Támogatások, pályázatok

Módosult a trágyatárolók építését támogató pályázat benyújtásának határideje

Agrofórum Online

A kérelmeket első körben 2016. január 11. és 2016. február 12. között elektronikus úton lehet beküldeni.

A gazdálkodók érdekeit figyelembe véve a Miniszterelnökség módosította az „Állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatárolók építése” címmel megjelent pályázat benyújtásának időszakát. Annak érdekében, hogy az ügyfeleknek elegendő idejük legyen felkészülni a pályázatok előkészítésére, a kérelmeket első körben 2016. január 11. és 2016. február 12. között elektronikus úton küldhetik be.

A Vidékfejlesztési Program keretében, a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszakban trágyatárolók építésére nyújthatják be kérelmüket az állattenyésztési ágazat szereplői. Az 5,6 milliárd forintos kerettel rendelkező pályázati felhívással a kormány célja, hogy az állattartó telepek megfeleljenek a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos előírásoknak, emellett fontos célkitűzés, hogy csökkenjen a környezetterhelés.

A gazdálkodók első körben 2016. január 11. és 2016. február 12. között, kizárólag elektronikus úton nyújthatják be kérelmüket az MVH felületén, a www.mvh.gov.hu weboldalon. A kötelezettségeket a beruházás megkezdését követő 24 hónap alatt kell teljesíteni.

A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet, hogy a napokban a fejlesztéssel érintett ingatlanokra vonatkozó feltételek is módosulni fognak annak érdekében, hogy több gazdálkodó megfelelhessen a feltételeknek és lehetőséget kapjon a támogatás elnyerésére. A kiírás dokumentációjának további módosításáról a pályázók a www.palyazat.gov.hu weboldalon részletesen tájékozódhatnak.

(Miniszterelnökség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Frissült a kifizetett támogatásokat beazonosító GIRO-kódlista

2018. november 28. 13:46

A betűk után következő első három számjegyből álló kódot kikeresve a táblázatból megtalálható az utalt támogatási összeg jogcíme.

Farkas Sándor: folytatódnak az agrárium fejlesztését szolgáló pályázati lehetőségek

2022. november 30. 13:08

A magyar mezőgazdaságban a 2023-2027-es uniós fejlesztési ciklus támogatásainak okos felhasználásával a termelékenység a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszeresére nőhet az évtized végére - mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára az Agrárszektor 2022 konferencián szerdán Siófokon.

„Fókuszban az élelmiszer” - a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szerepe kiemelkedő

2022. október 15. 10:52

Feldman Zsolt kulcsfontosságúnak nevezte a mezőgazdasági termelés és a kapcsolódó élelmiszergyártás biztonságának fenntartását.

Meghosszabbították a rendkívüli kamattámogatási programot

2022. december 29. 15:57

Az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatásának 2023. március 31-ig történő meghosszabbításáról született döntés.