Terményárak

Csökkenhet az ukrán vetésterület az orosz támadások miatt

Agrofórum Online

Amerikában vegyesen alakultak a terményárak kedden, Európában inkább az eladók voltak fölényben. Chicagóban a búza 0,6 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal drágult, miközben a kukorica 0,2 százalékkal, a szójabab pedig 0,4 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce értéke emelkedett.

A gabona- és olajosmag-ágazat helyzete egyik napról a másikra változott, amikor Oroszország úgy döntött, hogy nem folytatja Ukrajna export-infrastruktúrájának éjszakai támadását. – Az általános várakozások szerint további támadások lesznek még, bár csak Oroszország tudja, milyen mértékben – hívta fel a figyelmet Arlan Suderman, a StoneX vezető nyersanyagpiaci közgazdásza.

A gabonaárak kedden nem emelkedtek látványosan, a kukorica és a búza azonnali piacán nem voltak olyan mértékű elmozdulások, mint az elmúlt napokban.

Oroszország továbbra is olcsó búzát dob a piacra, Brazília pedig rekord kukoricatermést takarít be. A heti rali azonban nagyrészt a jövőbeli hiány miatti félelmekről szólt, mivel Oroszország bombázta Ukrajna infrastruktúráját, ez pedig szakértők szerint eltántoríthatja az ukrajnai mezőgazdasági termelőket a vetésektől.

A határidős búza árszintje visszaesett a többhavi csúcsról, mivel egyik napról a másikra nem jelentettek újabb orosz légicsapásokat Ukrajna fekete-tengeri kikötőire”

– írja a The Brock Report. Zárásra valamivel több, mint fél százalékkal emelkedett a búza ára. Oroszország új támadást indított Kijev ellen. A kukorica és a szójabab határidős árai visszaestek annak ellenére, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) a vártnál alacsonyabb amerikai termésbesorolásról számolt be. A kukoricatermés 57 százalékát jó vagy kiváló állapotúnak minősítették, pedig az elemzők javulást vártak.

Európában a malmi búza 3 eurós mínusz után 261,75 euróba, a kukorica 2,25 eurós árcsökkenést követően 254 euróba, a repce 1,5 eurós plusz hatására 453,5 euróba, a takarmánybúza pedig 2 angol fontos mínusz után 214 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alacsony forgalom mellett lett olcsóbb a búza

2025. november 9. 16:10

Vegyes irányban mozogtak a terményárak: míg Chicagóban a búza és a kukorica gyengült, Európában a kukorica drágult a héten.

Kína újra vásárol amerikai terményeket

2025. november 1. 11:10

Kína újra vásárol amerikai szóját, de a kukorica és búza kimaradt a megállapodásból – ez befolyásolja az árak alakulását.

Megint Trump-hatás a terménypiacokon

2025. október 27. 14:10

Trump újabb politikai húzása megmozgatta a terménypiacokat: az amerikai gabonák erősödtek, míg Európában vegyes volt a kép.

A kukorica és a szójabab ára is emelkedett az amerikai bizonytalanságok miatt

2025. október 19. 11:10

A lassú eladások és a hozamkérdések hajtották felfelé az amerikai gabonapiacot, miközben Európában a búza gyengült, a repce viszont drágult.

Növekvő aggodalmak és növekvő árak a terménypiacon

2023. június 9. 06:15

Vevői fölényben telt a csütörtöki kereskedési nap a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,4 százalékkal, a kukorica 1 százalékkal drágult.

Jelentős a gyapottok bagolylepke kártétele

2021. augusztus 24. 16:14

A kukorica állományok kukoricamoly fertőzöttsége változatlanul magas és a lepkék rajzása emelkedő tendenciát mutat.

Vegyes képet mutattak múlt héten a gabonapiacok

2020. április 27. 05:37

Európában múlt héten vegyes kép rajzolódott ki a gabonatermékek piacán, hiszen a négy kiemelten fontos agrártermék közül a takarmánybúza és a kukorica ára emelkedett. A malmi búza és a repce viszont olcsóbb lett öt nap alatt.

Ne csak álom legyen a magas terméshozam! – Alkalmazza a Syngenta teljes regulátor/gombaölő szeres technológiáját ősszel és tavasszal is repcében

2019. szeptember 30. 12:04

A repce a második legfontosabb olajos növényünk, mivel a vetésszerkezet fontos eleme, ezért vetés területe viszonylag stabil.