Állattenyésztés

Délmagyar: Föld nélkül maradhat a Hód-Mezőgazda Zrt.

Agrofórum Online

A 2016-os lesz az utolsó teljes gazdálkodási évünk. Még nem tudjuk, mitévők legyünk – árulta el Antal Gábor.

Veszélybe kerülhet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. működése az állami földek eladása miatt. Több mint 4000 hektárt bérelnek, a takarmány egy részét muszáj maguknak előállítani. Nem szeretnének felhagyni az állattenyésztéssel, amihez viszont föld is kell – mondja Antal Gábor vezérigazgató a Délmagyar.hu-nak.

Az ország egyik legnagyobb állatállománya a vásárhelyi Hód-Mezőgazdáé. A cégnek több mint 3700 szarvasmarhája van, 1450 kocát és szaporulatát gondozzák. 3300 hektár állami tulajdonú szántón és közel 1000 hektár legelőn gazdálkodik haszonbérletben. Ekkora terület szükséges ilyen nagyságú állatsereglet takarmánnyal való ellátásához. Ezen kívül működtetnek vetőmagüzemet is.

A Hód-Mezőgazda állami területeiből a földbérleti pályázaton már több mint 3300-at elbíráltak. A cég eddig egyetlen hektár bérleti jogát sem nyerte el, 2017-től más gazdálkodik majd ezeken a területeken. Közel 1500 hektár szántót művelnek még, amit magánszemélyektől bérelnek, de ennek nagysága is folyamatosan csökken.

– A 2016-os lesz az utolsó teljes gazdálkodási évünk. Még nem tudjuk, mitévők legyünk – árulta el Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója. Elmondta: ekkora állatállomány fenntartásához a takarmány egy részét – búzát, kukoricát – megvásárolhatják a piacon. De az úgynevezett speciális tömegtakarmányt nem, azt nekik kellene előállítani.

– Magánszemélytől is korlátozott lehetőséggel bérelhetnénk, mindenki megelőz bennünket a sorban. Egy évet még mindenképpen gazdálkodunk, addig el kell döntenünk, hogyan folytassuk. Most nagy a bizonytalanság, dolgozunk tovább, keressük a megoldást, mert 2016 végén határoznunk kell. Nem szeretnénk lehúzni a rolót, nem szeretnénk befejezni az állattenyésztést – közölte Antal Gábor.

A Hód-Mezőgazda Zrt. jelenleg 350 munkavállalót alkalmaz, ennyi ember dolgozik teljes munkaidőben, de szezonálisan további 100-150-re van szükség.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

142 állata tűnt el a gazdának, csak hetekkel később vette észre

2026. augusztus 10. 13:10

A 44 millió forintot is meghaladja annak az állattartónak a kára, akinek közel másfélszáz rendkívül értékes wagyu marháját lopták el.

A mezőgazdaság kibocsátási értéke 4,1 százalékkal nőtt

2020. december 12. 04:36

A mezőgazdasági ágazat kibocsátásának értéke folyó alapáron 4,1 százalékkal nőtt, termelési volumene – az árak 6,3 százalékos emelkedése mellett – 2,1 százalékkal csökkent.

Elfogytak a hentesek, folyamatosan zárnak be a vágóhidak Németországban

2023. szeptember 9. 08:40

A zweibrückeni vágóhíd bezárása a környékbeli termelők számára különösen rossz hír, és többen az állatállományuk leépítését fontolgatják.

Gyengülő pénzügyi teljesítmény a mezőgazdaságban

2018. március 14. 08:24

Folyamatosan gyengül a hazai mezőgazdaság jövedelem termelése, és középtávon nem is várható, hogy ez a folyamat megforduljon.

Gazdálkodás ártéren: felelőtlen kockázat vagy áldás?

2023. szeptember 26. 13:10

Az ártereken való gazdálkodás sokak számára meggondolatlanságnak tűnhet, de akik ezt a gyakorlatot követik, azok több előnyét látják, mint kockázatát.