20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Agrárközélet

Fenntarthatóbb élelmiszertermelés – a közös nevező

Corteva Agriscience

A Corteva Agriscience és a Financial Times csoport közös új kutatása szerint a fogyasztók pozitívan állnak az új mezőgazdasági technológiákhoz. A friss kutatás rávilágít, hogy a fenntarthatóság kérdése elsődleges fontosságú az európai fogyasztók és mezőgazdasági termelők számára, akik pozitívan viszonyulnak olyan innovatív technológiákhoz, amelyek alkalmasak magasabb tápértékű élelmiszerek előállítására.

Az Fenntartható Élelmiszeripari Rendszerek Európában (Sustainable Food Systems in Europe) – című tanulmányt a Corteva Agriscience megbízásából a Financial Times csoport Longitude nevű cége készítette. A tanulmány szerint a megkérdezett gazdálkodók több mint kétharmada azt tervezi, hogy az elkövetkező öt évben új növénytermesztési technológiákból származó termékeket fog felhasználni, a fogyasztók több mint fele pedig nyitott a technológia elfogadására.

A kutatás alapjául két felmérés szolgált: az egyikben 600 gazdaság tulajdonosai és vezetői vettek részt Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Romániában, az Egyesült Királyságban és Ukrajnában, a másikban pedig 2500 fogyasztót kérdeztek meg Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban, az Egyesült Királyságban és Ukrajnában.

A kutatásból az is kiderül, hogy amikor a fogyasztók fenntartható módon előállított élelmiszereket tesznek a kosarukba, leginkább a hulladék mennyiségének csökkentését, a kistermelők támogatását és a szintetikus növényvédő szerek visszafogását tartják szem előtt. A kutatás felhívja a figyelmet a fenntarthatóbb gyakorlatokat követő gazdálkodók előtt álló kihívásokra is – nevezetesen a rájuk háruló anyagi terhekre.

A tanulmány ugyanakkor azt is kimutatta, hogy a gazdálkodók több mint egynegyede szerint rövid távon a legnagyobb kihívás számukra a fogyasztói igények teljesítése, és ez ugyanolyan súllyal esik latba, mint a növényi kártevők elleni küzdelem. Felismerték azt is, hogy a társadalom nyitottan áll olyan új növénytermesztési technológiákhoz, mint például a CRISPR-Cas/génmódosítás, és tízből közel kilenc gazda úgy gondolja, hogy a fogyasztók többet fizetnének az ilyen módszerekkel előállított árukért.

Igor Teslenko, a Corteva Agriscience európai elnöke elmondta: „Ez a tanulmány is bizonyítja, hogy Európában valós igény van fenntarthatóbb élelmiszer gyártására. A Corteva Agriscience olyan helyzetben van, hogy a fenntartható mezőgazdasággal kapcsolatos párbeszéd mozgatórugója legyen – nemcsak a fogyasztói véleményt közvetíti a mezőgazdasági termelők felé, hanem a gazdálkodók szempontjait is megismerteti a fogyasztóval.”

„Nagyon jó látni, hogy a fogyasztók és a mezőgazdasági termelők pozitívan állnak az új, izgalmas lehetőségeket hordozó, nagyobb tápértékű élelmiszerek előállítására alkalmas növénytermesztési technológiákhoz, amelyek a termelők és a fogyasztók életminőségét egyaránt javítják. A fogyasztók hajlandók többet fizetni a fenntartható módon előállított élelmiszerekért, ezért az összes érdekelt szereplő – köztük az ipar – feladata, hogy támogassa ezt az ügyet.”

„A Corteva Agriscience-nél hiszünk abban, hogy minden tevékenységünkkel a fogyasztót és a mezőgazdasági termelőket szolgáljuk. Éppen ezért cégünknél a jövő termékportfóliójának kialakítása érdekében folyamatos az innováció. Integrált megoldásaink vannak, amelyekben összehangoljuk a vetőmagokat, vetőmag-technológiákat, mezőgazdasági tanácsadást és digitális megoldásokat a kedvezőbb környezetvédelmi hatású növényvédő szerekkel. Ezen megoldásokkal ügyfeleink növelhetik termelékenységüket, miközben a növekvő népesség számára megfelelő mennyiségű, egészséges élelmiszert állítanak elő” – fejezte be Igor Teslenko.

A Corteva Agriscience elkötelezett amellett, hogy figyelembe vegye a kutatás valamennyi kulcsfontosságú megállapítását, ezzel is hozzájárulva a fenntarthatóbb mezőgazdaság megteremtéséhez, és a következő generációk jobb életminőségéhez.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

A Belchim, az FMC és a Rovensa is támogatja az easyconnect zárt áttöltő rendszert

2021. július 5. 08:36

Az easyconnect rendszert folyékony növényvédő szerekhez fejlesztették ki, és két részből áll: az egyedi – tartályra szerelt – csavarkupakból, valamint a csatlakozóból, amelyek együtt alkotják a zárt áttöltő rendszert.

Jelentős áttörést értek el a paradicsom barna termésráncosodás vírus elleni küzdelemben

2021. június 2. 07:41

A 2017 óta zajló kutatás-fejlesztési időszak erőfeszítéseit követően a TomaTech-nek sikerült meghatározni olyan DNS-markereket, amelyek a vírussal szembeni rezisztenciáért felelősek.

Palántatípusok a szamócatermesztésben

2018. augusztus 19. 15:58

A gyümölcsminőségi elvárások egyre magasabbak, a munkaerő drágul, a környezeti tényezők pedig egyre kiszámíthatatlanabbak. Csak folyamatos innovációval lehet versenyképesnek maradni, és a fejlődés a szamócatermesztés teljes vertikumát kell, hogy érintse. A sikeres termesztés egyik alapja a kifogástalan minőségű szaporítóanyag.

Innovatív technológiák forradalmasítják a termények tárolását

2023. július 6. 18:30

A Martin Lishman Ltd. által kifejlesztett terménytárolási technológia segít a gazdáknak Nagy-Britanniában és világszerte optimalizálni a termények tárolását, csökkenteni az energiafogyasztást és biztosítani a magasabb minőségű termést.