Akik ismerősek kicsit is a Tisza-tavon illetve annak környékén, azok valószínű, hogy találkoztak már a sulyommal. Ez a találkozás általában nem konfliktusmentes, ’köszönhetően’ a termés adottságainak. De mi is ez a sulyom? Eszik-e vagy isszák, esetleg mindkettő? Hol bukkanhat rá a lelkes természetjáró?
Ahogy azt a növényhatározó összefoglalja, a sulyom latin neve a Trapa natans, a Trapaceae famíliába, a sulyomfélék családjába tartozik. A lágyszárú, egyéves növény 0,5-től 2 méter hosszúra is megnőhet. Élete első részében a hínárban gyökerezik, majd miután a levélrózsa kifejlődött úszó hínár lesz belőle. Úszólevele lemeze rombusz alakú, nyele úszóhólyagos, bőrnemű, elöl durván fogas, az alámerült levelek pedig fésűsen szeldeltek. A virágok a levélrózsa leveleinek hónaljában képződnek, rövid nyelűek, magánosak, fehér szirmúak. A termés, amely szeptemberre érik be, szürkésfekete 2-4 cm hosszú, 2-4 szarvú, csúcsán jellemzően koronával, de előfordulhat anélkül is.
egykor a burgonya szerepét töltötte be
A termést – amelyet a hullámverés a vízpartra sodor – szarvai tökéletesen alkalmassá teszik arra, hogy beleszúródjon tárgyakba, vagy amit a fürdőzők sokkal inkább emlegetnek, talpakba is..Akivel ez már előfordult az kellő tisztelettel közelíti meg azokat a vizeket, ahol a sulyom megtalálható. A virágzás ideje júliustól augusztusig tart, a fehér szirmú, négytagú virágok mérete 2 és 10 cm közötti lehet. Élőhelye, mint azt a határozó is rögzíti, a morotvák és a tavak hínárnövényzetében van. Egy szintén igen lényeges információt, még mielőtt a sulyom előnyeinek a felsorolásába belekezdenék, mindenképpen átadok, ez pedig az, hogy védett növényről van szó, amelynek eszmei értéke, 5.000 Ft. Azelőtt, hogy a sulyom gyűjtés, fogyasztás rejtelmeibe bevezetném önöket,előre bocsájtom, hogy ebben az esetben nem ’hungarikumról’ van szó. A régészek által feltárt nagy mennyiségű sulyom hulladék arról mesél, hogy a bronzkorban, Európa számos területén, ez a termés szinte a burgonya szerepét töltötte be. Ha még régebbi időkre tekintünk, akkor pedig azt látjuk, hogy fogyasztásáról a görög és a római írók feljegyzései is megemlékeznek.
és akkor a hazai vizeken
A sulyom fogyasztásáról gyakran számolnak be a magyar botanikai munkákban, így pl. Melius Juhász Péter, Csapó József, Diószegi Sámuel munkáiban is olvashatunk a növényről, annak felhasználási lehetőségeiről. A termést, annak magas keményítőtartalma miatt nyersen is, de sütve és főzve is fogyasztották. A lisztjéből még kenyérfélét, kenyér helyettesítőt is sütöttek, bár erre, a már említett magas keményítőtartalom miatt nem igazán alkalmas. Ínséges időkben azonban, embernek, állatnak szó szerint életmentő tápláléka volt ez az édeskés ízű, fehér színű termés. Mielőtt azonban a fogyasztásra sor került volna a termést be is kellett gyűjteni, a lehető leghatékonyabb módon, ez pedig a feljegyzések szerint a következőképpen (is) történt. 2–3 m hosszú bot végére bunda- vagy gubadarabot szegeztek és ezzel kavargatták a vizet. A sulyom tüskés termése beleragad a bunda-, gubadarabba, amelyről azt fakéssel lekaparták. Szokás volt az is, hogy a víz fenekére rossz subát eresztettek, majd azt a kötélen csónakról vontatták, így a termés szarvai a subába belekapaszkodtak, mikor pedig ezt a speciális hálót kiemelték, a zsákmány, ebben az esetben a sulyom azon rajta ragadt. A Magyar Néprajzi Lexikonban fellelhető, hogy a tüskés termését ősztől-tavaszig a folyók mentén, mocsaras területeken a legújabb időkig gyűjtötték. Az Ormánság, akkoriban még mocsárral körülvett falvaiban, az asszonyok egész héten át gyűjtötték a sulymot, majd szombaton megfőzték, vasárnap pedig szekérrel vagy fejen hordott kosarakban a távolabbi, északra fekvő falvakba vitték eladni. A gyűjtés, fogyasztás a Tisza mellékén és Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Szolnok környékén is elterjedt volt. Szintén a Néprajzi Lexikonban olvasható, hogy egykor a debreceni piacon a sulyomárusok a termés tüskéit erre a célra készített asztalon vágták le az asztallapba illesztett horgok alá helyezett kés segítségével.
akiben kő vagyon
Nem meglepő módon a sulymot, a népi gyógyászat is ismerte, elismerte. Melius Juhász Péter az 1578-ban megjelent Herbariumában kitér arra, hogy szorulás ellen a sulyom sikerrel használható, illetve „akiben kő vagyon, az őmaga a Súlyom kiűzi, ha jó borban főzed és gyakorta iszod.” Mindezek mellett, hogy sikerrel vagy sikertelenül azt nem tudom, de használták még a sulyomhéj főzetét is, mégpedig bolhák ellen, illetve cserzésre is.
napjainkban
Mint arról megemlékeztem, Európában a sulyom a 18. századig ugyan számos vidékén elterjedt volt, későbbiekben azonban, a mocsarak lecsapolása miatt, a termőhelyei visszaszorultak, illetve megszűntek. Magyarországon ugyanez történt, így a sulyom hazánkban is elvesztette gyökerei alól a tavat, a morotvát. Az emberi beavatkozás azonban, ebben az esetben a faj számára kedvező változást is létrehozott, ennek a változásnak a neve pedig, Tisza tó. A növénynek tökéletes élőhely alakult ki a tó tározóterében, igen hasonló a folyószabályozás előtti természetes körülményekhez. Olyannyira jól érzi magát itt a sulyom, hogy védettség fenntartása mellett, immár a keretek közötti a gyérítése is szükséges. Ennek oka többek között, hogy a sulyom gyökerei és szárai ugyan jó búvóhelyet biztosítanak a halak számára, de elterjedései immár más, védett növényeket is veszélyeztet, ez pedig a halgazdálkodást is befolyásolja. A sulyom ritkítása un. sávos kaszálással, május végétől július közepéig történik.
eszik és isszák is
A tó környékén a sulyom élelmiszerként történő felhasználása is megjelent, habár merőben más formában, mint az elmúlt századokban és a növény védettségét is szem előtt tartva. Maláta és a sulyom összetevőkből egy helyi manufaktúra sört, illetve, többek között, – sulyom krémmel töltött csokoládét készít. Erről csak azért nem írok most többet, mert ebből, mint azt olvasni fogják, bőven kikerekedik egy újabb jó történet.