20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Állattenyésztés

150 milliós bírság jár az óvintézkedéseket semmibe vevőknek, súlyos fertőzés a Balaton-felvidéken

Agrofórum Online

Magyarországról egyelőre eltűnt a madárinfluenza, a ragadós száj- és körömfájás, illetve a kiskérődzők pestise, de máris kaptunk helyettük mást a nyakunkba.

Az idei év sem telt el haszonállat-betegségek nélkül Magyarországon. Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) előírásai alapján július közepén minősültek a hazai állományok madárinfluenzától mentesnek, szeptemberben a ragadós száj- és körömfájástól is megszabadultunk, míg a napokban a kiskérődzők pestisétől mentességet nyertük el. Október elején viszont újabb kéknyelv-betegség esetet igazoltak, ezúttal Zala vármegyében, nem lehetünk tehát maradéktalanul elégedettek.

A Veol.hu hírportál pedig arról számolt be, hogy Veszprém vármegyében súlyos méhbetegség ütötte fel a fejét. Olyannyira, hogy az illetékes kormányhivatal védőkörzetet, községi zárlatot rendelt el több településen miatta. A zárlat Zirc, Nagyesztergár, Dudar, Olaszfalu, Borzavár és Porva közigazgatási területeit érinti.

A mézelő méhek nyúlós amerikai költésrothadásáról van szó, amely éppolyan szörnyű, mint amilyennek az elnevezése alapján tűnik. Az érintett területeken a hatósági állatorvos vagy a méhegészségügyi felelős köteles megvizsgálni az ottani méhészetek valamennyi méhcsaládját. A szakemberek abban bíznak, hogy ezekkel az intézkedésekkel sikerül megakadályozni a betegség továbbterjedését. A rendelkezések megszegőire a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 15 ezertől 150 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki.

A nyúlós költésrothadás már az ókor óta ismert, nagy károkat okozó, fertőző betegség. Kórokozója egy baktérium, amelynek belsejében a számára kedvezőtlen körülmények között tojásdad spóra képződik. Ez rendkívül ellenálló, akár évtizedekig életképes tud maradni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a méheken kívül más rovarfajokat nem betegít meg.

A tünetek közé tartozik a hézagos, szórt fiasítás, a horpadt, gyakran besötétedett, sokszor kirágott, lyukas sejtfedél. A betegség a nevét a nyúlós, egyre sötétebb álcamaradványról kapta, de a baktériumtörzsek jelenlétére jellegzetes, úgynevezett halenyvszag is utal. Mint annyi más betegséget, ezt is könnyebb megelőzni, mint kezelni: törekedni kell a fertőzési források kiküszöbölésére a méhcsaládok rendszeres, alapos átvizsgálásával.

A nyúlós költésrothadás viszonylag könnyen felismerhető:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

Megjelent a lépfene Szentesen

2018. április 5. 04:50

A betegség ellen hatékony vakcina létezik, mellyel a legeltetés megkezdése előtt – legalább két héttel korábban, de hat hónapnál nem régebben – kell beoltani a veszélyeztetett állatokat.