Életmód, gasztronómia

Az olaszok jelentős része nemet mond a rovarokból nyert élelmiszerekre

MTI

Olaszországban az agrártárca, az egészségügyi és a nemzeti termékeket védő minisztérium közös rendeletben szabályozza a rovarlisztet tartalmazó élelmiszerek címkézését és értékesítését - jelentette be Francesco Lollobrigida mezőgazdasági miniszter.

A rovarszármazékkal előállított élelmiszereket az üzletekben külön, kijelölt részen kell árulni, és előírják egyebek mellett, hogy a rovarlisztet tartalmazó élelmiszereken miként kell feltüntetni a fogyasztók számára azonnal érthető módon az összetevőket.

A címkéken fel kell tüntetni a termék származását, a fogyasztásra és az esetleges egészségi veszélyre vonatkozó figyelmeztetést, a rovarból származó liszt mennyiségét, és előírtuk, hogy polcrészt különítsenek el számukra

– mondta Francesco Lollobrigida. Aki a tücsköt, lárvát és sáskát választja, a kijelölt polcokon találhatja meg őket, aki pedig nem kér ezekből

és ahogy gondolom, az olaszok többségéről van szó, távol tarthatja magát

– fogalmazott.

Orazio Schillaci egészségügyi miniszter elmondta: a kereskedelmi egységek ellenőrzését a csendőrség élelmiszer-hamisítás ellenes egységére bízzák,

nehogy a legtöbbet vásárolt tészta vagy pizza közé rovarlisztet tartalmazó termékek kerüljenek.

A római kormány az Európai Bizottság azon döntésére reagált, amellyel a testület január 24-től engedélyezte a házi tücsökből nyert por felhasználását élelmiszerek előállításához.

A házi tücsök a harmadik rovar, amelyet élelmiszer-összetevőként engedélyeznek az uniós piacon, miután 2022 júliusában a közönséges lisztbogár lárvája, novemberben pedig a vándorló sáska felhasználását engedélyezték új élelmiszerként.

Az engedély az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) tudományos véleményének nyomán született. Az EFSA jóváhagyta a porgyártási eljárást is, amely 24 órás éheztetési időszakot ír elő a rovarok számára, mielőtt megmossák, hőkezelik, lefagyasztják, a bennük levő olajat kivonják, és végül száraz porrá alakítják át őket.

A Coldiretti termelői szövetség adatai szerint az olaszok 54 százaléka nemet mond a rovarokból nyert élelmiszerekre, 24 százaléka közömbös, és csak 22 százaléka vásárolná azokat.  

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Nagy István: agráriumot segítő intézkedéscsomag jelent meg

2020. április 12. 16:09

Az agráriumban a díszkertészeknél, a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál csökkennek a munkáltatói járulékterhek.

Milyen növényi rész keveredett a fagyasztott zöldbabba? Mérgező lehet?

2023. február 3. 04:37

Fagyasztott zöldbabban a képen látható idegen növényi részt találtam. Milyen növényé? Mérgező lehet?

Legyen a friss zöldség a reggeli rendszeres része!

2023. április 17. 11:46

Az Európai Friss Csapat program reggelizős tippjeivel bárki feldobhatja és még egészségesebbé teheti a reggelijét!

Magyar élelmiszereket mutatnak be Dubajban

2023. február 20. 16:28

Az Agrármarketing Centrum (AMC) magyar élelmiszereket mutat be a világ egyik vezető élelmiszeripari szakkiállításán, amely hétfőtől péntekig tart nyitva Dubajban.