Gépinfo

Ünnepélyes keretek között átadták az AXIÁL megújult szerviz szolgáltató és alkatrész ellátó telepét Csornán

Agrofórum Online

Az eseményt – amely egybeesett az AXIÁL alapításának 25. évfordulójával - eddig talán a legnagyobb számú, több mint 500 érdeklődő tisztelte meg jelenlétével.

Az AXIÁL telephely fejlesztési programja keretében ezúttal a már 1995-től működő, ez évtől azonban hat beállásos szervizcsarnokkal, mosóval és konténertárolóval bővült csornai telephely ünnepélyes átadására került sor 2016. január 13-án.

Képgaléria >>>

Az eseményt – amely egybeesett az AXIÁL alapításának 25. évfordulójával – eddig talán a legnagyobb számú, több mint 500 érdeklődő tisztelte meg jelenlétével, akiknek többségét az AXIÁL partneri köréből meghívottak képezték. A tulajdonos-ügyvezető Harsányi Zsolt leányának, Harsányi Viviennek megnyitója után Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Beszédében felhívta a figyelmet az ilyen és ehhez hasonló létesítményben nyújtható szolgáltatások fontosságára és jelentőségére a gazdálkodók mindennapi munkájának segítésében és versenyképességének növelésében.

Cornelia Horsch, a rendezvény díszvendége

A rendezvényen díszvendégként vett részt és beszédet mondott   az AXIÁL Kft. egyik jelentős beszállító partnerének képviseletében   Cornelia Horsch, a HORSCH cég marketing vezetője, nem mellesleg a cégalapító és a céget vezető Michael Horsch felesége. Az 1984-ben alapított HORSCH GmbH. ma az egyik legnagyobb németországi mezőgépgyártó vállalat, amely alapítása óta eltelt 31 év során a mezőgépek gyártása terén világcéggé nőtte ki magát. A németországi három gyárán kívül Franciaországban, az USA-ban, Ukrajnában és Oroszországban öt leányvállalata működik (Brazíliában egy további épülőfélben van!), amelyekben összesen 1130 főt foglalkoztat.

Termékportfoliója átfogja a talajművelés, a vetés, és a növényvédelem gépeit. A HORSCH gépek magyarországi forgalma a 2015 évi 8,5 millió euróval elérte a cég összforgalmának 4%-át, amelynek növekedésére a cégtulajdonos a jövőben is reális esélyt lát. Sikerük titka a hagyományos gyártó-kereskedő-vásárló közötti lineáris kapcsolat helyett a mindhárom piaci szereplő közötti, egyenlő partneri kapcsolat létrehozásában és működtetésében rejlik.

„Csak a változás állandó”

„A világ és vele a mezőgazdaság is átalakul” – mondta Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Míg1954-ben 20 tonna búzáért lehetett egy átlagos traktort megvásárolni, addig 1984-ben egy 59 KW teljesítményű traktor már 160 tonna, 2014-ben pedig egy 110 KW-os erőgép 750 tonna búza árába került. Ugyanakkor a technika is óriási fejlődésének indult, ami leginkább azzal jellemezhető, hogy míg 1954-ben 0,1 tonna búza megtermeléséhez még 333 liter gázolajra volt szükség, addig ennek igénye 1984-re 83 literre, 2014-re pedig 17 literre csökkent. Ugyanezen időtávban viszont drasztikusan emelkedett a munkaerő ára: míg 1984-ben 8 óra műhelymunka csak 0,1 tonna búza árába került, addig ezért 1984-ben 0,8 tonna, 2014-ben pedig már 2,4 tonna búzát kellett adni.

A jövőt illetően – mint minden más területen   a mezőgazdasági technikában is az elektronika további erőteljes fejlődése várható, ami a mezőgazdasági gyakorlatban különösen a precíziós gazdálkodás további kiteljesedését és térhódítását fogja eredményezni. Példaként az előadó az idei hannoveri Agritechnika szakkiállítás néhány díjazott újdonságát idézte, amelyek többsége az AXIÁL kínálatban már ma is rendelkezésre áll. Közülük is kiemelte az elektronikus vezérlésű és pontos szegélyszórásra is alkalmas Sulky Quartz 800 műtrágyaszórót, az új Lexion 700/C74-es sorozatú kombájnt, a Fendt új zászlóshajóját, az új 500 LE-s Fendt Vario 1000 traktorsorozatot (2016-ban az év traktora lett!), a MANITOU ECO teljesítménytartalékkal rendelkező MLT 960 rakodógépet, valamint a HORSCH Boomsight rendszerrel ellátott Leeb permetezőt, amely automatikusan ismeri fel az akadályokat, vagy a vetetlen területeket.

A csornai beruházás számokban

A most Csornán átadásra kerülő új hat beállásos 745 négyzetméteres szerviz csarnok, mosó és konténertároló létesítésének nagyságrendjére utal, hogy építéséhez 4.300 köbméter földet mozgattak meg, 125 köbméter betont, 32 t betonacélt és 22 km hosszú kábelt építettek be, valamint 2.200 köbméter zúzottkövet használtak fel. Itt mostantól összesen 36 szakember – közülük egy precíziós gazdálkodásért felelős csoportvezető, valamint további 29 szerviz-, 4 értékesítő-, és 2 beszerző munkatárs – áll a jelenlegi legmagasabb technikai szinten nyújtható szolgáltatásokkal ügyfeleik rendelkezésére.

◄►

A rendezvény a Brassdance rézfúvós együttes fergeteges zenei műsorával, valamint kötetlen beszélgetést kínáló állófogadással zárult.

(Demes György – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

A 2019-es AGROmashEXPO díjazottjai – 4. rész

2018. december 20. 03:33

A 2019. évi AGROmashEXPO, AgrárgépShow kiállítás termékfejlesztési díj pályázatára rekordszámú, 41 db pályamű érkezett be.A különdíjasok bemutatását folytatjuk.

Gépinfo Képgaléria

Minden egy helyen az AXIÁL-nál

2019. december 12. 12:02

Az AXIÁL Kft. a korábbiakhoz hűen, a rendezvény legnagyobb kiállítójaként a D pavilon 5000 négyzetméteres területén rendezi be standját, mutatja be termékeit és szolgáltatásait, melyek között számos világmárka is megjelenik.

A HORSCH bemutatja az új Leeb 6300 PT és 8300 PT önjáró permetezőket

2019. július 28. 08:36

Az új HORSCH Leeb PT önjáró permetezők leginkább szembetűnő újdonsága a rugalmasság és a maximális kényelem precíz kijuttatás mellett.

Gépinfo Képgaléria

A HORSCH megújította a Maestro családot a CV és RV termékvonallal

2019. július 26. 10:23

Az új Maestro CV legfontosabb műszaki jellemzője a lehetőség, hogy vagy egyetlen központi tartály használható a vetőmaghoz és műtrágyához, vagy – mint ahogy korábban is –, egy nagy műtrágyatartályt és különálló vetőmag-tartályokat is lehet használni. A vetőegység rögzítése rugalmas, hogy a sorok számát és távolságát változtatni lehessen.