Szakcikkek

Gombafertőzés veszélye a kalászosokban!

Agrofórum Online

Már a tél során aggódva figyelhettük, hogy egyes gombabetegségek az enyhe téli időjárás miatt hogyan maradnak sértetlenek, vagy éppen hogyan jelennek meg egyre újabb és újabb tüneteik a búza és árpaállományokban. Már akkor lehetett arra számítani, hogy ha a kitavaszodás időjárása megfelelő lesz a kórokozók számára, a fertőzésük olyan mértékben felerősödik, amely már beavatkozást igényel. Ez a korai lomvédelmi kezelés sok területen máris megtörtént, azonban, ahol eddig elmaradt volna, a felmelegedés megindulásakor ott is érdemes lesz elvégezni. Mely kórokozók találhatók meg most?

Gabonalisztharmat

A lisztharmat tipikus, minden évben megjelenő gombabetegség, mind az árpa- mind a búzaállományokban rendszeresen megtalálható. Amiben más most a helyzet, mint általában, az az, hogy már az őszi időszakban rendkívül erős fertőzése alakult ki. Túlzás nélkül állítható, hogy

hosszú évek óta nem okozott olyan tömeges mértékű megbetegedést, mint amilyet az ősz során láthattunk egyes árpatáblákon.

A téli időjárás kegyes volt a kórokozóhoz, nem süllyedt olyan mélyre és olyan tartósan a hőmérséklet, amely érdemben befolyásolta volna áttelelését. Ezért is találkozhatunk máris nagyon beteg, sárguló lombozatú állományokkal. Azt nem állíthatjuk, hogy minden egyes esetben elérné a megbetegedés mértéke a védekezéshez szükséges szintet, de az árpatáblák nagy részén legalább közepes szintű fertőzést láthatunk. Az alsó levelek tömegesen mutatják a tüneteket (1. kép), amelyek a kórokozó fertőzése következtében sárgulnak, pusztulnak (2. kép), amelyre rövidesen a barnulásuk és száradásuk is utalni fog. Az időjárási körülmények kedvezhetnek a továbbiakban is a betegségnek, a következő időszakban várható erős harmatképződés, a sűrű, nehezen kiszáradó gabonaállományok párás mikroklímája fertőzésének további erősödését eredményezheti.

1. kép – Gabonalisztharmat tömegesen megjelenő tünetei (2023. március 20.).

2. kép – A sárguló levelek az állomány mélyén lisztharmatfertőzésre is utalhatnak (2023. március 20.).

Szeptóriás levélfoltosság

Az őszi búzát betegítő szeptóriás levélfoltosság ugyan ritkábban jelent komolyabb veszélyt az állományra nézve, azonban a jelenlegi helyzetet látva nem lehet kizárni idei évi járványszerű fellépését. A kórokozó első tüneteit már január közepén megtalálhattuk a leveleken. Az időjárási körülmények alakulása miatt a betegség probléma nélkül fertőzhetett, sőt a sokszor nedves lombozat kifejezetten segítette terjedését. A szeptóriás levélfoltosság környezeti igényei között ugyanis előkelő helyet foglal el a levél hosszú ideig fennálló vízzel való borítása, a fertőzés ilyen körülmények között történik meg. Ezért gyakran úgy kezeljük e kórokozót, mint ami csupán esős évjáratokban képes problémát okozni. Azonban a kisebb esők mellett az erősebb éjszakai és hajnali harmatképződés is elegendő lehet számára járványszerű fellépéséhez.

Miért nem zárható ki a szeptóriás levélfoltosság idei évi erős fertőzése? A kórokozó viszonylag melegigényes, számára a 15-20 °C közötti hőmérsékleti értékek a kedvezőek. Az időjárási előrejelzések szerint a következő hetekben várhatóan ilyen tartományban alakulnak majd a napi maximumértékek, miközben jelentősebb lehűlés nem látható. Ez a lassú kitavaszodás, együttesen a korábbiakban említett nedves környezettel, mindenképpen kedvező a fertőzéséhez és terjedéséhez, amit más években a gyors felmelegedés és száraz körülmények már önmagukban megakadályoznak.

3. kép – Szeptóriás levélfoltosság fertőzése miatt elhalt levelek a búzaállományban (2023. március 10.).

A szeptóriás levélfoltosság erős fertőzésének következménye a tömeges levélszáradás, az alsó levelek nagy számban való elvesztése, amely kihat állományunk fejlődésére, így a majdani hozam nagyságára is. Ezért érdemes ellenőrizni a búzatáblákat és szükség esetén beavatkozni. Tüneteit jelenleg az alsó, különösen a sárga elszíneződést mutató, vagy már száradó leveleken (3. kép) kell keresnünk. Jellegzetes tünet a megbetegített részen megjelenő apró, fekete pontok tömege (4. kép), amelyek a kórokozó szaporítóképletei.

4. kép – A megbetegített leveleken megjelenő apró, fekete pontok a szeptóriás levélfoltosság
fertőzésének egyértelmű bizonyítékai (2023. március 10.).

A kalászos gabonákban jelenleg erős a gombabetegségek fertőzési nyomása, így a lombozat megóvása érdekében egy korai lombvédelmi kezelésnek mindenképpen helye kell legyen a technológiánkban! Ha eddig nem történt volna meg, végzetesen még nem késtünk el, a javuló időjárási körülmények között remélhetőleg rövidesen elvégezhető lesz a beavatkozás.

Érdemes követni az Agrofórum Online növényvédelmi előrejelzés rovatát, ahol folyamatosan tájékoztatjuk Olvasóinkat az aktuális növényvédelmi teendőkről!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fél krumpli a fürdőszoba padlóján? Nem véletlenül

2026. október 17. 11:10

Furcsán hangzik, de egy félbevágott burgonyával is csapdázhatjuk az éjszaka előbújó ezüstös pikkelykéket.

Így érdemes elvégezni a szilva őszi zöldmetszését + VIDEÓ

2026. október 17. 04:57

A gyümölcsfákat az év során többször is lehet, illetve ajánlott metszeni. A télvégi, koratavaszi metszési munkákat tudjuk megkönnyíteni azzal, ha vegetáció idején is metszük a fákat.

Gyümölcs Videó

Nem mindegy, mikor és hogyan aprítja fel a fát: sokat veszíthet a tüzelőanyag értékéből

2026. október 16. 14:10

A nedves tüzelőapríték tárolás közben felmelegedhet, penészedhet és veszíthet értékéből. A megfelelő előszárítás sokat számít.

Ősszel dől el, mennyit veszít a talaj: a trágyázás önmagában már kevés

2026. október 16. 11:10

A humusz nem egyik évről a másikra fogy el, és nem is egyetlen trágyázással pótolható. Sok múlik azon, mit teszünk a földdel ősszel.

Milyen betegség támadhatta meg a babérmeggyet télen?

2025. január 21. 04:36

Babérmeggy sövényeimen szokatlan elváltozások láthatók: levelei fodrosak, hullámosak lettek, néhol fehér lepedék is látható. Télen elég szokatlan, hogy megbetegedjenek szabadban élő növények. Megállapítható, hogy miről van szó?

Mi okoz a kajszifa levelein és termésein rozsdabarna foltokat?

2024. június 20. 04:37

Mi okozhatja a képen látható levélbetegséget, illetve az éretlen termésen is látható szeplőszerű, rozsdabarna foltokat? Képet küldök róla.

Kiemelkedően hatékony védekezés a szőlő lisztharmat ellen a legérzékenyebb időszakban

2023. május 19. 06:34

A borászok tudják, hogy már öt-tíz százalékos bogyófertőzés esetén is dohos, penészes ízt vihet a borba, vagyis borhibát okozhat.

Szőlő permetezése virágzás alatt: Milyen szerrel lehet?

2025. május 7. 04:38

Szeretném megkérdezni, hogy a szőlőt milyen szerrel lehet permetezni virágzás alatt lisztharmat, peronoszpóra és szürkepenész ellen? A fekete szőlőre a kéntartalmú szeren kívül mit ajánlanak lisztharmat ellen?