Gépinfo

A hazai drónökoszisztéma helyzetéről értekeztek

Széchenyi István Egyetem

Decemberben rendezték meg a „Hazai drónökoszisztéma helyzete” című konferenciát, amelynek fő témája a hazai drónfejlesztésekhez kapcsolódó műszaki és gazdasági kutatások, valamint a drónok társadalmi elfogadottsága volt.

Egyetemi szinten a projekt azon kompetenciák felépítésére és eszközök beszerzésére koncentrál, amelyek lehetővé teszik a Széchenyi István Egyetem és a zalaegerszegi tesztpályán működő ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központ, valamint a 3B Hungária Kft. számára az autonóm közlekedési környezet, az ipar 4.0 kihívások, valamint a hibrid és elektromos járművek jelentette vizsgálati és technológiai feladatok, továbbá az újszerű ipari és járműtechnológiákkal kapcsolatban felmerülő gyártási rendszerek digitalizációjával kapcsolatos kihívások kezelését.

Fotó: Széchenyi István Egyetem

A projekt konzorciumvezetője a Széchenyi István Egyetem, konzorciumi partnere a 3B HUNGARIA Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Zalaegerszeg). Kiemelt együttműködő partner a ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központ. A SZE zalaegerszegi kutatóhelye az EFOP 3.6.2 projekt keretében kezdett el fejlődni; ennek eredményeként létrejöttek az alapvető erőforrások, amelyek bevonásával a jelen projekt keretében már célirányosan építhető az egyetem zalaegerszegi járműipari tesztpályához kapcsolódó kompetenciaközpontja. A projekt épít továbbá a ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központ meglevő erőforrásaira is.

A 3B Hungária Kft. 100%-os magyar tulajdonban lévő vállalkozás, termékeinek kb. 80%-át külföldre értékesíti. A cég alapítása (1992) óta anyagmozgatógép-gyártással, az építőanyag-ipar technológiai berendezéseinek tervezésével és gyártásával foglalkozik.

Az autonóm földközeli légi megoldások fókuszterület központi eleme a Széchenyi István Egyetemen létesítendő drónközpont, amely az egyetem pilóta nélküli légi járművekkel kapcsolatos kutatási tevékenységének kiterjesztését, valamint a drónok autonóm közlekedési környezetbe történő alkalmazhatóságának vizsgálatát teszi lehetővé. A központ felépítése során a cél kétlebegésre alkalmas, nagy teherbírású pilóta nélküli autonóm légieszköz beszerzése, mely lehetőséget ad a jövőben különféle fedélzeti rendszerek fejlesztésére és tesztelésére (kamera, radar, LIDAR, vezeték nélküli kommunikációs megoldások), illetve kapcsolódóan jármű–jármű és jármű–infrastruktúra kommunikációra alkalmas eszközök beszerzése, tesztelése és alkalmazása. Jelen projekt keretében első alkalmazásként egy úgynevezett felvezető drónrendszer fejlesztése a cél, mely képes az erre felkészített földi járművek koordinált követésére és fedélzeti kamera rendszerével az esetleges forgalmi akadályok/közlekedési konfliktusok felderítésére és ennek a földi jármű vezetője részére való közvetítésére. Az FT2 fókuszterület eredményeit a Széchenyi István Egyetem pilóta nélküli légi járművek és autonóm közlekedési rendszerek integrációs portfóliójának bővítésében tervezzük hasznosítani. Az eredmények által az egyetem a régióban egyedülálló know-how birtokába kerül, amely kis- és középvállalkozások számára nyújtott teljes körű szolgáltatási tevékenység elindítását teszi lehetővé. A Széchenyi István Egyetemnek a zalaegerszegi járműipari tesztpálya mellett létrejött kutatási és technológiai központban működő laborhoz kapcsolódóan megvalósított fejlesztései a régió ipari vállalatai számára tudnak fejlett vizsgálati szolgáltatásokat nyújtani – hazai és akár nemzetközi szinten is.

Fotó: Széchenyi István Egyetem

A konferencia a Légtér.hu Kft. egyik alapító tagja, Csipak-Török Ágnes előadásával kezdődött, „Társadalmasítás és oktatás a drón ökoszisztémában” címmel. Az előadás során a résztvevők részletes információkkal gazdagodhattak, a drónok történelmi hátterétől kezdve, felhasználásukon át, kitérve használatuk megítélésére és annak javításának lehetséges megoldásaival, továbbá a Légtér.hu Kft. oktatási rendszerének alapos bemutatásával. A Rotors & Cams Kft. előadásában bemutatásra került kronológiai sorrendben drónfejlesztéseik, valamint azok felhasználási területei. Nagy sikert aratott a dr. Teschner Gergely által vezetett kerekasztal-beszélgetés, melyben az oktatásra helyezték a főhangsúlyt. A beszélgetésen részt vett az előadóként is jelenlevő Csipak-Török Ágnes, valamint a Légtér.hu Kft másik alapító tagja, Tuzson Gergely. A beszélgetés magas színvonalához hozzájárult még Papp Gábor, a Hungarocontrol Zrt.-től, valamint jogi kérdésekre a Magyarországi Drón Koalíció Szabályozási Munkacsoportjának tagja, dr. Szauer Balázs adott választ. A további előadások során először Bauer Péter és Nagy Mihály a vonuló készenléti egységek biztonságos közlekedését segítő előfutár drónról tartottak értekezést, majd Veres Károly, Rádli Péter és Kovács Lóránt, a Széchenyi István Egyetem munkatársai a drón alapú idegen objektum detektáló rendszert mutatták be a ZalaZONE tesztpálya moduljaihoz.

„A hazai drónökoszisztéma helyzete” című konferencia a GINOP-2.3.4-15-2020-00009 azonosítószámú, „Innovatív járműipari tesztelési és vizsgálati kompetenciák fejlesztése a nyugat-magyarországi régióban a zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya infrastruktúrájára támaszkodva” elnevezésű projekt keretén belül került megrendezésre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Mire jók a drónok és mire nem?

2019. november 25. 07:55

Közös innovációs konferenciát tartott az Agrárközösség és az MKB Bank Hódmezővásárhelyen november 21-én. A rendezvényen kerekasztal beszélgetésen keresték az előadó szakemberek a válaszokat azokra a kérdésekre, hogy mik a drónos permetezés agronómiai előnyei és mik a technikai korlátai. A technológia széleskörű gyakorlati elterjedésnek feltételeiről is szó esett.

Neurális hálózatok a gyomirtás szolgálatában

2019. április 27. 07:17

Az elsodródásmentes és gyomspecifikus eljárással minimalizálhatók a környezetre nehezedő káros hatások, csökkenthető a herbicidhasználat, ezáltal mérséklődik az élelmiszerláncba bejutó növényvédőszer-maradékok és metabolitok mennyisége.

Újgenerációs madárijesztők – madárriasztó drónok a szőlőültetvényekben

2019. április 23. 14:22

A szőlőt dézsmáló madarak távoltartására alkalmazott madárijesztőktől hosszú út vezetett a legújabb technika felhasználásáig. A drónokat 4-5 tagú flottákban használják, olyanok is kaphatók, amelyek ragadozómadár-hangot adnak ki.

Földközeli és drónos távérzékelési mérések a szőlészetben

2019. május 25. 12:43

A földközeli és drónos távérzékelési mérések felhasználják a térinformatika, a távérzékelési technika, valamint az új információs technológiai eszközök alkalmazását egyaránt.