Agrárközélet

Élénkül a Magyarország és Japán közötti agrárkapcsolat

AM Sajtóiroda

Hazánk célja a Magyarország és Japán közötti agrárkapcsolatok további élénkítése – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, miután hivatalában fogadta Masato Otaka Japán nagykövetet.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy számos területen mutatkozik lehetőség az együttműködésre; különös tekintettel a technológiai tudásátadásra és az agrárkülkereskedelemre. A miniszter a gazdasági együttműködés területén a sertéshúsban, szárnyasokban, kacsában mézben és a medical food-ban rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet, ezen termékek tekintetében, ugyanis nagy kapacitásokkal rendelkezik hazánk.

A megbeszélésen az élelmezésbiztonság is szóba került. Nagy István közölte, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar több, mint 20 millió ember ellátására képes. A teljes élelmiszeripari szektor megújulás alatt áll. Vágóhidakat, szárítóüzemeket, állattenyésztési telepeket építünk és a gyümölcsültetvényeket is a legkorszerűbb technológiával szereljük fel. A versenyképesség és a hozzáadott érték növelése a cél. Nem alapanyagot, hanem feldolgozott jó minőségű termékeket szeretnénk exportálni. A beruházásokra és a technológiai megújításra éppen ezért háromszor több forrást biztosítunk. Ebben a folyamatban pedig szívesen látjuk a japán befektetőket – tette hozzá.

 A tárcavezető kitért arra is, hogy Magyarországon van a világ egyik legnagyobb génbankja.  Az őshonos magyar fajtákban rejlő potenciál gazdaságilag is komoly lehetőséget jelent. A szőlészet kapcsán a miniszter kifejtette, elsődleges célunk, hogy a kiváló minőségű bort csináljunk és a termőhelyi sajátosságokat minél szélesebb közönség számára meg tudjuk mutatni. A magyar termelők azon dolgoznak, hogy továbbra is megkülönböztetett érzés legyen magyar bort inni.

A miniszter hangsúlyozta, Magyarország a továbbiakban is következetesen a szankciók eltörlését támogatja az EU-ban a fukusimai katasztrófát követően a japán élelmiszeripari termékekre kivetett, és jelenleg is érvényben levő korlátozások kapcsán. Nagy István a magyar sertéshús vonatkozásában a Japánban alkalmazott regionalizációra is felhívta a figyelmet, ebben a hazai termékek a legszigorúbb előírásoknak is megfelelnek. Az élelmiszer-biztonság egy bizalmi kérdés, éppen ezért hazánk kiemelt figyelmet fordít erre a területre – húzta alá a tárcavezető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Precíziós mezőgazdaság: techgronómia diplomát szerezhetnek a hallgatók Kanadában

2019. július 20. 07:34

A Calgary-ben (Alberta) lévő Olds College különleges képzést indított, amelynek végén precíziós mezőgazdaság/techgronómia diplomához jutnak a hallgatók.

Pert nyert a John Deere, majd együttműködést kötött a vele szemben álló felekkel

2024. március 21. 12:10

Néhány hónappal azután, hogy a John Deere 16,3 millió dollárt nyert a velük szemben folytatott perben, együttműködési megállapodást kötött a Kinze és az Ag Leader cégekkel.

Együttműködés a magyar gépgyártás innovációs kutatásainak elősegítéséért

2023. április 20. 10:34

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) stratégiai együttműködési megállapodást kötött, aminek dokumentumát Gödöllőn, A mezőgépipar fejlesztése az agrár-termékpályákon című konferencián írta alá Dr. Gyuricza Csaba rektor és Csanádi Tamás elnök.

A digitalizáció útján a Szent István Egyetem

2019. január 25. 07:58

A digitalizáció az agrárágazatban is versenyképességi tényezővé vált. A hazai élelmiszeripar és mezőgazdaság informatikai fejlesztése, a technológiai fejlődés integrációja és a megfelelő szakemberek képzése az ágazat, az informatikai piac és a kormányzat közös célja, amely a Digitális Agrárstratégia fő irányvonala is.