Nagyvilág

A farkasok védettségének lazítását kérik a német gazdák

MTI

Németországban annyira gyakorivá váltak a tenyészállatok elleni farkastámadások, hogy a helyi gazdák azt szeretnék, hogy a hatóságok lazítsanak az európai uniós jogszabályok alapján szigorúan védett állatokra vonatkozó kilövési szabályokon - írta pénteken a The Guardian című brit lap.

A német gazdák érdekvédelmi szervezete arra hívta fel a figyelmet, hogy vidéken az emberek sok helyen már nemcsak az állataikat, hanem a saját életüket is féltik a túlságosan elszaporodott farkasoktól.

Németországban becslések szerint 161 farkasfalka élhet, egy falkába nagyjából 8-12 állat tartozik. A falkákon kívül a hatóságok tudnak még 43 farkaspárról, valamint 21 egyedül kóborló állatról is. A farkasokat 1990-ben helyezték szigorú védelem alá, miután a 19. század végén többé-kevésbé kihalt fajnak nyilvánították. Az intézkedés következtében évről évre emelkedett a farkasok száma Németországban az utóbbi több mint 30 évben.

Bajorországban már döntés született arról, hogy a gazdák kilőhetik azokat a farkasokat, amelyek az állataikat fenyegetik. Markus Söder bajor kormányfő csütörtökön egy olyan faluba látogatott el, ahol több legelésző állattal is farkasok végeztek az utóbbi időben. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a gazdálkodás jövőjét veszélyeztetik a farkasok, amelyek populációját emiatt korlátok közé kellene szorítani.

A kelet-németországi Brandenburg tartományban a gazdák szervezete – Finnországban és Svédországban már bevezetett intézkedésekre hivatkozva – azt akarja elérni, hogy minden évben ki lehessen lőni bizonyos számú farkast. Tavaly a régióban már volt rá példa, hogy különengedélyt adtak ki bizonyos esetekben, miután számos haszonállat a sorozatos farkastámadások áldozata lett.

A Zöldeket képviselő Harald Ebner, a szövetségi természetvédelmi bizottság elnöke ugyanakkor úgy vélte, hiba lenne kilövési engedélyt adni a farkasokra, és a „gyors fegyverragadás” nem hozna megoldást, ráadásul uniós jogot sértene.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre több a fertőzött róka – veszélyes az emberre is

2025. augusztus 7. 16:10

Új kutatás szerint a rókákban sokkal gyakrabban fordul elő az emberre is veszélyes galandféreg, mint korábban gondoltuk.

Sáskajárás Ukrajnában: veszélyben a termés

2025. július 30. 13:10

Tömeges sáskajárás sújtja Ukrajnát. A falánk rovarok komoly károkat okoznak a mezőgazdaságban, az ukrán hatóságok riadót fújtak.

Biotechnológia a klímaváltozás ellen – de mikor lép az EU?

2025. július 18. 14:10

A klímaváltozás, a hozamcsökkenés és a fenntartható termelés sürgetik a döntéshozókat – vajon lekési Európa a biotechnológiai versenyt?

Újvilági csavarféreglégy: fenyegeti-e Európát a húsevő parazita?

2025. június 29. 16:10

Mexikóban egy húsevő légy lárvái tizedelik az állatállományt, emiatt az USA leállította a marhaimportot. Vajon Európát is elérheti a veszély?

44,5 köbméteres és 85 tonnás Németország legnagyobb hígtrágya-kijuttatója

2022. április 25. 10:34

Egy vállalkozó Németország valószínűleg legnagyobb hígtrágya-kijuttató tartálykocsi kombinációjával rendelkezik.

A kánikula ellenére is növekedhet a német búza- és repcetermés

2022. július 17. 07:32

Németország 2022-es búzatermése 5,3 százalékkal, 22,51 millió tonnára nőhet.

Csapnivaló lesz a sörárpatermés, ársokkra készülhetnek a német sörivók

2023. július 7. 09:10

A sör ára a németeknél – némi túlzással – olyan, mint nálunk a kenyéré. Ebből a szempontból pedig most igen rossz hírrel szolgáltak számukra.

Súlyos gondok a német burgonyaértékesítésben

2020. június 23. 10:47

A burgonyapiacon tapasztalható gazdasági veszteségek miatt a német gazdálkodók már a berlini kormányzathoz fordultak pénzügyi támogatásért.