Határszemle

Rovarkártétel és gombabetegségek az őszi kalászosokban

Agrofórum Online

Megjelentek az első rovarkártételre és gombabetegségekre utaló tünetek az őszi kalászosokban. Mire számíthatunk, mit keressünk a területbejárásokkor?

Rovarkártevők

A kedvező időjárási körülmények miatt egyre fokozódik a búza- és árpaállományok levéltetűfertőzése, egyre több kolóniát találhatunk a lombozaton (1. kép).

1. kép: Levéltetvek az árpalevélen (2022.10.18.)

De, ugyanez igaz a kabócák egyedszámára is, az ugyancsak emelkedőben van, ami annak ellenére is igaz, hogy valóban nagy számban való, tömeges előfordulásukra egyelőre még kevés példa adódik. E két kártevőcsoport állományokban való jelenléte komoly veszélyeket hordoz magában, vírusvektorként ugyanis ezek felelősek a gabonáinkat leggyakrabban fertőző vírusos megbetegedések terjesztéséért. A vírusforrások, valamint a vektorszervezetek jelenlétén túl az időjárási körülmények hatnak leginkább egy-egy terület vírusfertőzésének alakulására. Ha az előrejelzésekre tekintünk, azok az elkövetkező egy hónapra a kártevők számára kedvező körülményeket mutatnak, olyanokat, amelyek érdemben nem mérséklik azok aktivitását, így a vírusátadás volumenét sem. Ezért érdemes lehet egy egyszerű rovarölő állománypermetezéssel beavatkozni a folyamatba és csökkenteni a vírusvektor szervezetek számát.

A fenti rovarok jelenléte egyelőre csak egy jövőbeni kártétel esélyét növeli, azonban már jelenleg is szembesülhetünk rovarkárral akkor, ha a már kikelt tábláinkat közelebbről megnézzük. A korán vetett, éppen ezért már fejlett állományokban ugyanis máris nagy számban találhatunk rá a fritlégy lárvájának kártételére. Ennek jól látható jele a növények hajtásának barnulása, száradása (2. kép).

2.kép: Fritlégy kártételének tünetei, elhaló, száradó hajtások a búzaállományban (2022.10.18.)

Amennyiben egy ilyen hajtást megpróbálunk kihúzni a levélhüvelyből, az sokszor kisebb ellenállást követően – vagy akár anélkül is – sikerülni fog, ugyanis azt a növényben fejlődő lárva, a fritlégy nyüve átrágja (3. kép).

3. kép: Fritlégy lárvája által károsított, átrágott hajtás (2022.10.18.)

Az ilyen hajtások belsejében, azok talajhoz közeli, alsó részén sokszor magát a lárvát is megtalálhatjuk (4. kép), hajtásonként egyet.

4. kép: Fritlégy lárvája (2022.10.18.)

A kártétel a főhajtás pusztulását fogja okozni, amelyet az oldalhajtások fokozott képzésével a növény kompenzálhat, de ehhez jó víz- és tápanyagellátásra van szüksége. A már károsító lárvák ellen érdemi hatékonysággal rendelkező védekezési eljárás nincs, kizárólag a kifejlett egyedek gyérítésére, ezen keresztül a lerakott tojások számának csökkentésére van lehetőségünk. Ebben a vírusvektorok ellen a fentiekben javasolt kezelés is megoldást jelenthet, akár egy egyszerű, kontakt hatással rendelkező készítmény is kellően hatékony lehet.

Gombabetegségek

Őszi kalászosaink közül a korán vetett, éppen ezért már fejlett árpaállományokban találhatunk most kórokozóra, elsősorban gabonalisztharmatra (5. kép).

5. kép: Gabonalisztharmat tünetei az árpalevélen (2022.10.18.)

Tünetei olyannyira tipikusak, hogy nem lehet összekeverni más megbetegedéssel. Érzékelhető kár csak abban az esetben következik be a gabonalisztharmat fertőzésekor, ha az erős, és a tömegesen megjelenő tünetek miatt egyes levelek, vagy levélrészek elhalnak (6. kép), így az asszimiláló felület csökken.

6. kép: Lisztharmatfertőzés következtében sárguló, elhalóban lévő levélvég (2022.10.18.)

Más kórokozók megjelenéséhez egyelőre nem ideálisak a feltételek. Csapadékosabbá és párásabbá váló időjárás esetén egyes rozsdabetegségek, hűvösebbé és csapadékosabbá váló körülmények esetén pedig a levélfolt-betegségek megjelenésére számíthatunk.

A növényvédelem területén jelenleg az őszi kalászos állományok vírusokkal történő fertőződésének megakadályozását, a vektorszervezetek, a levéltetvek és a kabócák elleni állománypermetezés fontosságát kell kiemelni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A hódok is gyéríthetők, de nem vadászhatók

2024. április 23. 13:40

A hódok a csemetékkel és több méter átmérőjű fákkal is megbirkóznak. Nem kerülik ki a védett fajokat sem, így az őshonos fűzfák és a nyárfák is a fogaik közé kerülnek.

Különleges áttelelő madárfajok jelentek meg a Dél-Alföldön

2024. március 9. 16:10

Hazánk melegedő éghajlata következtében egyre több olyan madárfaj telel át az ország déli részének vizes élőhelyein, amelyek eddig egyáltalán nem vagy a jelenlegi egyedszámban nem voltak jellemzőek a környéken.

Túl meleg az idő, ez odacsaphat a vetéseknek

2024. január 21. 08:10

Az optimálisnál enyhébb az idő, és a jövő héten még éjszaka sem várhatók fagyok. A kórokozók és kártevők egyelőre nem gyérültek számottevően, ami tavasztól visszaüthet a vetésekre.

A tél madarai – szántóföldi élőhelyek

2024. január 10. 10:10

A téli hónapok zordságát, a hideget a szántóföldeken és azok környezetében minden jelen levő élőlény megérzi. A kultúrnövények, valamint a rajtuk élő, táplálkozó kártevők és kórokozók is. Ez alól a madárvilág sem kivétel, így a tél átvészelése ezeknek az állandó testhőmérsékletű állatoknak meglehetősen komoly kihívást jelent.

Új megoldás a repce tavaszi rovarkártevői ellen

2021. január 25. 08:22

A kertészeti kultúrákban már jól ismert etofenprox hatóanyagú Trebon OSR, új és hatékony lehetőség a repce növényvédelmében.

Inváziós kártevő: a babzsizsik

2019. március 24. 05:33

A babzsizsik közismert, veszélyes raktári kártevő, elsősorban a bab, másodsorban egyéb hüvelyes növények jelentős károsítója.

A keresztesvirágúak földibolhái

2019. március 29. 10:37

A káposztaféléket már az ókori rómaiak is ismerték és nagyra értékelték, orvosságként tisztelték és a szegények orvosának titulálták. Jelentőségét nem véletlenül ismerték el, a hazánkban is évszázadok óta termesztett káposztafélék élettani szempontból számos előnyös tulajdonságokat hordoznak, magas a vitamin- (B1, B2, K1 és C), az ásványianyag- és a rosttartalmuk, így kedvelt élelmiszernövények.

A borsó-aknázólégy

2019. január 19. 05:38

Az inváziós kártevők sorozatban ezúttal a borsó-aknázólégy földrajzi elterjedését, biológiáját, tápnövénykörét és az ellene való védekezés lehetőségeit mutatjuk be.