Agrárközélet

Hamarosan újra megrendezik az ÖKO Expo kiállítást és konferenciát

MTI

Negyedszer rendezik meg az ÖKO Expo kiállítást és konferenciát Hajdúnánáson szeptember 8-9-én, az idén a rendezvény egyik kiemelt eleme a gyakorlati gép- és fajtabemutató lesz.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása szerint a kamara a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesülettel és stratégiai partnereikkel közösen szervezi a rendezvényt, a kiállítás mindkét napján szakmai programok nagy választéka várja az ökológiai gazdálkodásban érdekelt, abban elkötelezett gazdálkodókat.

A szervezők fontos célja, hogy a jelenleg elérhető tudást, technológiákat a gyakorlatban is megismerhessék az érdeklődő szakemberek. A készülő demonstrációs területen az ökológiai gazdálkodásban használható legmodernebb eszközöket mutatják majd be.

Az elmúlt években Magyarországon jelentősen nőtt az ökológiai művelésbe vont ellenőrzött terület és az ökológiai gazdálkodást folytató gazdaságok száma. Míg a 1990-es évek elején 8000 hektáron termeltek biotermékeket, addig a 2000-es években az ökológiai gazdálkodásba bevont terület több mint 147 ezer hektárra nőtt. Az ökológiai ellenőrzés alá tartozó területek részaránya 2012 és 2019 között több mint kétszeresére, 5,71 százalékra emelkedett, ezzel Magyarország érte el a harmadik legnagyobb léptékű fejlődést az uniós tagállamok közül.

Magyarországon tavaly mintegy 300 ezer hektáron folytattak ellenőrzött ökológiai gazdálkodást, aminek szerepe egyre fontosabbá válik a jövőben. Az adatok mutatják az ökológiai gazdálkodás jelentőségét, valamint a környezeti fenntarthatóság fontosságát a hazai mezőgazdaságban – ismertette agrárgazdasági kamara.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nemzetstratégiai kérdés a méhészet támogatása

2025. május 21. 11:10

Több tízmilliárd forintnyi támogatás segíti a hazai méhészeket 2027-ig. A cél: a méhtartás fenntartása és a beporzók védelme.

Bánki H. Dezső kapta idén a Vetőmag Szövetség-díjat

2025. május 19. 16:08

A Vetőmag Szövetség-díjat idén Bánki H. Dezső kapta, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a hazai vetőmagágazatnak.

Jótékonysági futás Szarvason a cukorbeteg gyermekekért

2025. május 18. 13:10

A Corteva futóversennyel támogatta a Diaboló Alapítványt, segítve a cukorbeteg gyermekek sportolását és életminőségének javítását.

Megalakult a Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ Karcagon

2025. május 14. 11:10

Megalakult a Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ, amely a hazai mezőgazdaság klímaváltozáshoz való alkalmazkodását támogatja.

Szakmai konferenciával és kiállítással vár a mosonmagyaróvári Agrártájoló

2022. április 11. 15:18

Az esemény fókuszában 2022-ben az agrárium innovációi állnak.

Nagyszabású gépbemutatóval vár a Szentlőrinci Mezőgépnapok

2022. július 25. 11:42

Szűk egy hónappal a rendezvény előtt örömmel elmondhatjuk, hogy az idei év is bőven tartogat majd néznivalót a gazdáknak a Szentlőrinci Mezőgépnapok rendezvényen.

Megnyitotta kapuit az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

2022. május 5. 14:00

Megnyitotta kapuit a hazai állattenyésztő szakma egyik legkiemelkedőbb rendezvénye, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok.

Hazánk legkiválóbb borait kóstolhatják Düsseldorfban

2023. március 20. 14:16

Megnyílt a világ legrangosabb bor és szeszesital szakkiállítása Düsseldorfban.