Gépinfo

SIMA 2015 – A Valtra új T4 traktorszériája kapta meg az év gépe címet

Agrofórum Online

A február 22. és 26. között megrendezett párizsi SIMA kiállításon ez a traktor nyerte el az év gépe kitüntető címet.

Frankfurtban tavalyi év novemberében mutatkozott be az új Valtra T Széria, ami után a gyártó nagyon jó visszajelzéseket kapott mind a forgalmazóktól, mind pedig az ügyfelektől. A február 22. és 26. között megrendezett párizsi SIMA kiállításon ez a traktor nyerte el az év gépe kitüntető címet.

SIMA 2015 képgaléria >>>

A gyártás decemberben kezdődött el, ilyen rövid idő alatt fennállása óta soha ennyi megrendelés nem érkezett a gyárba.

“Ez egy igen fontos elismerés a Valtra és az Agco számára. Nagyon örülünk a pozitív vevői visszajelzéseknek – ez bizonyítja, hogy a Valtra valóban figyel a vevői elvárásokra és megütöttük a főnyereményt az új T Szériával” – mondta Mikko Lehikoinen, a Valtra marketingigazgatója a SIMA 2015 mezőgazdasági kiállítás díjával kapcsolatban.

A negyedik generációs, teljesen új T Széria 155-től 250 lóerős teljesítmény kategóriát fed le 7 modellel. Talán a legszembetűnőbb újdonság a teljesen új terveken alapuló vezetőfülke.

Kitűnő kilátást, tágas munkahelyet kínál, új divatos anyagokat használnak a csendes fülke építéséhez. Vezetői kényelem, könnyű kezelhetőség, ergonómikus kezelőszervek jellemzik és emelik a legjobb fülkék közé. Csak a Valtra használ AIRES+ légrugós elsőhíd-rugózást, mely egyedülálló vezetési élményt nyújt. Négy választható felszereltségi szint (HiTech, Active,Versu és Direct) biztosítja a választás szabadságát, illetve azt, hogy mindig a munkáknak és feltételeknek legmegfelelőbb modellt válasszuk. A strapabíró AGCO Power motorok (6,6 és 7,4 literes lökettérfogattal) csak SCR rendszerűek, optimalizált turbófeltöltő, az EcoPower, a SigmaPower és számos egyéb tulajdonság eredménye az alacsony üzemanyag-felhasználás, csendes járás, alacsony károsanyag kibocsátási értékek és magas termelékenység. Külön figyelemmel voltak a tervezők a könnyű és gazdaságos karbantartásra, a kötelező szervizintervallum kitolódott 600 üzemórára.

Az öt éves fejlesztési időszak során számos gazda véleményét kérték ki, folyamatos kétirányú beszélgetés folyt a gyár és a végfelhasználók között. Az előszériában készült traktorok a világ számos pontján különböző feltételek mellett összesen több mint 40.000 üzemórateszten mentek keresztül. Jól vizsgáztak a laboratóriumi és különböző mezőgazdasági teszteken – legyen az skandináv hideg tél vagy forró portugál nyár. Strapabíró kialakítás, magas termelékenység, alacsony felhasználási költségek, kimagasló kezelői kényelem jellemzik az új T szériát.

(Valkon.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Újra feltalálták a kaszát, egy forradalmi penge kisebb fordulatszám mellett is tökéletesen dolgozik

2026. szeptember 15. 13:10

Nem aprít, nem szecskáz, hanem valóban kaszál a német fejlesztésű Zi-Cut rendszer speciális, sarló alakú pengéje, tökéletes munkát hagyva maga után.

Pocokinvázió a földeken? Saját gépet épített ellene egy gazda

2026. szeptember 6. 08:10

Saját gazdaságában találkozott a pocokkárral. Válaszként olyan gépet fejlesztett, amely a talaj alá adagolja a csalétket.

Elmarad az idei párizsi SIMA szakkiállítás!

2024. február 7. 13:10

A legnagyobb francia mezőgazdasági szakkiállításról, amelyet 2024. november 24. és 27. között tartottak volna meg, február 2-án bejelentették, hogy elmarad. A következő SIMA várható időpontja 2026 ősze.

Massey Ferguson 7719 - AZ ÉV TRAKTORA

2019. február 27. 09:34

A Massey Ferguson 7719 az Év Traktora lett saját kategóriájában a SIMA kiállításon 2019-ben.

A Vredestein hosszabb élettartamú gumiabroncsokat mutatott be a kis- és nagy teljesítményű traktorok számára a SIMA kiállításon

2019. március 7. 13:33

A Vredestein a párizsi SIMA nemzetközi mezőgazdasági kiállítás keretén belül bemutatta legújabb Traxion traktorabroncsait az európai piac számára. A vállalat kiállította a kistraktorokhoz tervezett vadonatúj Traxion 65/70 gumiabroncsokat, valamint a nagy teljesítményű traktorok számára kifejlesztett Traxion Optimall VF választékának legújabb abroncsméreteit.

Bemutatjuk a JCB díjazott sebességváltó rendszerét és a CASE IH fülke nélküli traktorát

2017. március 21. 10:18

A SIMA agrárkiállítással és a franciaországi rendezvény díjazott termékeivel foglalkozó cikksorozatunk második része.