Gépinfo

Egyedi szolgáltatások, új színosztályozó gép – Folyamatosan fejlődik a hazai Cimbria képviselet

Agrofórum Online

Reményeik szerint akár a terményszárítás, akár a vetőmag feldolgozás területén jelentős beruházások várhatóak.

Állandó fejlődés, a legújabb innovációk felhasználása, teljes körű szolgáltatás – ez jellemzi a CHH Gépkereskedő, Gyártó és Műszaki Szolgáltató Kft.-t. A vállalat a tavalyi Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok alkalmával díjat nyert a Cimbria új színosztályozó gépével, a győri Ipari Parkban 2014-ben átadott új gyártócsarnokukban pedig olyan egyedi szolgáltatást is nyújtanak a partnereknek, amely eddig nem volt jellemző hazánkban. Nem csoda tehát, hogy a vállalat az AgrárgépShow-n is nagyon komoly termékpalettával jelent meg.

„Mindig igyekszünk széles gép kínálatot bemutatni a nagy kiállításokon, hogy a sokoldalúságunkat láthassa az adott rendezvény közönsége. Cégünk a magfeldolgozó és a vetőmag kikészítőgépek legszélesebb palettájával rendelkezik, gyakorlatilag minden folyamatra van gépünk az aratástól az őrlésig bezárólag. Ehhez pedig további kiegészítő gépek is társulnak, gondolhatunk például a ventilátorokra” – mondta el az Agrofórum Online kérdésére Horváth Zoltán okleveles gépészmérnök, ügyvezető.

Az AgrárgépShow kiállításon egyébként az élelmiszercélú magfeldolgozás állt a középpontban. Láthattak a gazdálkodók Delta finomtisztító gépet, működés közben fajsúly-szeparátort, hengeres osztályozót, centrifugális porleválasztót, szállítószalagot, de az igazi különlegesség a tavaly Bábolnán különdíjat is elnyert színosztályozó gép volt.

Akár a szemünk is lehet

„A Cimbria SEA színosztályozó gépünk a lehető legjobb fejlesztés a piacon. Láthatjuk, hogy az utóbbi években az elektronika látványosan fejlődik, és az innovatív eredmények a mi szakterületünkre is hatnak. A legújabb fejlesztések segítségével az információ feldolgozási sebessége gyorsul, ami lehetővé teszi a nagyobb teljesítményű gépek gyártását, miközben a végtermék, például a kiválogatott termény, egyre tökéletesebb lesz. Ez a gép egyedülálló a piacon, hiszen teljes színkép-elemzést lehet vele végezni, tehát olyan, mintha az ember a saját szemével osztályozná a magot. Nem 1, 2 vagy 3 szín az, amit lát a gép, hanem az emberi szem teljes spektrumát észlelni tudja. A gépkezelő egy nagy felbontású képernyőn keresztül látja a folyamatot, és kiválaszthatja azokat a szennyeződések, amik nem kívánatosak” – tudtuk meg az ügyvezetőtől.

Hozzátette; mivel az egyik legnagyobb értékű feldolgozó gépükről van szó, így a beruházáshoz megfelelő volumen kell. A gép három szektorban is a tulajdonos segítségére lehet. Egyrészt a vetőmag kikészítésnél használható, másrészt élelmiszeripari célokra, hiszen ott különösen esztétikus, jó magokra van szükség. De az iparban történő üzemeltetésre is tudunk példát mondani, például granulátumok osztályozásánál.

Ahogy az ágazat minden szereplője, úgy a Cimbria képviseletnél is várják már az új ciklus pályázati kiírásait, főleg, hogy reményeik szerint akár a terményszárítás, akár a vetőmag feldolgozás területén jelentős beruházások várhatóak. „Sajnos, nagyon kevés az információ, viszont minden jel arra utal, hogy az élelmiszercélú feldolgozás a középpontba fog kerülni. Ehhez kínálunk mi gépeket, ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy nem csak eszközöket forgalmazunk. Magas szintű szolgáltatást is nyújtunk, aminek a szaktanácsadás csak egyetlen eleme. Kulcsrakész beruházásokat végzünk, tehát mindent ránk lehet bízni az igényfelméréstől a tervezésen át egészen a kivitelezésig” – emelte ki Horváth Zoltán.

Egyedi szolgáltatás Győrben

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy 2014 márciusában új gyártócsarnokot adhattunk át Győrött, az Ipari Parkban. Beindult az egyedi acélszerkezeti elemek gyártása, melyek a Cimbria gépek beépítéséhez szükségesek. Itt található még anyagvizsgáló laborunk, amely magtisztító gépekből áll. A különlegesség az, hogy ha valamelyik partnerünknél van egy nem szokványos, nem kívánatos anyag a hasznos magok között, amelyet nem tud eltávolítani, akkor elhozhatja hozzánk megvizsgálni. A tesztet követően technológiai javaslatot adunk, esetleg egy összehasonlítást is, hogy milyen géppel, milyen költséghatékonysággal lehet megoldani a problémát. Ez a szolgáltatás a magyar piacon eddig nem volt jellemző.”

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

A magyar mezőgépfejlesztés az elmúlt évben is sikeres volt

2019. január 29. 09:36

„Az év magyar mezőgépe 2019” díj odaítéléséhez a zsűrinek 33 vállalat termékeit kellett megtekintenie. Ezért a legjobb hazai mezőgép kiválasztása nehéz feladat volt és csak hosszas, részletes értékelés után született meg a végeredmény.

Mezőgépgyártásunk sikeres korszakai és jövőbeni esélyei

2020. január 28. 07:34

Mezőgépgyártásunknak nemcsak múltja, hanem sikeres jelene és ígéretes jövője van. A Mezőgépgyártók Országos Szövetségében (MEGOSZ) tömörült vállalataink termékei a kiállításon is megtekinthetők voltak.

Magyar gépek a gazdák igényei szerint - Folyamatos termékfejlesztés a Sokorónál

2020. február 4. 11:38

A több mint 60 éves múltra visszatekintő magyar gépgyártó, a Sokoró Kft. folyamatosan fejleszti termékeit. Ennek lehettem tanúja az idei AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon is.

Ami késik, nem múlik - Tudósítás az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról

2018. március 2. 17:00

Megkésett, de ma is aktuális beszámoló az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról.