Életmód, gasztronómia

Új szabályokkal szeretné hatékonyabban csökkenteni az élelmiszer-pazarlást az EU

Agrofórum Online

Az élelmiszer-pazarlás elkerülését célzó új intézkedésekkel az Európai Unió szeretné előmozdítani az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelmet. Túl sok élelmiszer megy kárba szerte a világon. Az ENSZ célja ezért az, hogy 2030-ra felére csökkentsék a fogyasztóktól és a kiskereskedőktől származó hulladék mennyiségét. Ennek érdekében az EU új szabályokat terjeszt elő.

2030-ra az EU-tagországoknak fejenként 30 százalékkal kell csökkenteniük a kiskereskedelemben és a fogyasztásban – például otthon vagy éttermekben – keletkező élelmiszer-pazarlást. Ez derül ki a Brüsszelben bemutatott jogalkotási javaslatokból. A gyártás és feldolgozás során keletkező élelmiszer-hulladékot 10 százalékkal kívánják csökkenteni.

Az EU-ban évente csaknem 59 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik – fejenként körülbelül 130 kilogramm. Ez 132 milliárd euróra becsült értéknek felel meg. Ennek 53 százaléka a háztartásokban keletkezik, ezt követi a 20 százalékkal a feldolgozó és termelő szektorban.

Az EU el akarja érni az ENSZ Globális Fenntartható Fejlődési Célját és 2030-ra felére szeretné csökkenteni a fogyasztók és a kiskereskedők egy főre eső élelmiszer-hulladékát. Ezenkívül csökkenteni kell az élelmiszer-pazarlást a termelési és ellátási láncban – írta a német proplanta agrárhíroldal. Az EU hulladékokról szóló keretirányelvének felülvizsgálatával fel kell gyorsítani e célok elérését.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi legyen a barackkal? Tippek a kajszi otthoni feldolgozásához

2025. július 12. 16:10

A friss barack gyorsan romlik, de szerencsére sokoldalú gyümölcs: mutatjuk, hogyan és mire dolgozhatjuk fel a nyár egyik legnépszerűbb termését.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Diéta alatt is lehet gyümölcsöt enni – mutatjuk, hogyan

2025. június 30. 16:10

Nem minden gyümölcs emeli meg hirtelen a vércukorszintet – mutatjuk, melyeket és hogyan fogyassza IR vagy diéta mellett is biztonsággal!

A borsmenta, ami megmenti a nyári kánikulától

2025. június 29. 14:10

A borsmenta hűsít, frissít és gyógyít: mutatjuk, hogyan használja italban, borogatásként, vagy akár aromaterápiában a nyári hónapokban!

A vendéglátók is válasszanak helyi termelőktől!

2020. április 1. 08:53

A kiszállítást végző vendéglátás és a közétkeztetés szereplői a helyi alapanyagok, termékek választásával hathatós segítséget nyújthatnak a helyi termelők számára.

Decemberben a vártnál kevésbé drágultak az élelmiszerek

2023. január 14. 06:36

Az előzetesen vártnál némileg kisebb mértékben, 44,8 százalékkal drágultak az élelmiszerek Magyarországon 2022 decemberében éves összevetésben.

Még mindig a cukor drágulása a legdrámaibb

2024. április 19. 09:10

2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

A jövő ételeinek alapanyagai

2018. szeptember 21. 06:20

Az élelmiszer-szerkezet kutatása a rengeteg új termék megjelenése miatt egyre inkább előtérbe kerül világszerte.