Állattenyésztés

Lúdtelepen igazoltak madárinfluenzát

Nébih

Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az állomány leölése folyamatban van, valamint a védő- és megfigyelési körzeteket is kijelölte az állategészségügyi hatóság.

A Nógrád vármegyei Cered településen található, 5 176 tenyészludat tartó telepen az állattartó a megemelkedett elhullás és a lecsökkent tojástermelés miatt kezdett gyanakodni a betegségre. Végül a Nébih laboratóriuma igazolta a vírus H5N1 altípusának jelenlétét.

Az állategészségügyi szakemberek azonnal megkezdték az érintett állomány felszámolását. Továbbá az adott gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a 10 km sugarú megfigyelési körzetet. Tekintettel arra, hogy mindkettő körzet átnyúlik az országhatáron, és szlovákiai területeket is érint, ezért az országos főállatorvos azonnal értesítette a szlovák állategészségügyi hatóságot.

A fenti eset is alátámasztja, hogy a vírus az ország – madárinfluenza szempontjából -alacsonyabb kockázatú területein is megjelenhet, ezért a hazai állattartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy megóvják állományaikat a betegségtől.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Véget ért a fertőzött RSZKF-telepek felszámolása

2025. április 15. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) legutóbbi két kitörésének helyszínein, Győr-Moson-Sopron vármegyében található Darnózselin és Dunakilitin, befejeződött a fertőzött szarvasmarhák leölése és ártalmatlanítása.

Kártalanítás és vis maior segíti az állattartókat

2025. április 14. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás vírus miatt vis maior helyzetet hirdetett ki Nagy István agrárminiszter.

Segítség a száj- és körömfájás miatt károsult gazdálkodóknak

2025. április 1. 11:10

A ragadós száj- és körömfájás miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók anyagi támogatást igényelhetnek a Bérgarancia Alapból.

Száj- és körömfájás: lezárások és kényszervágások jönnek

2025. március 27. 11:10

Újabb hazai szarvasmarhatelepen igazolta a Nébih a rendkívül fertőző száj- és körömfájás jelenlétét, ezúttal Győr-Moson-Sopron vármegyében.

Elkezdődött a biomassza- és bioüzemanyag-kereskedők adatszolgáltatási időszaka

2018. július 3. 09:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a BIONYOM ügyfelek figyelmét, hogy 2018. július 1-jén kezdetét vette az első BIONYOM adatszolgáltatási időszak.

Mit kell tudni a kiskérődzők pestiséről?

2025. február 12. 05:40

A jelentős gazdasági károkkal járó betegség juhokat és kecskéket is képes megbetegíteni. A Nébih közleményében hívta fel a figyelmet a bejelentési kötelezettség alá tartozó, hazánkban első ízben előforduló betegségre.

Ismét rengeteg jelöletlen, lejárt hústerméket foglalt le a NÉBIH

2018. március 26. 06:46

A Nébih ellenőrei egy kállósemjéni és egy nagykállói helyszínen összesen több mint 1300 kg terméket foglaltak le. A vizsgálatot a NAV több hetes felderítő, kockázatelemző munkája előzte meg.

Nagyvilág Videó

Húsvétkor (is) Húsvéti rozmaringot!

2022. április 15. 09:36

Dr. Szani Zsolttal, a Nébih Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatóságának témavezetőjével beszélgettünk a Húsvéti rozmaring almafajtáról.