Agrárgazdaság

AM: ismét nehéz év előtt állnak a magyar gazdák

AM Sajtóiroda, MTI

Ismét nehéz év előtt állnak a magyar gazdák, de bízhatnak a kiszámítható agrártámogatási rendszerben idén is - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.

Nagy István a legfontosabb feladatok egyikének az új agrártámogatási rendszer elindítását nevezte. A pályázatoknak saját honlapjuk lesz, az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakemberei pedig már el is kezdték az országjárást, hogy bemutassák a pályázati lehetőségeket és feltételeket. A piaci nehézségek miatt a tervezhetőség különösen fontos, a termelők számíthatnak a kormány segítségére – hangsúlyozta. A tárcavezető szerint a 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika (KAP) a tervek megvalósításának időszakát hozhatja el, uniós és költségvetési forrásai történelmi lehetőséget jelentenek a magyar mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak. A tavasszal benyújtható egységes kérelmekkel öt jogcímen összesen 539 milliárd forint közvetlen terület- és állatalapú támogatás igényelhető. Idén csaknem 1400 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás kifizetésére lesz lehetőség, de segítséget jelenthet a mezőgazdaság számára a hitelmoratórium, a kamattámogatás vagy a kamatstop is – tette hozzá.

Nagy István úgy véli, hogy 2030-ig az agrárium termelékenysége a másfélszeresére, hozzáadott értéke a kétszeresére nőhet. A magyar gazdatársadalom bebizonyította, hogy a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók hatásai közepette is el tudják látni az egész országot egészséges élelmiszerrel, így a nehézségek ellenére van ok a bizakodásra – fogalmazott.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke bejelentette, hogy a KAP-hoz kapcsolódó végrehajtási rendeletekről napokon belül megkezdődhet a társadalmi egyeztetés. Amint megjelennek a jogszabályok, a gazdák számára tájékoztató anyagok készülnek, az agrárszaktanácsadók pedig megkapják a szükséges felkészítést – tette hozzá Jakab István, aki a kormánytól továbbra is azt kéri, hogy ne vezessen be földadót, hiszen a gazdák így is kiveszik a részüket a közterhek viseléséből.

A sajtótájékoztatón érdekképviseleti vezetők értékelték a 2022-es eredményeket és az idei kilátásokat. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke szerint felemás év volt az előző, hiszen jól kezdődött, de aztán az aszály miatt megcsappant a méztermés. Bross Péter ugyanakkor sikerként értékelte, hogy a belföldön megtermelt és forgalmazott méznek a többségét immár közvetlenül a magyar méhészek értékesítik, köszönhetően az agrártárca és az Agrármarketing Centrum (AMC) támogatásának. Példátlan eredménynek tekinti azt is, hogy a méhészet bekerült a KAP-ba, hiszen az uniós agrárpolitikából korábban kimaradtak. Az újdonságok közül kiemelte még az állatjóléti támogatás kiterjesztését a méhekre, ezt Magyarország ratifikálta elsőként az uniós tagállamok közül. Nehezményezte ugyanakkor, hogy az EU piacát óriási mennyiségben, de minőség-ellenőrzés nélkül árasztja el az ukrán méz, a kínaival együtt ez teszi ki az uniós mézimport kétharmadát. Ha nem változik a helyzet, az EU-ban 10-15 éven belül megszűnhet a méztermelés, ami főképp azért baj, mert mézet lehet ugyan importálni, de beporzást nem – hangsúlyozta.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke szerint a szőlő- és bortermelők ugyancsak szembesültek a háború következményeivel, de Légli Ottó bízik abban, hogy a helyzetük javulni fog. Az elmúlt évek ültetvénytelepítései, infrastrukturális fejlesztései, technológiai korszerűsítései biztos alapot teremtettek a növekedéshez, míg a következő időszakban a bormarketing területén remélhető jelentős előrelépés. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az állami segítségnyújtás önmagában nem elég, az öngondoskodás, a saját kezdeményezés szerepe legalább ilyen fontos az előrejutásban.

A miniszterelnök főtanácsadója azt ígérte, hogy a kormány folytatja az együttműködést az agrárszervezetekkel, a válságot pedig soha nem a gazdák kárára fogja kezelni. Nyitrai Zsolt egyúttal bemutatta a 2023-as agrárnaptárt, amit több tízezer példányban juttatnak el a gazdákhoz a szakmai lapok és a közvetítő szervezetek segítségével.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fényévekre húzott el tőlünk a lengyel mezőgazdaság, sosem érjük utol őket

2025. november 11. 09:10

Más „pályán” játszik a lengyel agrárium a magyarhoz képest, háromszor akkora földterületet művelnek, és van, amiben éllovasok az Európai Unióban.

Óriási katasztrófa lesz, ha összekötik a Dunát és a Tiszát a félsivatagos Homokhátságon

2025. november 7. 13:10

Két évtizede nyilvánították félsivatagos övezetté a Homokhátságot, amelyet a politikusok folyton a Duna–Tisza-csatornával akarnak megmenteni.

Kína valami hatalmas építésébe fogott, a NASA műholdképe leplezte le

2025. november 2. 09:10

Az ázsiai szuperhatalom megint nagyot álmodott, és megpróbál csodát tenni egy mezőgazdasági szempontból értéktelen területen.

40 milliós támogatást kapnának a fiatal gazdák, de máris óriási a felzúdulás

2025. október 31. 13:10

A fiatal gazdákat akarja helyzetbe hozni az Európai Unió az új Közös Agrárpolitika (KAP) révén, de ezt a „régi motorosok” nem nézik jó szemmel.

VP: 70 milliárd forint élelmiszeriparra és borászatra

2019. szeptember 12. 14:35

Mintegy 70 milliárd forint támogatásban részesülhetnek idén az élelmiszeripari vállalkozások és borászatok a vidékfejlesztési programban (vp) - mondta Nagy István agrárminiszter.

Módosultak a gazdálkodási napló vezetéséhez kapcsolódó szabályok

2023. június 10. 05:40

A Vidékfejlesztési Program keretében korábban megjelent több pályázati felhívás esetében módosultak a gazdálkodási napló vezetéséhez kapcsolódó szabályok, elsősorban az agrártámogatási rendszer 2023-tól megvalósuló egységesülési folyamatára tekintettel.

Akár 2 nap alatt támogatáshoz juthatnak a gazdák

2021. március 3. 13:56

A gazdálkodók már akár két nap alatt is hozzájuthatnak az idei évi mezőgazdasági támogatások jelentős részéhez, így pénzügyi nehézségek nem hátráltathatják a felkészülést a tavaszra. Az OTP Agrár megújult konstrukciójával már 35 féle támogatás előfinanszírozható, – tekintettel a két éves uniós átmeneti időszakra – a korábbi támogatási keretek szerint.

Bajban a gazdák? 15 százalékkal csökkenhetnek az agrártámogatások

2018. szeptember 18. 13:57

A magyar gazdák számára elfogadhatatlan a közös uniós agrártámogatások csökkentése.