 éves kötelezettségvállalás ideje alatt.

A vetésszerkezeti előírások vizsgálatánál az ügyfelek által bejelentett – amennyiben volt helyszíni ellenőrzés,akkor az annak alapján megállapított – fővetésű növényekből és a táblára megállapított területekből számította ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a növénycsoportok százalékos arányát.

Az agrotechnikai műveleteket – középmély lazítás, zöldtrágyázás – az ügyfeleknek papíralapon vagy elektronikus úton az egységes kérelem adatváltozás-felületén kellett bejelenteniük.

Mindkét előírás ellenőrzése a hatályos és az ügyfelekkel időben ismertetett jogszabályok alapján az 5. éves kifizetési kérelmek lezárásakor történt meg. Az előírások be nem tartása miatt alkalmazott szankciók az 5. éves kifizetési kérelmet lezáró döntésben szerepelnek, a levonások mértékét ekkor ismerteti az MVH az ügyfelekkel. Ezeknél az előírásoknál az 5. gazdálkodási évben benyújtott és elfogadott vis maior kérelmeket vehette figyelembe a hivatal.

Mindkét előírás esetében a 1122/2009/EK bizottsági rendelet 12. cikke alapján 2 tizedes jegy pontossággal történik az ellenőrzések végrehajtása, mint ahogyan az igénylések és a megállapított területek meghatározása is.

Az agrotechnikai műveleteket (zöldtrágyázás, középmély lazítás) az öt gazdálkodási év alatt az érintett célprogramokban szereplő támogatott területeken, – azaz a területazonosítási kérelemre hozott határozatban szereplő kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület (Kötváll. terület (ha)) teljes egészén – legalább egyszer kellett elvégezni. Az előírásokat a 61/2009. (V. 14.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások részletes feltételeiről szóló FVM rendelet (továbbiakban: rendelet) 16. § (6), (7) és (9) bekezdései tartalmazzák. Az agrotechnikai műveletekre vonatkozó előírások nem teljesítése miatt megállapított szankciókat a jogszabályok alapján a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület szintjén kell érvényesíteni. A szankció megállapítása a rendelet 23. számú mellékletében meghatározott százalékos értékek szerint történik, mely 3%-tól 15%-ig terjedhet. A határidőn túli bejelentéseket, a határidőn túl elvégzett műveleteket, illetve a formailag vagy tartalmilag hibás nyomtatványokon bejelentett műveleteket nem vette figyelembe az MVH.

A vetésszerkezeti előírásoknak való meg nem felelés esetében a szankciókat célprogram szinten kell érvényesíteni. Hasonlóan az agrotechnikai műveletekhez, a vetésszerkezeti előírások alapjául is a területazonosítási kérelemre hozott határozatban szereplő – kötelezettségvállalással érintett – egybefüggő területnagyság szolgál (támogatott terület). Az előírásokat a rendelet 16.§ (3), (8), (10) bekezdései tartalmazzák. A szankció megállapításakor az 5.évben érvényes, az érintett célprogramban szereplő valamennyi támogatott terület méretét összeadjuk, majd ezt a számot az öt évre szóló megfelelés következtében öttel felszorozzuk (Pl.: Integrált szántóföldi célprogramban az 5. évben érvényes támogatási határozat alapján, 10 ha összterület esetén, a számításhoz figyelembe vett területnagyság 5×10=50 ha öt évre vetítve). Az így megkapott területnagyságra vonatkoztatjuk az 5 év alatt megállapított fővetésű növények szükséges területét. Az MVH az így megállapított százalékos értékek alapján vizsgálja az előírásoknak való megfelelést, illetve ezen értékek alapján alkalmazza a rendelet 23. számú mellékletében meghatározott szankcióértékeket, melyek 3%-tól 60%-ig terjedhetnek.

(mvh.gov.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Milliárdos pályázatok az agrárium megújítására: szőlőtől az erdőig

2025. szeptember 3. 09:10

Több agrárágazat is új pályázatokra számíthat ősszel. A szőlősgazdáktól a díszkertészeken át az erdészekig mindenkit érintenek az új támogatási formák.

Zöldalapú jövőtervezés indul: elrajtolt az ÖSZ-ZI projekt

2025. augusztus 29. 14:10

A 2025. január 1. és 2028. december 31. között megvalósuló, röviden „ÖSZ-ZI” projekt fő kedvezményezettje az Agrárminisztérium.

Ősszel újra indulnak az öntözésfejlesztési pályázatok

2025. augusztus 28. 11:10

Szeptemberben ismét lehetőség nyílik öntözésfejlesztési pályázatok benyújtására. 67 milliárd forinttal segítik a fenntartható gazdálkodást.

Támogatás a fertőzött állattartó telepek újraindításához

2025. augusztus 15. 11:10

Akár 50 millió forintos támogatás is igényelhető a ragadós száj- és körömfájással sújtott állattartó telepek fejlesztésére.

AKG 2022-2024: ezek a fő tudnivalók

2021. szeptember 30. 06:21

2021. szeptember 24-én írták ki végül a várva várt VP4-10.1.1-21 kódszámú Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés című felhívást, amely újabb 3 évre ad plusz támogatást azon gazdálkodóknak, akik hajlandók az integrált növényvédelmi szemléletet betartva a megadott szabályok szerint gazdálkodni.

Gazdainfó: hajrában a webGN beadás! - Még mindig érkeznek kérdések

2020. január 28. 15:33

Január 31-e a webGN beadás utolsó napja, a határidő jogvesztő hatályú, így sokan kapkodnak, nehogy támogatás megvonás legyen a vége. Az utolsó héten még mindig sok kérdést kapok ezzel kapcsolatban, így írtam egy last minute webGN GYÍK-ot, íme:

AKG-ÖKO adminisztráció, Web-GN, Nitrát, Gazdálkodási napló vezetése – az ARASZ a megoldás!

2022. október 3. 06:34

Az adminisztrációs terhek most fognak igazán jelentkezni mindenkinél. Gazdálkodási napló vezetésére szinte mindenki kötelezett, a WEB-GN és Nitrát adatszolgáltatás is nagyon sok gazdálkodót érint. Miért dolgozna ugyanazokkal az adatokkal háromszor négyszer? Miért ne használna egy profi több ezer gazdálkodási napló esetében már bizonyított rendszert? Az adatok gyors, egyszerű rögzítésére, kezelésére az ARASZ a megoldás!