Agrárközélet

Együttműködés a magyar gépgyártás innovációs kutatásainak elősegítéséért

MATE – Sajtóközlemény

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) stratégiai együttműködési megállapodást kötött, aminek dokumentumát Gödöllőn, A mezőgépipar fejlesztése az agrár-termékpályákon című konferencián írta alá Dr. Gyuricza Csaba rektor és Csanádi Tamás elnök.

Az eseményen Dr. Gyuricza Csaba kiemelte, a magyar élelmiszergazdaság versenyképességének növelésére elsősorban a tudásintenzív technológiák alkalmazásában nyílik lehetőség műszaki szakterületen is, amire a megállapodás számos lehetőséget kínál.

Csanádi Tamás elmondta, hogy a MEGOSZ az agrár-, főleg az élelmiszergazdasági termékpályák sikerességének növelése érdekében vertikális innovációs együttműködést kezdeményez az érintett szereplők, így a MATE közreműködésével is.

A partnerek közös feladatuknak tekintik a magyar gépgyártás és -fejlesztés innovációs kutatásainak szervezését és elősegítését. A megállapodás keretében együttműködnek közös kutatási projektek létrehozásában, kutatási konzorciumok kialakításában; együttesen kutatási programokat kezdeményeznek partnereik és nemzetközi kapcsolataik rendelkezésre bocsátásával; valamint kölcsönösen segítik az eredményes tudástranszfert, különös tekintettel a szakmai gyakorlat és a szakképzés számára.

A MATE és a MEGOSZ együttműködik továbbá gépvizsgálatokban, használati értékkel kapcsolatos elemzésekben. A partnerek szakmai támogatást nyújtanak a gépgyártóknak a gépfejlesztés területén, elősegítik a mezőgépipar digitalizációját, együttműködnek az oktatás fejlesztésében és a doktori képzésben.

A MEGOSZ segíti a MATE által elért kutatási eredmények piacosítását, a MATE pedig segíti a MEGOSZ fejlesztési eredményeinek tesztelését, validálását. Közös feladatuknak tekintik a kutatási finanszírozások felkutatását és a forrásteremtést.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

A spenótlevél szerkezete alkalmas lehet laboratóriumi hústenyésztésre

2021. május 23. 12:12

A spenótlevél egy költséghatékony és környezetkímélő megoldásnak tűnik, amely feltételezhetően felgyorsítja a laboratóriumi húselőállítás folyamatát.

Kísérleti tanulmány a fény spektrumának a növények fejlődésére gyakorolt hatásáról

2022. június 21. 09:16

A vertikális gazdálkodási környezet megvilágításának különböző hatásairól szóló kutatások egyre nagyobb figyelmet kapnak.

Málnatermesztés agrárerdészeti módszerekkel?

2023. április 18. 10:41

A MATE Kertészettudományi Intézet Gyümölcstermesztési Kutatóközpont Fertődi Kutatóállomásán napjaink meteorológiai szélsőségeinek kiküszöbölésére technológiai kísérletekben, árnyékolási rendszerekben, agrárerdészeti módszerekkel keresik a megoldást a szélsőségek tompítására.

Elismerték a Széchenyi István Egyetem kutatási projektjeit

2022. május 26. 12:14

A győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja nyerte el idén az ITM által alapított Ipar 4.0 szakmai díjat.