Támogatások, pályázatok

NAK: megnyílt az „Őshonos in situ támogatás” esetén a támogatási kérelem benyújtásának időszaka

NAK 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” című pályázati felhívás alapján a 2023 évi támogatási kérelmek benyújtására 2023. január 2-tól 2023. január 31-ig van lehetőség – hívja fel a figyelmet a NAK.

Mint ismeretes a VP4-10.2.1.1-21 kódszámú, „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” című pályázati felhívás alapján az alacsony állomány-létszámmal rendelkező védett őshonos, veszélyeztetett és a fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták nőivarú ‒ baromfifélék esetén vegyes ivarú ‒ állományainak a hagyományos tartási-, takarmányozási körülmények, azaz in situ feltételek közötti tenyésztésben történő életképes populációjának fenntartásához, a genetikai állományuk megőrzéséhez és használatához vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe.

A 2023 évi támogatási kérelmeket kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül 2023. január 2-31. között lehet benyújtani. A határidő elmulasztása jogvesztő hatályú!

A NAK felhívja a figyelmet, hogy 2023-ban támogatási kérelmet benyújtók esetében a kötelezettségvállalási időszak 2023. január 1-től 2024. december 31-ig tartó 2 éves időszak, mely teljes időtartam alatt a támogatást igénylők kötelesek az aktuális állatállomány tartására.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Évi 58 ezer euró támogatásról mond le egy biogazdálkodó

2024. június 5. 11:10

Egy bajor gazda úgy döntött, hogy 2023-ban nem nyújt be agrárpályázatot. Évente 58 000 euró támogatásról mond le, mégis elégedett a döntésével.

Egységes kérelem: több mint 50 támogatási jogcímre igényelhető támogatás

2023. május 13. 06:36

A kérelem beadása során 2023-ban több mint 50 támogatási jogcímre, intézkedésre lehet támogatást igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.

Támogatásban részesülnek a kacsa- és libatartók

2022. február 5. 05:37

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az Agrárminisztérium célja minden mezőgazdasági ágazat esetében a gazdálkodók helyzetbe hozása és erősítése.

Egymilliárd eurós segítség az olasz gazdáknak

2024. október 11. 14:40

Az Európai Bizottság egymilliárd eurós támogatást hagyott jóvá Olaszország gazdálkodói számára a 2023. májusi árvizek és földcsuszamlások után.